Elszálltak az udvarhelyi asztaliteniszezők esélyei a Bajnokok Ligájában

Fotó: GÁL ELŐD

A második nap mérkőzéseivel folytatódott hétfőn, szeptember 13-án a Bajnokok Ligájának csoportköre az asztaliteniszezők számára. A hazai pályán játszó Székelyudvarhelyi Asztalitenisz Klub 19 órától a portugál GDCS Juncal ellen várta a folytatást.

Miután a vasárnapi első fordulóban mindkét csapat vereséget szenvedett, mondhatni a versenyben maradás volt a tét, két vereség esetén ugyanis szerencsére is bőven szükség lenne a csoport első két helyének valamelyikét megcsípni.

Az udvarhelyi csapat részéről elsőként Sebastian Loso lépett asztalhoz az orosz Konstanin Chernov ellen. Loso az első két szettet elveszítette, a harmadikat simán hozta az udvarhelyi csapatban légióskodó svéd, ezután azonban egy nagyon szoros szettben ismét az orosz győzött, megnyerve ezzel az első párharcot (0-1).

Az udvarhelyiektől másodiknak György Szilárd következett, neki a portugál csapat másik orosz légiósa, Kiril Shvets volt az ellenfele és mondhatni simán, három szettben verte meg az udvarhelyi játékost, így tovább növelte előnyét a Juncal (0-2).

Lucian Munteanu, az udvarhelyi csapat új igazolása állt harmadikként asztalhoz, hogy meccsben tartsa a hazaiakat. Biztosan szoknia kell még, de úgy tűnik, jó hatással volt rá, ahogy a közönség skandálta a „hajrá Luci” rigmusokat, hiszen magabiztosan, 3-0 arányban verte a portugál Nuno Gonzagát, életben tartva az udvarhelyi esélyeket (1-2).

A negyedik párharcot Loso, és a György Szilárdot megverő orosz Kiril Shvets játszotta. Az első, szoros szettet követően, amelyet Shvets nyert, az másodikban is az orosz bizonyult jobbnak. Semmi nem jött össze az udvarhelyi csapat svéd játékosának, a bírók egy pirossal is büntették, mielőtt egy szerva előtt eldobta a labdát. Az utolsó szett is a portugál csapaté lett, így végül 3-1 arányban nyerték meg a mérkőzést.

„Nem játszottunk a legjobban ma, kivéve Luciant, Loso valamiért nagyon idegesen játszott. Van egy nyomás, egy megfelelési kényszer. Kicsit olyan érzésem van, mint ezelőtt három évvel, amikor elindultunk az Európa Kupában, és azt hittük, hogy kellőképpen fel vagyunk készülve. Készülni készültünk, de nem tudtuk, hogy mi vár ránk, és nincs meg a kellő tapasztalat ahhoz, hogy meccset nyerjünk egyelőre a Bajnokok Ligájában, de megfogjuk lépni ezt a lépcsőfokot” – nyilatkozta a mérkőzés után György István csapatvezető. Az udvarhelyi klubnak a vereség után matematikailag is elszálltak az esélyei, az Európa Kupában folytathatják a menetelést, és ennek rendezési jogára is pályázni fognak.

Az utolsó játéknapon a spanyol CTT Borges lesz az udvarhelyiek ellenfele, és ugyan a továbbjutás nem jött össze, búcsúzzunk szépen a Bajnokok Ligájától és legyünk minél többen.