Egymást érik a rockzenekarok az UFF-nál

Három koncertet nézhetsz meg szombaton, március 26-án a Siculus Ifjúsági Házban.

A kapukat 18 óra 30 perckor nyitják, 19 órától már kezdődik a marosvásárhelyi Szintaxis koncertje. Az öttagú erdélyi zenekar 2019-ben alakult, abban az évben már megjelent első, Percek.Fák.Erdő című kislemezük hat dallal, melyek közül a Lépcsőház és a Közeleg feléd videóklippel együtt debütált. Utóbbi szinte percre pontosan a kislemez megjelenésének pillanatában elnyerte a Legszebb Erdélyi Magyar Dal címét – írják a Facebook-eseményben a zenekarról a szervezők.

A kislemez utolsó dalát, a Megtaláltam, elvesztettemet a Petőfi TV-ben élőben játszották, az M2 Kulisszák mögött című műsorában a teljes A38 Hajós koncertjük forgott, a Lépcsőház és a Másképp mondanánk pedig bemutatkozott a Petőfi Rádióban is. A zenekar 2021-ben elnyerte a Siculus Fesztivál nagydíját, azóta első nagylemezükön dolgoznak, amelyet 2022 őszén szeretnének bemutatni.

Őket 20 órától a 2016-ban alakult budapesti Grabovski zenekar követi, akik ugyan majdnem 6 éve zenélnek együtt, csak 2019 óta ezen a néven. A főleg alter garage-beat zenét játszó bandának egy kislemeze, a Farkas, vagy bárány, egy nagylemeze, a Szevasz életem, illetve egy 3 dalt tartalmazó EP-lemeze jelent meg. A zenekar második alkalommal turnézik Erdélyben.

21 óra 30 perctől a gyergyószentmiklósi Teddy Queen zárja a sort – a zenekarral készített interjúnkért ide kattanj. A Fodor László, Csóka Lóránd, Péter Gellért összeállítású banda a szervezők leírása szerint „2 kiadott kislemezzel és a 2021-ben kiadott nagylemezével bizonyítja, hogy a punk rock és indie, pop, rock vonásokon túl a szabadszelleműséggel karöltve képes ízes rock ’n roll-t varázsolni a színpadra”.

A három koncerten 15 lejért lehet részt venni, előzetesen is lehet jegyet váltani a Kossuth Lajos utca 20. szám alatt található UFF irodában, hétköznapokon 9 és 16 óra között.