Élő közvetítés a májusi tanácsülésről

Az ünnepelt élőben, a tanácsosok online várják a tanácsülést.
fotó: Pál Edit Éva

8.55 Az Orbán Balázs teremben mikrofon- és kamerapróba van, kezdődik hamarosan a show, vagyis a tanácsülés. A teremben már itt van a főszereplő, az új tanácsos, akinek a beiktatása sorra kerül, a jegyző mutatja, melyik mappát mikor kell átadni.

9.00 Az üléshez adottak a feltételek, névsorolvasással kezdünk. Mindenki jelen van. Napirend előtt szót kér a polgármester, más nem jelentkezik. A jegyző figyelmezteti, hogy kapcsolja be a kameráját, hogy az online tanácsosok is láthassák. Gálfi Árpád bemutatja a napirendet, amelyet korábban itt közöltünk, a fontosabbak közül: veszélyességi pótlék központi forrásból, több mint 1,4 millió lejjel módosul a költségvetés, Szarvas Zsuzsa megürült helyét betölti Simó Árpád, őt iktatják ma. A csődbe vitt Udvarhelyi Média Kft. által okozott kár visszaszerzése érdekében ügyvédet fogadna a polgármester. Egy másik ügyben is ügyvédet fogadnának, hogy fellebbezzen egy tízezer lejes közigazgatási bírság ellen, amelyet a hivatal a megyei építkezési felügyelőségtől kapott.

Sinka Arnold megkoronázza Hajdó Csabát

Orbán Árpád kérdezi: nem akar-e valamit visszavonni az előterjesztő. Gálfi észbe kap: az Urbanára vonatkozó napirendi pontot, az éves költségvetést visszavonják.

9.10 Az online tanácsüléseket eredetileg csak a szükségállapot idején engedélyezték, ezért külön szabályzatot kell hozzanak a készenléti állapot (veszélyhelyzet) idejére, ezt kéri a jegyző napirendre tűzni. Ezzel együtt újra 18 pont van. Derzsi László javasolja 19.-nek a különféléket.

Egyenként, névsort olvasva szavaznak róla. Azon morfondírozunk, hogy mennyivel egyszerűbb volna, ha római módra felfelé vagy lefelé mutató hüvelykujjal (lájkkal vagy diszlájkkal) szavaznának egyszerre videóban, és arról készülhetne egy képernyőkép (printscreen). Vajon nem volna úgy érvényes?

9.15 Elfogadják a napirendet, az online ülésszabályzat következik, hogy a soron következő döntések érvényesek lehessenek. Derzsi kérdi a jegyzőtől, hogy nem kell ehhez szakbizottsági vélemény? A jegyző úgy tudja, hogy nem.

Megszavazzák, jöhet a lényeg. A februári, márciusi és áprilisi tanácsülések jegyzőkönyveiről szavaznak.

A jegyzőkönyv szerkesztőinek megoszlik a figyelme: offline és online.

Benedek Árpád Csaba kéri, hogy a jegyzőkönyveket küldjék ki időben, csak most kapták meg a februárit, ugyanezt kéri a tanácsülés összehívó anyagára, főleg amikor többszáz oldalról van szó. Öten, RMDSZ-esek tartózkodnak, de 13 szavazattal átmegy az erre vonatkozó napirendi pont.

9.25 A jegyző emlékeztet, hogy Szarvas Zsuzsanna lemondását a tanács februárban elfogadta, és helyét betölthetőnek nyilvánította. Az EMNP-MPP választási koalíció úgy döntött, hogy Simó Árpád 63 éves szabómestert javasolják. A mandátumérvényesítő bizottság mindent rendben talált.

Rá is térnek a lényegre, az eskütétel következik. – Elnézést, nem kell szavazni? – kérdi Orbán Balázs. Majd az eskü után, válaszol a jegyző.

Visszahangzik – írja a csevegőablakban Benedek Árpád Csaba, Csaba, Csaba, Csaba…

A jegyző románul olvassa fel. Ráteszi a kezét a bibliára és úgy mondja: Jur (magyarul: esküszöm). Orbán Árpád még vállon veregeti, mondván: Isten áldja.

