Egyetlen ép kép sem maradt a kiállításból

Több képet rongáltak meg a parkban, tudtuk meg vasárnap, 2023. első napján. Aztán a Városunk Udvarhely nevű Facebook-csoportban közfelháborodást váltott ki az erről készült fotó. 

„Eléggé megdöbbentett a látvány, amikor a sétatéren megláttam ezt a rombolást. A kisméretű forgalmi táblákat már rég összetörték, az is zavart valakiket. Volt már letépve lámpa, szemétkosár, sőt, pad is kirángatva a földböl. A játszótér mellett van egy tábla, aminek a sarkát már összetörték, pedig fémből van. A fákra akasztott képekböl is törtek össze” – írta az egyikük. 

A megrongált képek látványa valóban megdöbbentő, 

szinte minden járókelő megáll legalább egy pillanatra előttük kedd délelőtt. Az elkövetők állítólag fiatalok voltak, a közeli étteremben szilvesztereztek, onnan érkeztek a kiállításhoz, tudjuk meg az arra járóktól. 

Tizenhét összetört képet számolunk, kettőt végigkarcoltak, egyet pedig megkarcoltak és összefirkáltak, úgy tűnik, egyetlen ép kép sem maradt a kiállításból. A fákra akasztott madaras képek közül egy hever a földön a Park étterem terasza előtti részen, kettőn van kisebb karcolás a filagória környékén, és egyen törés a park bejáratánál. Nem tudni, hogy ezek a sérülések is szilveszter éjszaka lettek vagy már korábban ott voltak. A művelődési ház előtt a Tengr.ai mesterséges intelligencia által készített képek mind épek.  

A megrongált képeket egyébként az Orbán Balázs nevét viselő fotódokumentációs táborok anyagából válogatták. Húsz darab, célzottan kinti kiállításra készült fotóról van szó, melyek mesterségeket mutattak be, tudtuk meg Bartalis Izabellától, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatójától. 

Nem ez volt az első rossz tapasztalatuk. 

December folyamán már több alkalommal is cseréltek ki képeket, mert megrongálták vagy összerajzolták őket. Korábban, a múzeum kerítésén is megrongáltak egy kiállításukból két képet. De a mostani más, „egy darabot nem hagytak épen” – hangsúlyozza Bartalis, aki a tettet a neveletlenség és a vandalizmus tetőfokának gondolja.

Ment volna innen más városba is a tárlat, hiszen egy vándorkiállításról van szó, tudjuk még meg. Újra kell majd nyomtatni az összes képet. Elsősorban eszmei értéke van a fotóknak, hiszen művészi alkotások, magyarázza, amikor a kárról kérdezzük, majd elárulja, anyagilag mennyi veszteséget jelent ez nekik: egy kép minimum 250 lejt ér, ha ezt hússzal beszorozzuk, az 5.000 lej. Ez a minimum, hangsúlyozza. 

Feljelentést tettek kedden, és nagyon reméli, hogy előkerülnek a tettesek. Kiemelt figyelmet fordít majd a helyi és az állami rendőrség az ügyre, ígérték neki. 

Az üggyel kapcsolatban László Szabolcsot, a helyi rendőrség vezetőjét is megkerestük, tőle megtudtuk, hogy a térfigyelő kamerák felvételeit átadták az állami rendőrségnek, ők nyomoznak majd rombolás miatt a továbbiakban. Robert Costan helyettes rendőrszóvivő annyit mondott: a december 31-én elkövetett tettek feltárása és az elkövetők azonosítása folyamatban van. 

Rongálásra korábban is volt már példa a városban, 

megrongálták már például egy fotósklub kiállítását a Bethlen negyedi parkban, és az autók is pórul járnak néha. 2021 nyarán pedig a városháza arra panaszkodott Facebook-oldalán, hogy az új Bethlen-negyedi sportjátszótér kosárpalánkja mindössze kilenc napot tartott, kővel bedobták, a városi parkban a kerékpáros tanulópálya letört táblácskáit ki kellett cserélniük. Ugyanitt az összes ivókutat javítani kellett háromszor is, mert rendre kitépik őket a földből, vagy kilopják belőlük a különféle alkatrészeket, illetve a köztéri virágládákból és -ágyásokból folyamatosan kilopják a virágokat.