Egy elveszített félidő után megébredt a Hargita

Fotó: GÁL ELŐD

Idén ugyan nem indult el a román felnőtt női kézilabdabajnokság másodosztályában a székelyudvarhelyi Hargita Kézilabda Klub, nem töltik játék nélkül a szezont Mester Zsolt tanítványai. A csapat a megyei női kézilabda bajnokság első fordulójának házigazdája volt vasárnap, október 29-én, így egész napra élettel telt meg a sportcsarnok. És annak ellenére, hogy „csupán” megyeiről volt szó, a lelátóra is szépszámmal begyűltek a sportszeretők. Innen nézte végig a csapat mérkőzéseit a tavalyi szezonban szalagszakadást szenvedő szélső, Gergely Nóra is.

Társai magabiztosan várták a bajnokság első fordulóját – három héttel ezelőtt Zetelakán sikerült megnyerniük a megyei kupafordulót Szentegyházát verve meg a döntőben.

A vasárnapi bajnoki fordulón két mérkőzés várt rájuk, elsőként korareggel Zetelaka, majd este Nyárádszereda – amely együttes Szováta és a marosvásárhelyi Active 7 mellett ugyancsak a Hargita megyei bajnokságban szerepel – ellen kellett helytállni a sok ismerős arcot, néhány visszatérők is felvonultató csapatban. A kapuban például ismét feltűnt Bíró Melinda, aki a tavalyi szezont kihagyta tanulmányai miatt. Ugyanígy sok volt a beöltözetlenül maradt ismerős arc is, például Miklós Flóra, aki a nyári szünet óta a magyar NBI-ben szereplő NEKA játékosa, aki csuklósérülése miatt eddig nem kapott túl sok szerepet új együttesében, és akivel a csapatváltás kapcsán hosszabb interjút is olvashattatok portálunkon.

Reggel fél kilenckor már elhangzott az első sípszó, Zetelakának feszült neki Mester együttese, amely meglepetésre hátrányba került a találkozó első perceiben. András Anett és Cramba Paula találataival aztán elindult a gólgyártás, de a több egykori Hargita-játékost is felvonultató zetelakiak nem békültek ki az alárendelt szereppel, olyannyira nem, hogy még az első félidő végét jelentő sípszó pillanatában is ők voltak előnyben.

A második játékrészben szépen lassan ledolgozta hátrányát, majd átvette a vezetést a Hargita Chiratcu Andrea vezérletével, aki hatszor is eredményes volt a félidőben. A szoros meccs ellenére is 8 góllal, 28-20 arányban nyertek a hazaiak győzelemmel kezdve a megyei bajnokságot.

Jöhetett a második felvonás, az esti,

Nyárádszereda elleni mérkőzés, amelyre sokkal nagyobb cseresorral és sokkal magabiztosabban állt a Hargita, szerepet adva azoknak a nagyifjúsági játékosoknak is, akikre a következő években épülhet a székelyudvarhelyi női kézilabda.

Az első félidő java részében a „nagyok” jutottak szerephez, és rohanták le az ellenfelüket, amelynek 10 perc kellett, hogy megszerezze első gólját. Ezidáig a Hargita hattal is ellépett. Az ellenfélnek nem volt ellenszere a csapat gyorsindításaira, és szemmel láthatóan megijedtek az udvarhelyi védőfaltól, ezt az is jól bizonyítja, hogy csupán két játékosuknak – Zsigmond Krisztának és Csala Melindának – sikerült betalálnia az udvarhelyiek kapujába. A félidőre Mester Noémiék 19-5-re léptek el.

Nem csoda tehát, hogy Mester egy teljes sorcserét hajtott végre a csapat a második félidőben és lehetőséget adott a fiatalabb játékosoknak – Katona Noéminek, Major Andreának és Nemes Pannának. Mindegyikük góllal hálálta meg a bizalmat. És ez volt az a találkozó, amelyiken a csapat kapusa, Bíró Melinda is betalált, sőt három góllal zárta a meccset, az ötvenedik percben például az egész pályát átívelve saját kapujából juttatta a nyárádszeredaiak hálójába a játékszert. Nagyon könnyedén, ellenfelét 10 gól alatt tartva nyerte meg második mérkőzését is a Hargita KK, 30-8 arányban.

Az első két mérkőzésük után legeredményesebb játékosuk Chiratcu Andrea 17 találattal, aki ezzel negyedik helyen áll a bajnokság góllövőlistáján a Szentegyházát erősítő Kolumbán Anett és az Active 7 két játékosa – Bucin Georgeta és Kacsó Andrea – mögött.

És ami a még fontosabb tabellát, a bajnokit illeti, az első torna után a székelyudvarhelyi csapat vezeti ezt a marosvásárhelyi Active 7 előtt. Ez a két együttes veretlenül várja a november 18-án Szentegyházán rendezendő második bajnoki fordulót.