Előnyből várták sorsdöntő meccsüket

Fotó: ZAVACZKI KRISZTIÁN

Az idei szezon legfontosabb mérkőzésén vannak túl a Székelyudvarhelyi Asztalitenisz Klub játékosai. György István edzőjátékossal az esélyeket latolgattuk múlt héten, most meg örömmel jelentjük: Megvan! A csapat bent maradt a Szuperligában és az európai porondon is megmutathatja magát jövőre.

A román bajnokság alsóházi rájátszásában Beszterce ellen kellett bizonyítaniuk, előbb idegenben, majd a Városi Sportcsarnokban. A fiúknak április 3-án sikerült nyerniük 3-5 arányban, így előnnyel várhatták a vasárnapi visszavágót.

„Annyi motivációt nem láttam a beszterceiekben, hogy ők elhiszik, meg tudnának minket verni itthon. Loso és Szilárd nagyon formában volt, Szabolcs is jól játszott az utóbbi időben és ott a kezdéskor dőlt el, hogy ki játszik. Azt mondtam, hogy csinálja Szabi, és jó döntésnek is bizonyult, megverte Tomát” – mondta el portálunknak György István, miért nem állt asztalhoz a vasárnapi, 5-1-re megnyert találkozón.

A fölényes udvarhelyi győzelemmel biztossá vált, hogy az udvarhelyiek benne lesznek a Szuperliga első hat helyezettjében, így jövőre is részt vehetnek a bajnokságban és a második számú európai tornán, az ETTU kupában is.

„Csak” pénz kérdése

A Székelyudvarhelyi Asztalitenisz Klub tavaly házigazda volt az ETTU Kupa kiírásában, és György István szerint a szervezés akkor olyan színvonalasan sikerült, hogy „nincs, ahogy az európai szövetség nemet mondjon”, ha idén is pályáznak a vendéglátó szerepre. Márpedig pályázni fognak, ha elég anyagi támogatás összegyűl, árulta el az edzőjátékos.

De nem csak az ETTU Kupa szervezéséhez, hanem a fizetések terén is szükségük lenne a támogatásra. Nagynevű játékosokkal állnak tárgyalásban, akik leigazolásával akár a román bajnoki címért szállhatnának harcba.

Idén még egy párharc vár az udvarhelyi asztaliteniszezőkre, az alsóházi rájátszás másik győztese, Câmpulung ellen május 13. és június 2. között kellene megmérkőzniük az udvarhelyieknek az ötödik hely megszerzéséért.