Erre számíthatsz az első, 900 fősre hízlalt TEDx-en

Fotók: GÁL ELŐD

Újdonságokat jelentett be a TEDx Székelyudvarhellyel kapcsolatban Szakács-Paál István – Székelyudvarhely leendő polgármestere –, a Hargita Business Center még aktuális vezetője és az esemény főszervezője, aki először a balul elsült jegyértékesítésről beszélt.

„A vásárlói élményt is teljesebbé szerettük volna tenni, ennek megfelelően úgy készültünk, hogy helyjegyeket lehessen vásárolni az eseményre, és külön helyjegyet Bödőcs Tibor humorestjére. Az oldal összeesett, a szerverek nem bírták a túlterhelést” – magyarázta a mizériát, amely során 120 érdeklődő végül másfél óra „sorbanállás” után tudott belépőt váltani magának. Mivel nagy volt a felháborodás, újra kellett tervezni. Úgy döntöttek, szintet lépnek, és egy nagyobb terembe, a Rákóczi Centerbe költöznek, hiszen a tavalyi évben megkapott licensz alapján 1.000 embert fogadhatnak a rendezvényre. Végül 900 fő mellett döntöttek, ami nem kevés pluszmunkát és pluszköltséget jelent, még ha sokan azt is gondolják, hogy minél több résztvevő, annál több profit, magyarázta Szakács-Paál.

Úgy gondolja, jól kezelték a jegyvásárlási mizériát, és ha jól sikerül az esemény, nyertesként jönnek ki belőle, azonban ha úgy látják, nem sikerült megugrani a lécet, akkor visszaköltöznek jövőre a művelődési házba, jelentette ki.

Milyen pluszmunka?

Például „tedesíteni”, sötétíteni a csarnokot, olyanná tenni, hogy a jelenlévőknek teljesen más legyen itt lenni, mint bármely más ezen a helyszínen tartott eseményen, amin korábban részt vettek.

Bővítették az ételkínálatot is, lesz egy foodtruck sarok, de a Schwartz Bisztró is jelen lesz azok számára, akik a fine-dining-ot részesítik előnyben. Az előző évekhez hasonlóan lesz fagyi- és gyümölcssarok, sőt idén megjelennek a hús, a sajt, a chips és a sörsarkak is.

Mindenki kap majd egy TEDx-es borospoharat, amiben limonádét és bort szolgálnak fel. Szakács-Paál a bort ajánlja, főleg, hogy sikerült a város új, zöld buszait is az esemény szolgálatába állítani. „Aznap mindenkit, aki jeggyel rendelkezik az eseményre, ingyen szállítják a Rákóczi Centerbe, majd az eseményt követően ingyen viszik haza” – mondta.

Lesznek karikaturisták, fellép a Friday Rehab, és városunk világbajnokságra készülő tánccsoportja, a Zsombori Beáta Natália által vezetett Elit Dance Company is, és ráadásnak a Golden Feet, Demeter Andi tánccsoportja is. Mindannyiukat megismerhettétek az udvarhelyi hip-hop táncot bemutató sorozatunkban, előbbi csoportról itt, utóbbiról itt olvashatsz. Az esemény afterpartyjára, Bödőcs Tibor humorestjére külön is lehet

jegyet váltani.

A magyar kormányt rendszerint élesen bíráló, Búcsúszentlászló kocsmájának történéseit megidéző Karinthy-gyűrűs humorista „nagyon készül, és rengeteget stresszel minket, hogy minden rendben legyen, látjuk, hogy neki sem mindegy, hogy milyen lesz az udvarhelyi előadás”, fogalmazott a főszervező, majd biztatott, hogy aki a TEDx-re nem tudja rááldozni az egész napját, jöjjön csupán az afterre.

Az egész napos rendezvényre eddig 780 jegy kelt el, 120 esetében szabad a gazda, ezeket itt tudod kiváltani 240 lejért, míg Bödőcs humorestjére önmagában 75 lejbe kerülnek a belépők. Az eseményt első ízben beharangozó, az előadókat bemutató sajtótájékoztatóról ide kattintva olvashatsz bővebben.