Nélkülük mocskos lenne az utca

A közmunkarendszer az iskolapéldája lehet annak, hogyan ne motiváljuk az embereket.

Tavasz van, itt az ideje felfrissíteni a várost, megszabadulni a sok portól és szeméttől, ami az utakra a tél folyamán rakódott. A nagy munkában jól jönnek a szorgos kezek, így a közmunkások bevetése kézenfekvő a város részéről. Most azt nézzük meg, milyen is egy átlagos munkanapja ezeknek az embereknek. Kik ők, miért vannak itt, és konkrétan miből áll ez a munka.

Reggel 7-kor már le is zárták a forgalom elől a kórház mellett a Tábor utcát. Valami készül, mert gyülekeznek az emberek lassan.

Néhány kocsi ugyan még itt parkol félig a járdán, félig az úttesten, de a helyi rendőrök majd intézkednek. A munkások többsége a Budvár negyedből érkezik, ők a közmunkások, akik sepregetnek, kapálnak, szemetet szednek. Mikor mit kell éppen. Javában reggel van még,  de a protokoll, az kora reggel is protokoll, így miután jelentkeztek a helyi rendőrségen, megérkezik a mai csapat.

Négyen vannak, még hónap eleje, ilyenkor kisebb az érdeklődés a munka iránt azok részéről, akik a közmunkát végzik. Sokan úgy számítják, „ejj, ráérünk arra még”. A négy nő kedves, fegyelmezett. Ahogy megérkeznek, megkapják az utasításokat a munkát felügyelő férfitól: seperjék fel a járdát, és a fűnyírók után pucolják fel a levágott gazt. Ezzel munkához is látnak.

Az úton nem dolgozhatnak, csak a járdán. Az útfelületet az RDE munkatársai tisztítják.

Ahol kell, füvet is nyírnak a hulladékkezelő cég alkalmazottai, majd a közmunkások fölsöprik, és a szemetes autóhoz viszik a nyesedéket. Nem bőbeszédűek, inkább a kezük jár, de néhány kérdés azért időnként belefér. Amikor a munkáról kérdezem őket, hogy szégyellik-e ezt, a válasz egyértelmű és határozott: Nem!

A munka az munka, és becsülettel meg kell csinálni, válaszolja az egyik ötven év körüli nő. Számukra nem szégyen az utcát seperni, „sőt”  – teszi hozzá egy másik – „cigányok nélkül mocskos lenne az utca, mert nem mindenki fog az utcán sepregetni.”

Valóban van ebben valami, hiszen gyakrabban látom az udvarhelyi embereket szemetelni, mint seprűvel a kezükben sétálni. Végül is ez nem a „mi” dolgunk, fizetjük az adót, csinálják meg a közmunkások.

Egyik idősebb úr meséli épp – miközben pihenőt tart az árnyékban –, hogy egyszer egy férfi a szemére vetette, hogy gyorsabban dolgozzon, mert az „Ő” adójából fizetik. A négy cigányasszonynak nincs hasonló tapasztalata, ők nem emlékeznek ilyen megjegyzésekre, inkább levegőnek nézik őket, úgy vették észre.

Néha-néha kapnak egy-egy dicséretet, hogy „na így kell”, vagy „ügyesen dolgoznak”, de többnyire átnéznek rajtuk az emberek. Ahogy mondták, a munka az munka, örülnek, hogy van, amit csinálni.

Egy ideig elhallgatnak, csak a seprű suhogását hallani és a város morajlását, ezt a monoton zajt töri meg kisvártatva a legfiatalabb nő hangja, aki egyszeriben felszisszen: „tudja meg, a  legbüszkébb arra vagyok, hogy nem lopunk mi soha, se én se a gyermekeim.” Azzal hátat fordít és a szemközti oldalon kezdi söpörni a járdát.

Az elvégzett munka előfeltétele a szociális segélynek. Ez attól is függ, hányan vannak a családban, és ez határozza meg, hány órát kell dolgozni egy hónapban. Ahol többen vannak, ott többet. A mai csapat minden tagja ezért van most itt, és büszkék arra, hogy munkájuk által tisztán tartják a várost.

Egy egyedül élő személynek 142 lejből kell gazdálkodnia egy hónapban, ezért összesen 10 óra közmunkát kell végeznie. Ugyan a minimálbér függvényében van meghatározva az, hogy mennyi a segély, és így mennyi órát kell dolgozni, de amikor például emelkedik a minimálbér, a segély összege nem változik, csak a ledolgozandó órák száma csökken. Több munkát nem lehet vállalni, bármennyire is szeretné ezt valaki. Törvény  által szabályozott képlet az, ami meghatározza, ki mennyit dolgozik, és ezért mennyi pénz üti a markát.

Az egészségbiztosítás az, ami kárpótolja őket valamilyen szinten, hogy a doktorok egyáltalán rájuk néznek – mondja az egyik nő. Talán ez is egy iskolapéldája annak a rendszernek, ami abba az irányba mutat, hogyan ne motiváljuk a hátrányos helyzetűeket.

