Nem akarok én az udvarhelyi Zorro lenni, és nem akarok egy „hívom a rendőrséget, amikor más nem hívja” rovatot sem indítani, de valahogy megtalálnak mostanában ezek a szituációk.

Az élni, és élni hagyni

nem csak egy James Bond filmnek a címe, hanem egy sokak által követett életelv is, ami nekem nagyjából azt jelenti, hogy megpróbálom a magam számára elérhető boldogságot úgy kialakítani, hogy azzal nem sértem senkinek az emberi méltóságát, és nem zavarom abban, hogy ő is boldog legyen. Igyekszem nem megengedni magamnak olyan dolgokat, amikkel mások fölé helyezném magam, és szeretem ezt kikérni magamnak, és más embereknek is.

A rendőrség azt szokta hangsúlyozni, hogy bármilyen olyan esetet észlelünk, ami szerintünk problémás, egyből jelentsük, mert ők sem tudnak mindenhol ott lenni, bíznak az állampolgárokban. Hát én pont az az állampolgár vagyok, aki szívesen jelenti azokat az eseteket, amikről azt gondolom, hogy sértenének másokat, megnehezítenék mások életét. Nem azért, hogy meghurcolják az éppen illetékest, hanem abból az egyszerű gondolatból kiindulva, hogy ezt se az illetékes, se

más ne csinálja többet.

És kicsit még talán azért is, hogy mások is bátrabban forduljanak a hatóságokhoz, mert őket azért fizetik az adófizetők pénzéből, hogy vigyázzanak ránk, és megvédjenek minket – a törvény nevében.

Vasárnap este van, városnapok utolsó napja, éjfél előtt, már teliben szól a Kowalski meg a Vega koncert. A Sziget-negyedben lakók már péntek óta tűrik, hogy a „vécére is autóval járó udvarhelyiek” teleparkolják a Berek sétányt, és az ottlakók minden parkolóhelyét elfoglalják. Két oldalról érkezünk a tömbház elé. A Sziget utca és a Malom utcai fahíd felől, amikor összesen négyen észleljük, hogy

nem tudunk bemenni a tömbházhoz,

mert ott parkol egy fehér Renault Kangoo. De nem a járda szélén, hanem úgy használva a tömbházbejárathoz vezető másfélméter körüli járdaösvényt, mint egy szabályos parkolóhelyet. Az autó baloldalán egy másik autó, ami szabályszerűen parkol, a jobboldalán a bokrok. Egyik oldalon sem lehet elmenni – még ha nagyon behúzod a hasad, akkor sem.

A szerző felvételei.

A felháborodott jelenlévők közül valaki felteszi a kérdést: ide egy mentő vagy egy tűzoltó most például, hogy állna be. És tényleg, azon kívül, hogy a lakosoknak a bokrokon keresztül kell átmászniuk, hogy hazamenjenek, ott van ez lehetőség is. A helyi rendőrséget hívjuk. Elkérik az autó adatait, mondjuk a pontos címet, a nevemet és a telefonszámomat. Azt mondja, rögtön küldenek valakit. Visszahív pár perc múlva, hogy nincs szabad autó, mindenki a városnapokon dolgozik,

átadná az ügyet a nemzeti rendőrségnek.

Mondom szuper, adjon számot. Felhívom, és az ügyeletes, mintha akkor költöttem volna fel, vagy legalábbis nem sok kedve volna ezzel foglalkozni, elkéri a címet, de a rendszámot úgy kell ráerőszakolnom, hogy leírja. Mondja, hogy majd küld valakit, de sokan terepen vannak. Mondom, nem baj, megvárjuk itt.