Szavaznak az érvényesítésről, egyetértenek, de Arros Orsolya is csatlakozik Orbán Balázshoz: furcsállja, hogy nem az eskü előtt szavaztak. Biró Jolán jó munkát kíván neki. Lőrincz Editet nem találják, talán kiesett, nélküle fogadják el. Bíró Edith elnézést kér, van-e Simó Árpádnak hozzászólása?

Személy szerint örül neki, de úgy volt, hogy a Szent István teremben lesz, de kedden felvetődött, hogy inkább folytassák online. Ő és még három kollégája azon a véleményen volt, hogy ünnepélyesen kellett volna megtartani, a maszkviselés, távolságtartás betartásával. “Olyan volt, mintha az űrből jelentkeztünk volna. Nem nagyon szeretem, nem személyes, a hangok zavarkeltőek. Simó Árpádnak és a Néppártnak is egy ünnepi pillanat lehetett volna” – Oda kerülünk, hogy a sok tiltással semmit sem merünk, egyre személytelenebbé válik, az online kapcsolat nem tudja pótolni az emberi érintkezést.

Jur, mondta Simó Árpád arra, hogy ezentúl a város érdekében fog dolgozni.

A polgármester is szót kér, üdvözli az új tanácsost, elmagyarázza, hogy ez egy köztes megoldás volt, hogy félig offline, félig online tartják a tanácsülést. Azt mondja, Szabó Gyula ötlete volt.

Orbán Árpád ülésvezető folytatja a napirenddel, ezentúl Simó Árpád is szavazhat.

9.39 Hajdó Csaba jelzi, hogy voltak “szókérések”. Szabó Gyula kikéri magának. Hajdó szerint pártpolitikai áldozata lett az élő tanácsülés, de elfogadták a többség döntését. Péter Balázs, Ölvedi Zsolt, Bíró Edith és “jómaga”.

Akik egy pici jogot is tanultak, tudják, hogy a formai követelmények is rendben kell, hogy legyenek. Az összehívásról az dönt, aki összehívta, tehát a polgármester, ő dönt a helyszínről is.

Mike Levente is hozzászól röviden: mindenkinek jobb lett volna élőben, talán következőkör összejön.

9.44 Visszatérnek a napirendre, költségvetéskiigazítás következik, főleg egészségügyi területen: veszélyességi pótlékra majdnem 1 millió lejt foglalnak be központi forrásból, összesen 1,4 millió lejről szavaznak, ebben adományok is vannak.

Hajdó kérdi, hogy a mobil röntgengép megérkezett-e? A hivatalnak nincs tudomása róla, de Vass Szabolcs osztályvezető megígéri, hogy utánajár.

Benedek kéri, hogy a kórház új vezetőtanácsának összetételét megismerhessék, küldjék el legalább a CV-ket.

Péter Balázs kéri, hogy a különfélékben hozzák fel ezeket, ne a költségvetésnél. Az ülésvezető, Orbán Árpád le is zárja a vitát, szavaznak róla, egyöntetűen elfogadják. Egyedül Ványolóst nem hallják.

9.50 A polgármester újra felterjesztette azon kérését, hogy ügyvédet fogadhasson a Számvevőszék 2017. évi 20. számú döntésének végrehajtása érdekében, amely többek között a csődbe vitt Udvarhelyi Média Kft., a városháza 2014 és 2016 között működő lapkiadójának ügyét is tárgyalta.

Erre a múltkori tanácsülésen ugyan nem kapott felhatalmazást a tanácstól, viszont Gálfi indokoltnak látta azt az Orbán Balázstól elhangzott javaslatot, hogy Bunta Levente volt polgármester is a felelősségre vonható személyek között legyen, így kiegészítette a napirend tárgyát és újra a testület elé vitte.

A jegyző szerint megállja a helyét az ügyvédfogadás indokoltsága, mert nincs olyan jogász a hivatalban, aki el tudná látni a jogi képviseletet a bíróság előtt. Abszolút többségre, tíz szavazatra van szükség.

