Székelyudvarhelyen is már csak az nem drogozik, aki nem akar – állapíthatjuk meg akár magunk is, az elmúlt évek hírei, meg a diszkós/házibulis tapasztalatok alapján. Egyre elérhetőbbé válnak a különféle „cuccok”, és aggodalomra az ad még több okot, hogy nemcsak a többé-kevésbé tudatos, érett felnőttek körében, hanem az iskolások között is rohamosan terjed a szerhasználat. Február 6-án nem csak a törökországi katasztrófa, hanem ez a kimondott felismerés is megrázott azon a beszélgetésen, melyen Asztalos Ágnes iskolai tanácsadó és Asztalos Lehel pszichológus, illetve Katona Lóránt helyi rendőr voltak a meghívott előadók.
Fotók: Székelyudvarhelyi RMDSZ, Madvertising
A református főesperesség vadonatúj előadótermét főleg serdülőkorú gyerekeikért aggódó, érdeklődő szülők töltötték zsúfolásig meg azon a hétfő estén. Habár a meghívottak maguktól is sok szempontot érintettek, valósággal záporoztak a közönségből érkező kérdések a kétórásra nyúlt találkozón.
Amíg a helyi rendőrség aligazgatója a bűncselekményekkel, kihágásokkal hozta kapcsolatba a drogfogyasztást, addig az iskolai tanácsadók arról beszéltek, hogy miként kerülhetnek kapcsolatba a kamaszok a szerekkel, milyen hatással van a még fejlődő szervezetükre. A meghívottak pedig abban leltek közös nevezőre, hogy a szülők szerepe mennyire fontos ez ügyben, és megpróbálták néhány hasznos tanáccsal is ellátni a jelenlévőket.
A bűnözés melegágya?
A helyi rendőrség a különféle csendháborítások, rendbontások, közúti balesetek, sürgősségi beutalások kapcsán került képbe a témával. Katona Lóránt szerint eleve felmerült bennük, miért is történnek ezek, s miután az állami rendőrségnek sikerült beszereznie egy drogtesztet, az „sok mindent megmagyarázott”: alkohollal kevert túladagolást, eszméletvesztést és bántalmazást, visszaélést, vagy a Tábor negyedi autórongálásokat.
Egyébként a leggyakrabban kimutatott kábítószerek a „fű” (marijuana/cannabis) és a „kristály” (amfetamin, metamfetamin), a lányok italába a hírhedt Ginát szokták belekeverni, de sima hígítókat, ragasztókat (Prenadez) is használnak – gyakran találnak zacskókat, dobozokat az iskolák, a csillagvizsgáló, a Kaufland mögött.
Ha valakinél szert találnak, azonnal jelzik az állami rendőrségnek, mert az ő hatáskörükbe tartozik, de sok a módosított szer (dizájnerdrog), így el lehet kerülni a tiltott hatóanyag kimutatását. Ettől a dizájner drogok nem kevésbé veszélyesek, Katona tudomása szerint ugyanúgy okozhatnak például szívstoppot, rögösödést.
„Visszasírjuk a régi szép időket, amikor a klasszikus drogokat használták, és tudtuk, hogy milyen hatásai vannak, mit jelent a túladagolás, tudtuk a megoldást. Most meg sokszor fogalmunk sincs, hogy mivel állunk szemben, és sürgősségi hívásra érkezik a mentő a tudatán kívüli állapotban magára hagyott serdülőhöz” – fűzte hozzá valamivel később Asztalos Lehel, a híres toxikológusnak, dr. Zacher Gábornak tulajdonítva a gondolatot.
A rendőröknek ugyan sikerül időnként felszámolniuk drogterjesztő „sejteket”, a jelenség mindig máshol üti fel a fejét, s különben “nem is úgy megy az osztás, mint a filmekben, hogy fekete autóból, hanem sokszor osztálytársak között” – folytatta Katona. Ők a helyi rendőrségnél eleve úgy látják, hogy a baráti társaságok befolyásolják nagymértékben a fiatalokat, ezekre a körökre pedig nincs elégséges rálátásuk, „a rendőrnek akkor lesz gyanús, ha már a póznáról kell leszedni a gyereket”.
Ők mind tarthatnak előadásokat az iskolákban, de még mindig a szülők a legfontosabb szereplői a prevenciónak, mert – jó esetben – mégiscsak ők töltik a legtöbb időt a gyerekeikkel. Vannak jelek: megváltozik a gyerek viselkedése, a tanulmányi eredményei, hogyan eszik, alszik – ezeket a szülők vehetik észre. Azt is a szülők tudják felügyelni, hogy iskola után vagy péntek este hova járnak, milyen társasággal, ezért arra kérik őket, hogy jelezzék, ha gyanús személlyel találkoznak a gyerekek.