Rá öt-tíz percre érkezik a rendőrautó, benne két rendőr. Kiszállnak mindketten. A magasabbik férfi már egyből teszi fel a kérdést, hogy „Erre hívtuk ide őket?”. Mondjuk neki, hogy nem tudunk bemenni. Erre, hogy „S ő mit csináljon?”. Hát csak pillogtatunk, hogy vajon miért van felháborodva. Mondjuk neki, hogy feltételezzük, hogy a mentő és a tűzoltó, erre mondja ő, hogy

ez nem olyan nagy dolog,

és, ha ilyen feltételezések alapján büntetnék az embereket, akkor minden második embert meg kéne büntetni. Pillogtatunk tovább. Kérdezem: nem tudjuk kideríteni, hogy kié az autó, megkérni, hogy álljon innen máshova, vagy hagyni neki egy figyelmeztetést vagy büntetést, hogy ha most nem is, legközelebb legalább ne csináljon ilyent. A magasabbik kiakad, és puffog – ennél jobb szót nem találok rá –, hogy nincs, amire itt büntetést adjon, mert nincs itt semmilyen látható tábla, hogy tilos lenne ott parkolni.

Egy járókelő áll meg mellettünk, és egyből kérdezi magyarul, hogy

„azt mondják, hogy nincs, amiért megbüntessék?”,

bólogatunk, hogy igen, ebben az abszurd helyzetben találtuk magunkat. Erre szinte szószerint idézi a következőket – amiket mi is utólag megkérdeztünk Szilágyi Ferenc közlekedési szakértőtől.

Regulamentul a 142/N: Se interzice oprirea voluntară a vehiculelor: pe trotuar, dacă nu se asigură spațiu de cel puțin 1 m pentru circulația pietonilor.

Regulament a 143/D: Se interzice staționarea voluntară a vehiculelor: în dreptul căilor de acces, care deservesc proprietățile alăturate drumurilor publice.

Vagyis magyarul: Tilos a járművek önkéntes megállása: a járdán, ha nincs legalább 1 m hely a gyalogosforgalom számára (142/N). Illetve tilos a járművek önkéntes megállása a közutak melletti épületek bejáratánál. (143/D)

Tapogunk még egy kis ideig, hogy mit reagálnak erre a kommentre a rendőrök, de csak néznek bambán a járókelőre, hogy itt nem középületről van szó. Kérdezem félig magamban, hogy ez itt tényleg egy olyan szituáció, ami nem szeg meg semmilyen törvényt, amit nem lehet megoldani, és ami teljesen rendben van. A magasabbik rendőr kioktatólag mondja, hogy ez neszimcit, és nem fognak tudni mit csinálni, túlreagáltuk a helyzetet.

Azzal elindul az autó fele, felháborodva, hogy ezzel fárasztjuk őt. A kolléga közelebb jön hozzánk, majd

elkezd magyarázkodni

arra a kérdésemre, hogy miért viselkedik így a munkatársa velünk, miért kezeli így ezt az egészet. A kifogásaik, hogy rengeteget voltak dolgoztatva a napokban, hogy a pápa, hogy fáradtak meg ilyenek.

Visszajön a magasabbik, hogy azonosították, agyagfalvi címre van beíratva az autó. Kérdem ilyenkor nincs telefonszám, mondják, hogy nincs, s engedjem már el ezt az egészet, hát nem látom, hogy egy paraszt. Ha udvarhelyi cím lenne, akkor felkeresnék, s megkérnének valakit, vigye el az autót. De így csak egy „proces verbal”-t tudnak küldeni a megadott címre.

Látjuk, hogy itt nem lesz megoldás… Átmászunk a bokrokon, mint előttünk és utánunk mindenki, aki be akar jutni a tömbházba.

Éjjel 3 óra körül vagyunk,

az autóindítás hangjára ébredek – mint egy házsártos vénasszony –, kiugrok az ágyból, oda az ablakhoz, és már csattan is a Kangoo a mögötte parkoló autónak, elmegy elég vadul majdnem az óvodáig, ahol satufék, kiszáll belőle a feltehetőleg ittas húsz év körüli srác, és beül a sofőrülésre egy húsz év körüli, feltehetőleg józan lány, és elhajtanak.

De ugye, ez nem olyan nagy dolog, és ha ilyen feltételezések alapján büntetnék az embereket, akkor minden második embert meg kéne büntetni.