Benedek, Gálfi, Derzsi kérnek szót.

Benedek felhívja a figyelmét, akik 2014 és 2016 között tanácsosok voltak és részt vettek az ügyben kapcsolatos döntéshozásban, mivel akkor nem volt névre szóló szavazás, szerinte szolidárisan felelnek.

Gálfi bemutatja a másik okot, amiért most kellene dönteni az ügyvédfogadásról: a Számvevőszék által meghosszabbított időpont (május 31.) meghaladásának az lehet a rizikófaktora, hogy nem lehet a kárt behajtani.

Egyúttal válaszol Benedek felvetésére is: Igaz, hogy 19 fős volt a testület, de az MPP és az EMNP tagjai nem szavaztak egyik tőkeemelés kapcsán, és ő maga kért névre szóló szavazást, ami a jegyzőkönyvből kiderül, még ha nem is így történt. Minden érintettnek kiküldték postán az ügy anyagát, de Benedek Árpád Csaba, Jakab Áron Csaba nem vették át, Kulcsár-Székely Attila címe pedig nem ismert, a hatóságok segítségét kérték.

Derzsinek az álláspontja változatlan: a polgármester anélkül is tud ügyvédet fogadni, hogy megkapná a tanács jóváhagyását, erre már volt korábbi példa. Nem helyesli a jogi szolgáltatások kiszervezését, akárcsak a rendezvényszervezés kiszervezését sem.

Többen is hozzászólnak. Orbán Árpád szerint a jegyző kellőképpen elmagyarázta, Péter Balázs értetlenül áll a megtagadás előtt, Hajdó is az ügyvédfogadás mellett kampányol.

Szavazás előtt Venczel Attila megjegyzi még, hogy sokan nincsenek tisztában a jogszabályokkal. Szolidáris a tanács felelőssége az elfogadott tanácshatározatokkal kapcsolatban, de egyénileg csak akkor, ha hozzájárultak az elfogadásához, és bármely tanácsos kérheti, hogy jegyzőkönyvbe vegyék, hogyan szavaztak, akkor is, ha nincs névre szóló szavazás.

Szavaznak. Az RMDSZ-esek tartózkodnak, az EMNP-MPP koalíció tanácsosai megszavazzák, a szakbizottság is pozitívan véleményezte, jegyzi meg szavazáskor Péter Balázs. Megvan az abszolút többség, a testület 11 szavazattal elfogadja.

10.11 A régi árvaházakból családi elhelyezésben lévő 80-90 gyerekek nevelésére fejenként 170 lejes önrészt fizet a város szociális támogatásként, ez tíz lejjel több, mint tavaly. Ketesdi Imre és Arros Orsolya kiesett, a többiek megszavazzák.

Ugyanez a szociális intézményekben (Tölgyes, Gyergyó, Szépvíz) elhelyezett, udvarhelyi származású felnőtt személyek esetében. 230 lej, tíz lejjel több, mint tavaly. Csúnyán visszhangzik a videóchat, Péter Balázs odaszól Hajdónak, hogy kapcsolja ki a mikrofonját. Ványolóst látjuk, de nem halljuk, végül ő is, Benedek is chaten írásban közli az igent. Egyöntetűen elfogadva.

10.18 Ahol a családoknál a 3500 lejt nem haladta meg az összbevétel, 6 évnél kisebb gyerek után kérhetnek a várostól támogatást úgynevezett dajkaprogram címen. Nem részesülhetnek azok, akik eleve támogatásban részesülnek gyereknevelés címen, pl. gyes-en vagy hivatásos nevelésin vannak. Erre nincs pénz előirányozva, ezért módosítani kell a költségvetést, amihez külön tanácshatározatra van szükség, miután elfogadták a programot.

Biró Jolán számítógépe dadogósra fogja, Ölvedi nyomban értelmezi: mennyi idő áll rendelkezésre a pályázatok leadására? De nincs ilyen határidő, tisztáz a városháza képviselője. Ezt követően egyhangúlag el is fogadják.

