Defibrillátort hozott az asztaliteniszezők angyala

Fotó: GÁL ELŐD

Ez a terem egyfolytában tele van gyerekekkel, amatőr versenyzőkkel, nem beszélve a versenyekről. Folyamatos sporttevékenység zajlik, ez is része kell, hogy legyen a minőségi feltételeknek – mondta a Nagy Ferenc Asztalitenisz Teremben György István szakági vezető a defibrillátor fontosságáról, amellyel karácsony harmadnapján bővült a sportterem felszereltsége.

Támogatásokból jött össze az ára, árulta el a Székelyudvarhelyi Asztalitenisz Klub elnöke, akinek Dr. Ambrus József egykori mentős főorvos segített a készülék beszerzésében, ahogy ő is mutatta meg december 27-én a játékosoknak, és az érdeklődő szülőknek, támogatóknak, „ne adj Isten” hogyan kell használni.

A hivatalban, a művelődési házban, a Septimiában és az Infopressnél is van a korábban beszerzett, hasonló felszerelésekből, sőt, a Fuss Neki! alkalmával vásárolt kettőt a Tamási Áron Gimnázium is, amelyeknek az átadását az iskola bentlakásánál történt tragédia miatt későbbre halasztották. Ambrus tudta szerint ezidáig nem kellett még a felsoroltakat használatba helyezni.

Laikusoknak való, azaz olyanoknak, akik még soha nem élesztettek újra.

A cikk az előfizetőink számára folytatódik!

Ne maradj le a végéről! Már havi 15 lejért elolvashatod a cikkeink legjavát. Fektess be te is a szabadságba!