Eggyel közelebb kerülhetnek az európai éremhez

Fotó: KISS JÁNOS

Európa Kupa negyeddöntőt játszik a Székelyudvarhelyi Asztalitenisz Klub december 6-án, pénteken 18 órától a városi sportcsarnokban a szlovák bajnoki címvédő SK Vydrany ellen, amely most is vezeti hazája bajnokságát. A keretet Peter Sereda, Lelkes Zoltán és Samuel Novota többszörös válogatottak és bajnokok alkotják.

„Ha a kiemeléseket nézzük, ők a favoritok, ki voltak emelve már korábban, az első tizenhat csapat között nem is kellett selejtezőtornát játszaniuk, de a portugálok is ki voltak emelve, akiket sikerült kiejteni. Nem lesz sétagalopp, ez egyértelmű. Itt már gyenge ellenfél amúgy sincs, de nekünk veszíteni valónk sincsen, már rég túlszárnyaltuk az idei célkitűzésünket. Elszántság és ambíció van a játékosokban, és, ha fárasztó is volt az elmúlt négy hónap, jó lendületben van a csapat. Meg fogunk tenni mindent a sikerért” – nyilatkozta portálunknak György István, az udvarhelyi klub edzőjátékosa.

A hazai csapatból Cservik Krisztián, György Szilárd, és Sebastian Loso áll majd asztalhoz, és Tamás Szabolcs lesz a tartalékjátékos a hazai találkozón. A visszavágót egy héttel később, december 13-án rendezik Vydranyban (Nemeshódoson). Az Európa Kupa következő körében a bent maradt négy csapathoz csatlakoznak a Bajnokok Ligája négy csoportjából a harmadik helyezettek, de egyelőre nem tudni, hogy – továbbjutás esetén – milyen ellenfelet kapnának az udvarhelyiek.

A pénteki összecsapásról online közvetítés nem lesz, a belépőjegyek öt lejbe kerülnek.