10.24 A földtörvény adta lehetőséggel élve a Tábor utcában kérvényezték több lakóházhoz tartozó telek átírását kérik a román állam nevéről saját nevükre.

Péter Balázs közben rendel valami alkatrészt románul, hallatszik a videón, Hajdó viccelődik vele írásban: ce piesa, Balazs? Mosolygó emotikon érkezik válaszként és egy “elnézést”. Arros Orsolya még gratulál a technikához, hogy kétszer is megváltoztatta a hátterét.

Orbán Árpád rokonság miatt tartózkodik a szavazástól, a többiek szavazatával simán átmegy.

10.29 A következő az előbbihez hasonló, három tulajdonoscsoport kéri a magántulajdonná minősítését egy nagyobb teleknek, mondja a neveket is, címet is, de kéri a mezőgazdasági igazgatót, hogy ne hozzon nyilvánosságra személyes adatokat. Megértette.

Mike Levente hozzászól: úgy tudja, van egy új lehetőség, miszerint a kisajátított épületek visszavásárlásával az új tulajdonosok megszerezhetik a telkek tulajdonjogát is.

Biró Jolánt nem hallják szavazáskor, de nélküle is megvan a többség.

10.35 Egy 73 négyzetméteres külterületről lemond a tulajdonos a város javára, úthálózat bővítése céljából. Hozzászólások? Szavazunk – nyitja és zárja egyben a vitát az ülésvezető. Csont nélkül.

10.38 Szentjános utca és Napraforgó utca zónájában víz- és szennyvízhálózat bővítése céljából kér a Harviz Rt. hozzáférést a közterület feltúrásához. Megadják.

A gázvállalat következik, vezetékcserét terveznek.

Gálfi szót kér (chaten, pedig itt van a teremben) rövid megjegyzést tesz hozzá: folytatódnak a munkálatok a városban, kéri a városlakók türelmét, „más megoldás nem létezik”. Terveik szerint a burkolat feltörését teljes út- és járdafelület felújítása követi. Nincs kifogásuk a tanácsosoknak.

10.49 Termés utcában villanyhálózat bővítése, 100 méteren. Nincs hozzászólás, megszavazzák.

– Most nem tudok, gyűlésben vagyok – hallatszik be, kuncogás a teremben. Orbán Árpád figyelmezteti kollégáit, hogy kapcsolják ki a mikrofont, amikor a háttérben beszélnek valakivel.

10.55 Habár negatívan véleményezték a December 1. utcai Hagyományőrző Forrásközpont rácsatlakozását a villanyhálózatra, vagyis az ezzel járó munkálatokat, Mike Levente úgy véli, lehet szavazni róla, miután megítélése szerint a városháza részéről megfelelő magyarázat érkezett a felvezetőben. Nem is ellenzik többé.

10.58 Utolsóelőtti pont: ülésvezető-választás.

Derzsi szót kér, de nyomban vissza is vonja. Hajdó javaslatot tesz: Ölvedi Zsolt legyen. Az – újból javasolt – alpolgármester szolgáltatásaival nem akarna visszaélni, már olyan rég betölti a funkciót. Erre Derzsi visszakéri a szót: Benedek Árpád Csabát javasolja.

Orbán Árpád mellett áll Berde, Bíró Edith, Hajdó, Ketesdi, Lőrincz Edit, Mike, Orbán Balázs (i-i-i-igen), Péter Balázs – ez elégséges is, hogy ő maradjon, nincsen szükség a többi jelöltről szavazni, mondja a jegyző.

11.05 Egypontos kiegészítést küldött a napirendhez a polgármesteri hivatal kedd délután: egy másik ügyben is ügyvédet fogadnának, hogy fellebbezzen egy tízezer lejes közigazgatási bírság ellen, amelyet a hivatal a megyei építkezési felügyelőségtől kapott a szejkei beruházások kapcsán.

