Betűleves: kifőtt végre a könyvvásár programja

A könyv éve július eleji programján Farkas Wellmann Éva könyvét mutatták be.
Fotó: Hodgyai Lőrincz Eszter

Nehéz most az irodalom-, zene- és színházkedvelő udvarhelyinek, mert a hirtelen összezsúfolt programrengetegben lehetetlen mindenhová eljutni, s még nehezebb választani.

Például aki péntek este találkozna Vida Gáborral a könyvtárnál, lemarad a Sebő-együttes koncertjéről.

A könyv éve Székelyudvarhelyen rendezvénysorozaton számos program várja hétvégén az érdeklődőket – az időjárás miatt – a

Művelődési Házban szervezett könyvvásáron. 

Az augusztus 26. és 29. között zajló eseménnyel népszerűsíteni szeretnék az olvasást és az irodalmat, ezért a középpontban a szerzőkkel való beszélgetések, kiadók bemutatkozói, és könyvbemutatók állnak. Ezen kívül a gyerekkuckóban folyamatos programok várják a kisebbeket, és esténként koncertekkel, előadással pihenhetnek meg a napközben elfogyasztott tömény irodalomtól megfáradt egyének.

Első nap, csütörtök este, Hallod-é, pendítsd az lantot! – a Musica Historica együttes koncertjét hallgathatják, pénteken a Sebő-együttes zenél, szombaton A Figura Stúdió Színház előadását tekinthetik meg az érdeklődők, vasárnap a Dresch Mihály Ballance Trio koncertje zárja az eseményt.

A pénteki program egybeesik a városi könyvtár épületében rendezett Nyitott Könyvek Éjszakája rendezvénnyel, amelyen többek közt találkozni lehet Vida Gábor íróval, lesz filmvetítés, családi programok, zene, és előadások is, erről itt írtunk bővebben.

#sokjószerző+sokjókönyv

hashtaggel ellátva hirdette meg a napokban a polgármesteri hivatal az eseményt a Facebook oldalán. Kincskeresőset kellett játszani, hogy ráakadjon az ember, mert a hivatal honlapján még nem elérhető, de segítünk a részletes programmal:

I. nap – augusztus 26., csütörtök

16:00 – Kiállítás Jánosi Andrea könyvillusztrációiból – Művelődési Ház koncertterme

17:00 – A könyvvásár megnyitója

17:10 – Beszélgetés Tompa Andrea íróval – moderátor Dimén-Varga Tünde

18:00 – Beszélgetés Láng Zsolt íróval – moderátor Barabás Enikő

19:00 – Több mint ötven. Szemelvények az 51 éves Kriterion Könyvkiadó történetéből

20:30 – Hallod-é, pendítsd az lantot! – a Musica Historica együttes koncertje

Irodalmi kávézó:

18:00 – Tompa Andrea dedikál

19:00 – Láng Zsolt dedikál

Gyerekkuckó:

17:00 – Nemezelt könyvjelzők készítése

16:00 – Társasjáték

19:00 – Vajon ma ki olvas mesét?

II. nap – augusztus 27., péntek

11:00 – Magyar irodalmi anzix Cserna-Szabó Andrással, Kemény Istvánnal, Márton Evelinnel, Molnár Eszterrel, Murányi Sándor Olivérrel, Ozsváth Zsuzsával és Wirth Imrével

16:00 – A Lector Kiadót bemutatja Gálfalvi Ágnes főszerkesztő

17:00 – Egyed Emese: Daphne ideje – a kötet kapcsán a szerzővel beszélget Vogel Zsuzsa

18:00 – Alexandru Muşina: Macska-e a cica? A kötetet fordító Szonda Szabolccsal beszélget Lövétei Lázár László

19:00 – A Székely Könyvtár sorozatot bemutatja Zsidó Ferenc, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője, továbbá

Zsidó Ferenc: Trendek és elhajlások, valamint Tamás Dénes: Könyvjelzők című kötetek kapcsán beszélgetnek a szerzők

20:30 – Sebő-együttes: Csillagok palotája. Tánczene Balassitól Weöresig

Irodalmi kávézó:

18:00 – Egyed Emese dedikál

19:00 – Szonda Szabolcs dedikál

20:00 – Zsidó Ferenc és Tamás Dénes dedikál

Gyerekkuckó:

16:00 – Társasjáték

17:00 – Cimbora Gyerekek Háza

17:00 – Kerekítő-játékok

19:00 – Vajon ma ki olvas mesét?