A közösség már azzal is tesz,
ha összegyűl és beszél róla, mint ma – vette át a szót tőle Asztalos Ágnes, egyetértve azzal a gondolattal, hogy a szülőknek nagy a felelősségük, de szerinte nincsenek eléggé felvértezve egy egyre komplexebb világban. Iskolai tanácsadóként neki az a tapasztalata, hogy a szülő többet tud a kávéfőző, az autó működéséről, mint a gyermekéről, pedig szülőként az egyik alappillér, hogy felkészülten vágjunk neki a serdülőkornak.
Tudja, hogy ez nem könnyű, a kamaszkori szembeszállás miatt is a szülők gyakran tehetetlennek érzik magukat, de Asztalos Ágnes nem győzi hangsúlyozni a mélyebb megismerés és megértés fontosságát. A csecsemőkor után a serdülőkorban ez különösen fontos, amikor ugrásszerűen fejlődik a gyermek, és „a fejlődési folyosó végén”, alig pár év alatt egy önmagával tisztában lévő felnőtt kellene hogy kijöjjön – emelte ki a szakember.
Ez az időszak attól kritikus, hogy a tinik agyának pont a kockázatfelmérésért, impulzuskontrollért, a kritikus gondolkodásért felelős része nem eléggé fejlett, miközben nagy bennük a kíváncsiság, a tapasztalatszerzés, az izgalmas élet vágya. Természetes, hogy próbálkozik, mert keresi a saját útját, identitását, de az a kérdés, hogy sikerül vagy elvész az identitások sűrűjében. A fiatal felnőtt jövőképére veszélyes, ha elbizonytalanodik abban az időszakban, amikor még „hiányzik az a 20% az érettséghez”, s az együtthatók könnyen krízishez vezethetnek: túl korai szexuális élet, ittas vezetés, kisebb bűncselekmények, öngyilkossági kísérlet.
Habár Asztalos Ágnes annyira nem hisz a generációelméletekben, a keretezés szempontjából hasznosnak tartja az úgynevezett Z generáció definícióját: az 1999 és 2009 között születettek, akik „megkérdőjelezik a prédikációkat, a sztereotípiákat, fontosak számukra a virtuális kortárscsoportok”. (Ha többet olvasnál a témáról, ezt a szakirodalmi összefoglalót ajánljuk.)
Ezért fontos, hogy legyen meg a védőháló, amivel a család kifogja a serdülőt szükség esetén, viszont, ha otthon nem kapja meg az érzelmi biztonságot, sorozatos kudarcot él meg, akkor a kortársak között fogja keresni, ahol nagy eséllyel éppen az számít, hogy „ki csinál nagyobb hülyeséget”. Asztalos Lehellel együtt úgy látja, a szerhasználat kérdésében is egyre mérvadóbb a baráti társaság, az annak való megfelelés, „hogy felnézzenek rá”, akkor is ha a csoportelvárás történetesen kártékony. Ráadásul a baráti szférától már otthon sem választható le annyira a fiatal: könnyedén kapcsolatban marad velük a telefonján keresztül.
Semmiképp ne rivalizáljunk a kortársakkal
– óva intett Asztalos Ágnes –, hanem hódítsuk vissza őket, olyan eseményekkel, alkalmakkal, amik vonzóvá válhatnak számukra. Nem érdemes sulykolni a racionalitást, „falra hányt borsó” a kritizálás és a moralizálás, inkább élhető alternatívát kell nyújtani. Például Ágnes érvényesnek látja azt, hogy alacsonyabb a szerhasználat azoknál, akik sportolnak, táncolnak, erős hobbijuk van, ami sikerélményt generál – erősített rá egy közönségből érkező feltételezésre.
De ha nincs probléma otthon, valószínűleg akkor is ki fogják próbálni, mert hajtja őket a kíváncsiság – tette hozzá Asztalos Lehel –, viszont kisebb eséllyel térnek vissza hozzá, ha a drog nem kell kompenzáljanak valamit érzelmileg, nem kell bizonyítsanak senkinek. Ha folytatják, akkor valami hiányzik, és eszköznek használják. Azt kell megtudni, hogy mit kapnak a szertől, a csoporttól, mivel van bajuk.
A helyzet felismeréséhez fontos figyelni a jelekre (sápadtság, fogyás, furcsa eszközök, pénzkezelés, társaság, teljesítmény), és szoros viszonyban maradni a gyermekkel, de anélkül, hogy ezt nyomásként élné meg – ajánlja Asztalos Ágnes, akivel egyetértésben Asztalos Lehel is úgy látja, hogy hiába jön racionális érvekkel a felnőtt. Inkább vonjuk be úgy a beszélgetésbe, hogy ne a számonkérést érezze, hanem az elfogadó, szeretetteljes kíváncsiságot. Meséltessük, keressük meg közösen az információkat – fogalmazták meg talán az egyetlen általánosan érvényes tanácsot a sokféle helyzetre.
