Egy szűrőn már átment az új nyugdíjtörvény

A képviselőház munkaügyi bizottsága elfogadta kedden a nyugdíjtörvény tervezetét. A jogszabály szerdán kerül az alsóház plénuma elé – jelentette be Adrian Solomon bizottsági elnök.

A bizottság elfogadta a Szociáldemokrata Párt (PSD) javaslatainak nagy részét, és zömmel elutasította az ellenzék módosító indítványait.

Az egyik elfogadott módosító javaslat szerint azok, akik tíz évnél rövidebb ideig fizettek nyugdíjjárulékot, választhatnak a nyugdíj és a szociális juttatás között. Akik 10 évnél több, de 15 évnél kevesebb ideig fizettek járulékot, azok minimális nyugdíját az országos bruttó minimálbér 40 százalékában határozzák meg, amelyhez hozzáadják az országos bruttó minimálbér 1 százalékát minden további járulékfizetős év után, a 11. évvel kezdődően és a 14. évvel bezáróan.

A képviselők úgy döntöttek, hogy csökkentik a kötelező járulékfizetés időszakát a gyerekeket örökbefogadó nők esetében is, és korkedvezményt adnak azoknak, akik három gyereknél többet neveltek fel.

Egy másik módosító javaslat szerint azok, akik 35 évnél többet éltek és dolgoztak szennyezett környezetben, két évvel korábban kérhetik nyugdíjazásukat.

A nyugdíjpont értéke a kormány által javasolt ütem szerint változik: 2019. szeptember 1-jén – 1.265 lej; 2020. szeptember 1-jén – 1.775 lej; 2021. szeptember 1-jén – 1.875 lej.

Bár reggel megszavazták, a képviselők visszatértek és ismét törölték a fogyatékkal élőket azok sorából, akik csökkentett járulékfizetési periódus után mehetnek nyugdíjba. Az új szöveg szerint ebben a kedvezményben csak a vakok részesülnek.

agerpres.ro

címlapfotó: gds.ro