A jogszabály szerint az építkezési engedély és az urbanisztikai bizonylat aláíróit kellene felelősségre vonni, nem a várost – magyarázza a jegyző. Teljesen jogtalannak ítélik meg, ezért támadnák meg a bíróságon.

Jogi szakbizottság nem véleményezte pozitívan. Mike szót kér, de csak Gálfi után, írja a chatben. A polgármester előre engedi.

Mike szerint nehéz kiolvasni a jegyzőkönyvet, de ki lehet venni, hogy a Hargita megyei építkezési felügyelőség  Gálfi 2009-es aktája alapján jött ellenőrzésbe, és azt kérte, hogy vizsgálják felül az engedélyeket a Szejkén. A büntetőjegyzőkönyv már 2020. január 15-én létezett, iktatták a városházán, tudomása volt róla, ennek ellenére Gálfi azt nyilatkozta a január 30-ai tanácsülésen, hogy kivizsgálást kért az ISC-től és folyamatban van, pedig már lezárult, és tudomása volt róla. Tehát ködösített, tagadott és nem mondott igazat – vádolja. Ahelyett, hogy visszavonja az építkezési engedélyt, feljelentette a megyei ISC-t (építkezési felügyelőség) a brassói és a bukaresti ISC-nél, és a hatóságokat kéri, hogy semmisítsék meg, állítja még Mike. De közben a saját, jóváhagyó aláírása szerepel az aktákon. Ígéri, hogy elküldi a kollégáknak. Lassan beiszaposodik a beruházás a Szejkén, és kamatozik a tartozás – lassan 600 ezer lej körül van – a kivitelező MACOPS-nak. Kérdése Gálfihoz röviden: Mik a tervei?

Péter Balázs chaten szól közbe: már a különféléknél tartunk?

Gálfi szerint Mike csúsztat, nem ismeri a beruházás helyzetét. Az kiderül a jegyzőkönyvekből, hogy az építkezés nem azon a nyomvonalon zajlott, amelyre engedélyt kapott a cég. Emlékeztet, hogy a DNA nyomoz, erre utalt a januári tanácsülésen, nem az ISC előtti eljárásra. Szerinte nem jogos a várost érő bírság, ez a napirendi pont erről szól, és azt kéri, hogy megfelelő (ügyvédi) szakértelmet rendeljenek hozzá. Reméli, hogy Mike nem a MACOPS ügyvédje, hanem a város érdekeit képviseli.

Párhuzamosan zajlik a beszélgetés a chaten. Orbán Árpád szerint nem kéne elkalandozni, de még szót ad Derzsinek, Mike is reagálna Gálfinak.

Derzsi: autostrada-muzeu avagy múzeumautópályát emleget, mert nem lehet használni őket a csűrés-csavarás miatt, szerinte hasonló helyzet van a Szejkén, hogy másfél éve a csatornázás rendelkezésre áll, de csak muzeális értéke van. Szerinte a városlakókat nem a pereskedés, hanem a beruházás érdekelné.

Mike: arra kértem fel határozottan, egészítse ki az anyagot, „küldje fel” az iratokat, amiket kér az ISC, és lehet, hogy visszavonják a bírságot. Ez már több a soknál, ami a Szejkén történik, ezt be kell fejezni.

Gálfi nem enged: engedjék, hogy fogadjon ügyvédet vagy fizessék ki a bírságot. Úgy látja, csak bírósági úton lehet tisztázni ezt a kérdést, és majd csak azután lehet a beruházást folytatni. Igen, a kivitelezés megtörtént, a Harviz Rt.-nek van átadva, hogy ne rongálódjon.

Az ülésvezető lezárja a vitát, szavazást kér. A tartózkodó RMDSZ-esek mellé Mike Levente is beáll, így a támogató 7 szavazat nem elégséges.

11.26 Végeztünk volna, de most jönnek a különfélék.

Benedek Árpád Csaba: sportpályázatoknál óvás született, levelet fogalmazott meg a bizottság a jegyzőnek, és kéri, hogy minél hamarabb, akár rendkívüli tanácsülés formájában döntsenek szerződéskötésről. László Endre kereste meg, hogy kérést adott be, nagyon közel van a házához, 12 lakrész nézne az ő területére az épülő szolgálati lakásokból.

