Csak fekszünk szaloncukorral megrakott hassal az új év első napjaiban, és mint egy meteorit, úgy csapódik be az érzés, hogy még nem számoltunk el a múlt évvel, hogy vissza kell tekintenünk azokra a dolgokra, amik az év során történtek velünk: a diplomaosztóra, a sikeres sofőrvizsgára, az első külföldi nyaralásra, a konfliktusokra, amelyek önmagunkkal szembesítettek, vagy éppen egy jól megírt cikkre. Mert utóbbiból volt bőven. Most össze is gyűjtöttük a kedvenc, kollégáink által írt anyagokat, melyekkel – időrendben haladva – visszahozzuk kicsit 2022-őt.
Mindenki fedezékbe: benéztünk a város óvóhelyeire »
Amikor az ukrán háború szele Udvarhelyre is elért, többünkben felvetődött a kérdés, vajon, lenne, ahová biztonságba meneküljünk? Úgy döntöttünk, felkeressük a város óvóhelyeit és felmérjük, mi várna ránk egy katasztrófa esetén: a háborús filmbe illő látványtól az olvasni valókkal megrakott, legmodernebb óvóhelyig, összesen tíz közül választhattunk, hová bújunk meg szükség esetén. Te melyiket választanád, ha vészhelyzet lenne?
Ha nem jöttem volna el, már halott lennék »
Egy hónappal később, áprilisban szemtől szemben találkozhattunk öt ukrán menekült családdal. Nyikolajev városból menekültek el a Szentegyháza közelében található baptista táborba, ahol Joó Zoltán és Erika jóvoltából találtak a fegyverek elől biztonságra. Edittel és Annácskával utaztunk el a menekült családokhoz, és bár az ukrán-angol fordító programmal sem volt zökkenőmentes a kommunikációnk, az arcok, a gesztusok a szavaknál is többet mondtak. Sosem felejtem el Julia, a kisírt szemű nő arcát, akinek férje nélkül, egy kis- és egy kamaszgyerekével kellett elmenekülnie.
Nehéz most csak a focira gondolni a Vasas ukrán légiósainak »
Ha szavakkal nem, focival bárkivel megérthetjük magunkat, mutatott rá Előd kollégánk a Vasas Femina játékosairól, a két ukrán légiós Anna Yasková és Jelizaveta Molodiukról készített anyagában. Az ukrán lányoknak úgy kellett maximálisan a focira koncentrálniuk, hogy családjuk közben a háború dúlta Ukrajnában maradt.
Végzi a dolgát a város háziasszonya? »
Sokszor az apró dolgokon múlik, valaki jól érzi-e magát otthon, hívta fel a figyelmet István kollégánk cikkében, és egyúttal számon kérte a város háziasszonyát, végzi rendesen a dolgát? Egy város körüli sétára hívott minket, csak kár, hogy nem volt terepjárónk, hogy közlekedni is tudjunk a város útjain, járdáin. De legalább egy jót bújjbújjzöldágaztunk a Bethlen negyedi parkban, a likas kerítésen.
Amikor a gyermek elindult élete első fesztiváljára »
Júliusban aztán újdonsült és legfiatalabb gyakornok kollégánkért, Zalánért drukkoltunk, aki élete első fesztiváljára indult el: ugye, nem ég le a napon, ugye, nem rabolják ki, ugye, nem téved el, nem bántják majd? – izgultunk együtt a szerkesztőségben érte. Naptól leégett, tűzpiros arcát leszámítva épségben hazaért és még csak el sem mesélte, egyből megírta egy cikkben, mennyi mindent kellett túlélnie.
Szólíthatlak-e tesónak? »
A nyár utolsó napjaiban, augusztus 18–21-e között a roma szabadegyetemre utazott el Szelterszre kolléganőnk, Tímea, aki korábban már többször is foglalkozott a romák helyzetével, főként a csíksomlyói romatelep károsultjainak ügyében.
Ám még a témában jártasaknak sem megy könnyen a szóhasználat: cigány, roma – melyik megnevezést használjuk, hogy senkit ne sértsünk meg? Timikét a tábor után aztán napokig nem láttuk a szerkesztőségben: több napon át, home office-ban dolgozott azon, hogy a legapróbb részletekig számoljon be a roma szabadegyetemen elhangzott témákról. Így kaptunk rá választ, melyik a jobb-rosszabb megnevezés, hogy hogyan is kell történjen az érzékenyítés.
Az élet, az már csak élet »
Ha volt olyan cikk, videó, amelyet megkönnyeztem, az Eszter és Timi, Az élet, az már csak élet című videója volt, amelyben utoljára hallatszik a városfalvi iskola gyermekzsivaja, a gyermekek énekszója: „Mi már Isten veled, mi már Isten veled …” éneklik a kisdiákok, és mi eközben libabőrösen, könnybe lábadt szemmel, tétlenül ülünk a képernyő előtt.
Ha nincs kendője, azért »
Mahsza Amini, a szeptember 16-án megölt 22 éves kurd nő éppen ugyanannyi idős volt, mint újdonsült kollégánk, Emőke, aki cikkével egy évtizedek óta létező társadalmi-nemi egyenlőségi problémára hívta fel a figyelmünket és járta körül alaposan a témát Sárközy Miklós történésszel, iranistával. Hogy miért? Mert én, te magad, a lányod vagy a testvéred is lehetne Mahsza Amini.
Csíki Jazz. Csak nélkül.
Nem voltam még a Csíki Jazz-en. Soha. De Robi beszámolóját olvasva, felírtam a listámra: jövőben kell nekem egy év hosszig tartó ölelés! Robi szerint ugyanis a Csíki Jazz olyan, mint egy ölelés, ami után úgy érezhetjük, mégsem annyira szar ez a világ. Na, ha valami, épp ez kell a jövő évben! Jazz, ölelés, ez, meg az …
