Ekkor lehet az első havazás

Haladunk a tél felé, a következő két hétben fokozatosan fog lehűlni az idő, de még néhány napig tart az korábbi években megszokottnál melegebb november – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) november 6 és 19 közötti időszakra vonatkozó jelentéséből.

Erdélyben

az említett időszak első két napján az átlagosnál melegebbre lehet számítani, majd fokozatosan lehűl az idő, de november 13-án még mindig az megszokottnál magasabb lesz a hőmérséklet. A maximumok átlaga 16–18 Celsius-fokról indul, az első hét végére eléri a 12–14-et, majd 8 fokig csökken. A legalacsonyabb hőmérsékleti értékek 0 és 6 Celsius-fok között lesznek.

A csapadék valószínűsége november 7-én, 8-án, 11-én és 12-én a legnagyobb.

Hegyvidéken a hőmérsékleti értékek fokozatosan csökkeni fognak az említett időszakban, de előreláthatólag a november ezen szakaszában jellemző értékek fölött lesznek. A maximumok 10 és 6 fok között fognak alakulni, az éjszakai mélypontok átlagosan mínusz 2 és 4 fok körüliek lesznek a jelzett időszak első felében, november 13-tól mínusz 4-ig süllyednek.

A csapadékra minden nap lehet számítani november 6-19. között.

Székelyudvahelyen

is az első két nap lesz a legmelegebb az említett időszakban, 16–17 fokig mehet a hőmérők higanyszála. Ezt követően csökkeni fog a hőmérséklet, november 11-ig 11–13 Celsius-fok lesz az átlag, 12-dike után ismét esik és a jelzett időszakban többet nem is megy 10 fok fölé a hőmérséklet. A leghidegebb 13-án lesz, 5 Celsius-fok. Az éjszakai értékek sokkal ingadozóbbak lesznek: november 7-én 7 fokra kell számítani, de 9-én már mínusz 2-re. Ezt követően beáll 2–4 fokos átlagra, 13-a után ismét csökken, mínusz 1 és 2 fok közötti értékek várhatóak.

Csapadékra november 8-án, 11-én, 12-én és 19-én van a legnagyobb esély, ez utóbbi napon akár hó is hullhat a Accuweather meteorológiai szakportál előrejelzése szerint.

Kiemelt kép: unsplash.com / Fotó: Matthew Henry