Ha már a számoknál tartunk, a városháza illetékeseitől tudtuk meg: kéttagú család esetében 255 lej a segély, és ezért 19 órát kell dolgozniuk, háromtagú család 357 lejt kap és 27 órát kell dolgozni érte. Ha a családban annyian vannak, hogy az összeg eléri a minimálbér értéket, akkor ott egy teljes havi normát kell dolgozniuk, és persze minden családtag ki kell, hogy vegye a részét a buliból. Abban az esetben, ha valakinek van hivatalosan 100 lej jövedelme, akkor az ő részére, még jóvá hagynak 42 lejt. A törvény szerint ugyanis 142 lej jövedelmet kell biztosítani minden egyedül élő ember számára. Ilyen esetben a megyei szociális kifizetési ügynökségtől kapja a pénzt, nem a polgármesteri hivatal fizeti ezt ki. A közhiedelemmel ellentétben ez tehát nem egy hatalmas pénzösszeg, amit csak úgy ingyen kapnak.

A reggeli hűvösséget lassan a tűző nap váltja fel. Nem olyan kellemes az aszfalton álldogálni, már mindenkin gyöngyözik a verejték, pedig csak délelőtt 10 óra van. A levegő porral telítődik, ahogy a seprűk az aszfalton suhannak.

A meditatív suhogást fémes karistolás hangja szakítja félbe, a férfiak a gazt irtják a térkő közül egy ásó-kapa szerű eszközzel.

A felsöpört mocskot a szemetesautóba pakolják. Ezt az RDE köztisztasági vállalat munkatársai kezelik.

A poros utat a munka végeztével vízzel mossák le. Amíg az autóval locsolnak, a csapat a következő helyszínre megy.

Az egyik negyedben valaki szerencsésen mostanra időzítette a sövénynyírást is, megspórolhatott egy sepregetést magának.

Vannak, akik már 10 éve járnak közmunkára. Többségük szakképzetlen, éppen ezért nem kapnak máshol munkát. Itt sem dolgozhatnak mással, csak sepregetnek, gereblyéznek. A gépeket nem kezelhetik munkavédelmi okok miatt.

A munkát a polgármesteri hivatalok műszaki igazgatósága osztja ki aszerint, hogy épp mi a feladat. Vannak, akik állandó helyre járnak dolgozni, óvodák, iskolák gondnokainak segítenek. A közmunka alól csak azok mentesülnek, akik 65 év felettiek, vagy, aki elsődleges fogyatékossággal élő személyt gondoz, netalán egyedül neveli 7 évnél fiatalabb gyermekét. Abban az esetben, ha a családból valaki munkát vállal – akár külföldön, akár itthon –, nem kapja tovább a segélyt.

Amikor a Facebook-huszárok vesszőparipája (sic!) kerül szóba, és arról kérdezem őket, mit szólnak ahhoz, hogy az emberek szerint: „a cigányok semmirekellők, és nem szeretnek dolgozni”, meg sem lepődnek. Valószínűleg nem először találkoznak ezzel a megközelítéssel. Elmondásuk szerint a Budvárral az a baj, hogy sokan vannak, mert ha csak a jelenlévőkön múlna, ott is tisztaság lenne. 

Kérem szépen, nem egyek vagyunk, szólal meg kisvártatva egyikük. Nézze meg azokat ott, és hátra mutat egy másik társasághoz, akik nem közmunkások, hanem büntetésből vannak itt. Előző nap tőlük is megkérdeztem, de szó se lehetett róla, hogy részt vegyenek az anyagban. Épp az árnyékban ültek akkor, és „pihentették a szerszámokat”.  

Majd folytatja: Na, ha azok egyszer megmutatják magukat, akkor az emberek azt hiszik, minden cigány olyan. De mi rendes emberek vagyunk. Jöjjön fel – invitál meg magához –, és nézze meg, milyen lakásom van. Egy magyar emberé se különb. Csak hát sokfélék vagyunk, és a rosszakkal együtt ítélnek meg bennünket is. Pedig én dolgoznék, ha lenne ahol.

Erről korábban mások is meséltek, hogyha meglátják a személyiben, hogy budvári címük van, vissza se hívják soha. Nyáron kapálni, kaszálni mennek, ez az, amit tudnak csinálni, de egyre kevesebbszer van szükség rájuk, mert mindenki géppel dolgozik – mondja az egyik nő. Ebből van pénzünk. De ezt a munkát is szeretjük – mutatja a kezében a seprűt –, csak fáj a kezem a nap végére.

A csapatból az egyik nőnek rettenetes fogfájása volt előző nap, mégis itt van. Nem tudja hogy bírja ki a mai napot. Egy kis pénzt kell gyűjteni, hogy tudják kihúzni a fogát, ezért nem maradt otthon. A munkát ő is elvégzi, de úgy érzi, nincsenek megbecsülve, csak szakképzetlen munkát adnak nekik, a képzésükre nem fektetnek hangsúlyt.

Sepregetés és gereblyélés, gereblyélés és sepregetés, és ez így megy tovább, egészen addig, amíg kerül valami más munka. Ha nem hiszi, járjon utána, és kérdezze meg tőlük, talán holnap pont az ön negyedében söprik össze a gazdátlan szivarcsikkeket.

Kattints a hozzászólások megjelenítéséhez

Korábbi képriportok