III. nap – augusztus 28., szombat

10:00 – Balázs Imre József: Madárábécé – moderátor Ványolós István

11:00 – Gyermekirodalmi köteteiről P. Buzogány Árpád költőt, szerkesztőt kérdezi Nagy Enikő

12:00 – Nagyálmos Ildikó költővel beszélget Asztalos Ágnes újságíró

14:00 – A Napsugár Kiadót bemutatja László Noémi főszerkesztő és Bak Sára szerkesztő

16:00 – Az Exit Kiadó (Idea Könyvtér) bemutatkozása – Nagy Péter igazgató;

Furu Árpád: Táji tagolódás Erdély népi építészetében. A szerzővel beszélget Pozsony Ferenc néprajzkutató

17:00 – Bálint Tamás költővel beszélget Kelemen Endre

18:00 – György Attila író és Muszka Sándor költő, író beszélgetése

19:00 – Háy János író, költő beszélgetése Katona Zoltán újságíróval

20:30 – A Figura Stúdió Színház előadásában: Long-Singer-Borgeson S.Ö.R. Shakespeare Összes Rövidítve

Irodalmi kávézó:

10:00 – Udvarhelyi szerzők kerekasztal-beszélgetése. Moderál Simó Márton újságíró

11:00 – Balázs Imre József dedikál

13:00 – Székely Árpád könyvei

18:00 – Bálint Tamás

19:00 – György Attila és Muszka Sándor dedikál

20:00 – Háy János dedikál

Gyerekkuckó:

10:00 – Könyvkötés és előzéklapfestés Róth Andrással

11:00 – Kerekítő-játékok

12:00 – P. Buzogány Árpád dedikál

13:00 – Nagyálmos Ildikó dedikál

15:00 – Napsugár Kiadó

16:00 – Társasjáték

17:00 – Múzeumpedagógiai foglalkozások

18:00 – Népdalok és népi játékok tanulása

19:00 – Vajon ma ki olvas mesét?

IV. nap – augusztus 29., vasárnap

 10:00 – Nagy József: Békeévek Mars árnyékában. A Székely Határvédelmi erők története (1940–1944) – moderátor: Berekméri Árpád Róbert

11:00 – A Kriterion Könyvkiadót bemutatja H. Szabó Gyula igazgató és Dávid Gyula irodalomtörténész

12:00 – Győrfi Kata: Te alszol mélyebben című kötetének bemutatója. A szerzőt kérdezi Katona Zoltán újságíró

13:00 – Szeretjük a könyveket – és mit nyújt a magazin? Asztalos Ágnes, Kovács Eszter és Sebestyén Kinga, a Nőileg szerzőinek beszélgetése

14:00 – Legendárium-könyvek bemutatója. Gyöngyössy János, Fazakas Szabolcs és Kudelász Nóbel ismertetik a kiadványokat

16:00 – Szász Hunor: Székelyudvarhelyi képeslapok az Osztrák-Magyar Monarchia korából

17:00 – A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont történelmi kiadványai kapcsán beszélgetnek a szerzők: Hermann Gusztáv Mihály, Sándor-Zsigmond Ibolya és P. Buzogány Árpád

18:00 – Jász Attila költővel, esszéíróval beszélget Murányi Sándor Olivér író

19:00 – Dresch Mihály Ballance Trio – koncert

Irodalmi kávézó:

10:00 – Kortárs szerzők beszélgetnek. Moderál Simó Márton író

11:00 – A Kriterion Könyvkiadó szerzői dedikálnak

12:00 – Gyallay Pap Domokos: Vaskenyéren Erdély komája – bemutatja Gaal György

14:00 – Kávészünet a Nőileg-szerzőkkel és -szerkesztőkkel

16:00 – Széles Ferenc hajtogatható könyve

18:00 – Hermann Gusztáv Mihály, Sándor-Zsigmond Ibolya és P. Buzogány Árpád dedikál

19:00 – Jász Attila és Murányi Sándor Olivér dedikál

Gyerekkuckó:

10:00 – Könyvtárpedagógiai foglalkozások

10:00 – A társasjátékozás öröme – játékok a Matrisz Egyesülettel

11:00 – Népdalok és népi játékok tanulása

12:00 – Legendárium-játékok

15:00 – Quillingezés

17:00 – Papírszínház és foglalkozás

19:00 – Vajon ma ki olvas mesét?