– Nem lesz elég csattanós a végén – mondja a jegyző, ha nem most szól hozzá ehhez a témához.

Jegyzőtől elvárják a politikusok, hogy ne politizáljon, ő elvárja, hogy a politikusok ne jogászkodjanak – mondja Venczel. Szerinte az elbíráló bizottság meghaladta a hatáskörét, ennek ellenére a jogi véleményt meg fogják adni, de a felelősség nem a bizottságot terheli. Továbbá, ők döntik el, hogy mely beadványokat hogyan kezelik, foglalkoznak vele, szerinte nem korrekt az építkezés alatt beleszólni, és érdekesnek tartja az időzítést. Szóba állnak a panaszossal, megpróbálják elkerülni a pereskedést.

Orbán Árpád röviden válaszol Benedeknek: ő is bízik abban, hogy június elején lesz rendkívüli tanácsülést.

Mike és Ketesdi újra letették az először decemberben leadott közérdekű adatigénylésüket, várják a választ.

Cseplesz-tetőn a víztározó több akadályba ütközött, felkéri a polgármestert, hogy ezen a téren fejtse ki szándékait, mert a tanács nem támogatta az eredeti helyen való megépülését, lakónegyed szerepel a városrendezési tervben.

„Úgy érzem magam, mint a 60-as években, hol hallottuk, hol nem a rádiót, amikor lehallgatták a szüleimet”, így van ő ezzel az online technikával is (közben erősen szakadozik). A Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtéséből kiindulva terjeszti fel a Trianon-napi megemlékezést. Tisztában van azzal, hogy gyülekezni nem szabad, de tegye ki mindenki a zászlóját az erkélybe, bekapcsolódva a magyar médiába, imádkoznak a magyarságért. Az ülésvezető diplomatikusan megköszöni a hozzászólást.

Hajdó „eklektikusan” szól hozzá, az RMDSZ-hez fordul, miután mutyit kiáltottak egy szerinte “teljesen átlátható” közbeszerzést ügyében. Kéri, hogy az udvarhelyi lokálpatriotizmust helyezzék előnybe, ne engedjenek a megyei betyárok nyomásának.

Mike is magára veszi a hozzászólást, az érintettség okán Derzsi kap szót. Azért hozták nyilvánosságra, nem korrekt, hogy a hivatal egyik irodájából (ahol a VSK van) átmegy a másik irodába szerződést kötni az illető (Mester Zoltán, akinek a magáncége nyerte a városban a fertőtlenítési munkálatokat).

A jegyző közbelép: az a kérése a pártokhoz, most, hogy közelednek a választások, hogy alaptalanul ne rángassák bele a hivatal embereit a kampányba. Úgy érzi, hogy Mester Zoltán nevét úgy emlegették, hogy az ártatlansághoz és a jó hírnévhez való jogát megsértették. Higgyék el, mondja, megvizsgálták a szerződéskötés előtt, hogy összeférhetetlenség vagy érdekellentét áll-e fenn. Van erre központi hatóság is, forduljanak hozzá, és csak miután megbizonyosodtak, hozzák nyilvánosságra, különben alaptalan lejáratásnak tartja.

Péter Balázs sem tartja egészségesnek a hasból vádaskodást, lehet, hogy kampányban fontos a médiaszereplés, de nem tartja korrektnek, hogy megérzésből, tények nélkül tiporjanak sárba helyi vállalkozókat. De értékeli, hogy a tanácsülésen kezd párbeszéd-szerű lenni az együttműködés.

Gálfi sem hagyja szó nélkül: úgy látja, hogy már legalább féléve elkezdődött a kampány, kéri az RMDSZ polgármesterjelöltjét, hogy ne másokban keresse a hibát, hanem mondja el a saját elképzeléseit. Egész jól érzem magam, mióta kirúgtak az MPP-ből – itt szakítja félbe Orbán Árpád, arra kérve, hogy inkább ne pingpongozzanak.