Asztalos Lehelnek egyébként az a tapasztalata, hogy alapvetően kíváncsiak, nyitottak a felnőttek véleményére, ám szerinte van az a pont, amikor a szülő élhet az autoritásával. Ha a szülő felismeri, hogy gyermekét a társaság kényszeríti szerhasználatra, akkor hozhat a gyerek helyett döntést, eltilthatja tőle – húzta meg a vonalat kategorikusan, megjegyezve ugyanakkor, hogy
nem lehet mindent a barátokra fogni.
Szerinte is több oka van a szerekhez fordulásnak, ami a középiskolákban egyre gyakoribb és nagyobb probléma – annál inkább a függőség kérdése.
A hozzá fordulók többsége érzelmileg elhanyagolt fiatal, ami megint csak azt bizonyítja, hogy legmeghatározóbb a szociokulturális közeg, amiben megtanulunk működni, konfliktusokat megoldani, szorongásoknak, érzéseknek hangot adni. Ezt pedig a családban kezdjük el tanulni. Ha a szerhasználat, akár az alkoholfogyasztás is elfogadott, a családi eseményeken „természetes”, akkor nem is tudatmódosító szerként határozzuk meg. Pedig a gyógyszerektől a ragasztókon keresztül az ópiumszármazékokig minden az, hangsúlyozta a meghívott.
„Ha azt tapasztalom, hogy sok mindenre megoldás, lazítás címszó alatt apu megiszik pár sört a munka után, vagy hétvégén összeülünk a barátokkal, és mindig iszunk vagy különféle szereket használunk”, akkor ez lesz a normális. Ahogy Amerikában a hippimozgalom idején kialakult egy szubkultúra, úgy most a deszkások spangliznak, az electro bulikon meg a partidrogok mennek.
De nem csak a serdülők, hanem a felnőttek is „tekernek egy rakétát” – sorolta a példákat, hogyan ivódik be a szerhasználat a közösségi életbe. Hogy mennyire elterjedt, arra Katona Lóránt is tudott egy történetet: ismerősétől hallotta, hogy babalátogatón a mogyoró mellé „egyéb” is került. Vagy volt olyan, hogy gyorsfutárnál találtak szert (egy nemrég lekapcsolt udvarhelyi dílerről itt olvashatsz).
Ahogy arra Asztalos Ágnes is rámutatott, a serdülőkorban azért hatványozott ennek a veszélye, mert még fejlődésben van az agy, „még nincs keresztülhuzalozva”. S ha az impulzus elég sokszor beég, akkor az úgy marad, mint egy processzorba beégetett program. Fiatal felnőttként mindig hasonlóan fog dönteni. Ha szorongásra szerhez nyúl, és úgy érzi, felszabadul tőle, akkor ez ég be, a legegyszerűbb, betanult mód – magyarázta Asztalos Lehel a folyamatot, ami pszichiátriai problémákhoz vezethet,
ám sokan nem ismerik fel, vagy nem látják be az összefüggést.
– Kiderül, hogy napi rendszerességgel spanglizik s közben értetlenül áll azelőtt, hogy bipoláris depresszióban szenved. Pedig számára is elérhető az információ, de szelektíven gyűjti azokat, hogy a saját meggyőződését igazolja: nem is okoz függőséget, nincsenek is elvonási tünetek, nem is vagyok másnapos stb. Oké, lehet, hogy nem érzed fizikailag, de mi van a pszichés egészséggel? – merthogy ingerültséget, nyomasztó, depresszív érzést okozhat a szer hiánya.
Viszont, ha már jelentkezik nála a páciens, azt eleve jó jelnek veszi, mert akkor már tudja, hogy megfordítható a helyzet – válaszolt a pszichológus egy közönségkérdésre, megjegyezve, hogy az esetek többségében maguktól jönnek a fiatalok, nem szülői nyomásra. Eddig egy olyanról tud, hogy a szülő észrevette a tüneteket és ő tanácsolta a gyerekének, hogy keressen fel szakembert. Minden iskolában van ingyenes tanácsadó, ők maguk is részt vesznek drogprevenciós kampányokban, illetve magánrendelőkhöz is lehet fordulni, Ágnes pedig külön ajánlotta a Bonus Pastor terápiáját Magyarózdon (amit az uh.ro-n is rendszeresen hirdetünk).
A február 6-ai esemény A szülők iskolája című előadássorozat első része volt, amelyet az RMDSZ Nőszervezetének udvarhelyi egysége szervez. Az első kiadáson „fellépett” egy politikus is, ám hozzájárulásának túlnyomóan politikai jellege miatt külön véleménycikkben olvashatsz róla.
