Ellenfélként, de nem ellenségként tért vissza a volt udvarhelyi kapitány

Fotó: GÁL ELŐD

Az egykori székelyudvarhelyi kézilabdaklub csapatkapitányával, Tálas Hubával, felálló Tordai Potaissát fogadta szerdán, szeptember 7-én a csarnokban a Városi Sportklub kézilabdacsapat.

Nem indult jól a találkozó Sipos Lóránt alakulatának, hiszen a villámrajtot vevő tordaiak nagyon hamar felpakoltak egy ötgólos különbséget az eredményjelzőre. Csibi, majd Ramos és Milosevic góljaival ugyan picit kezdett magára találni a VSK, a különbség stabilizálódni látszott. Tovább nehezítette a hazaiak helyzetét Fekete kihagyott hetese, majd Ramos kétperces kiállítása, amelyet éppen Tálas Huba egy labdaszerzés után üreskapus góllal bosszult meg. Sajnos Orbán Szilárd is hiába mutatott be néhány bravúrt a kapuban, a különbség tovább nőtt a két csapat között.

A hazaiak színeiben először lépett pályára a csapat új, angolai igazolása, Feliciano Nunes Couveiro is, aki a Dinamo elleni meccset még a tribünről nézte végig, most igazán reménykeltő átlövésekkel mutatkozott be az udvarhelyi közönségének. A csapat két másik idegenlégiósa is kivette a részét a szép megmozdulásokból. Vuk Milosevics két, talpról elengedett lövést bombázott a vendégek kapujába, és egy gyönyörű bejátszása is volt a csapat kubai beállójának, aki finom csuklómozdulattal csavarta el a tordai kapus mellett a játékszert.

Mindezek ellenére a negyvenedik percben már tíz volt a két csapat között, 12-22 állt az eredményjelzőn, amikor Katona nagy góljával zárkózott eggyel közelebb a VSK, majd Couveiro talált be, így még eggyel közelebb kapaszkodtak az udvarhelyiek. Mivel körülbelül egy percig kettős emberelőnyben játszottak az udvarhelyiek, ez tűnt az utolsó szalmaszálnak. Talán az éppen így, kettős emberelőnyben kapott gól ezért is volt még fájdalmasabb.

Az udvarhelyiek kapujában Varró Lajos váltotta Orbánt, de ő sem tudott segíteni, a plusz energiákat mozgósító Torda visszaállította a tízgólos különbséget, pazar megoldásokat, kínai figurákat bemutatva. Picit az indulatok is kezdtek elszabadulni Tálas Huba kiállításánál, a bíróknak kellett nyugtatniuk Sipost, aki végül lepacsizott egykori csapatkapitányával.

Tíz perccel a vége előtt tizennéggyel is vezettek a vendégek, amikor újabb bíztató percei következtek az udvarhelyieknek: Couveiro nagyszerű megmozdulásai, és hatalmas bombái – percek alatt szórt négyet az angolai átlövő –, Csibi gyorsindításból szerzett gólja, és Varró védései. Az utolsó nagy roham azonban arra volt elég, hogy nyolc gólra zárkózzon fel Udvarhely, amely így 27-35 arányban veszítette el a mérkőzést.

És jöhettek a szokásos körök: a székely himnusz, amelyet Tálas Huba lányaival a nyakában énekelt végig, majd az udvarhelyi játékosok tiszteletköre és az elmaradhatatlan pacsik.

A három mérkőzést követően sereghajtó udvarhelyieknek nem lesz sok idejük pihenni, szeptember 10-én már következő mérkőzésüket játszák. Idegenben kell helytállniuk, és megpróbálniuk pontot szerezni a pontvadászatban előttük álló Buzău ellen.