Azt hitték, hogy az alPOLgármester minden nap fénykardozni fog?

Ahogy csütörtökön már beszámoltunk róla, a február 29-ei tanácsülésen visszavonták azt a határozattervezetet a kezdeményezők – saját pártja, a POL és az MPP-s Bindea Dániel – amellyel menesztették volna alpolgármesteri pozíciójából Ölvedi Zsoltot. 

Gálfi Árpád polgármester a napirend előtti felszólalásokban, de még a Bindea által sejtelmesen a pódiumhoz vitt iratcsomó előtt, megadta a tanácsülés kezdőhangját: megvan az a jelenet a Trónok harca című sorozatban, amikor Cersei Lannister meztelenül végigmegy Királyvár utcáin, és közben a nevelőtisztje azt mondogatja, hogy szégyen? 

Fotó: GÁL ELŐD

Na, Gálfi is valami hasonlót produkált, „most, amikor megfeszített munka árán a tavalyi évben 87 millió lej értékben sikerült beruházásokat megvalósítani, ami minden idők székelyudvarhelyi rekordja, ami jól mutatja, hogy stabilitás és eredményes munka zajlik a hivatalban, most néhányan ezt is meg akarják bontani, a saját csapattársuk hátbaszúrása által, szégyen ez a szándék minden kezdeményező számára. Majd színészi vénát sejtető hatásszünetekkel sorolta fel a kezdeményezők névsorát. 

A szégyenkör után a jegyző sárga lapot kapott volna időhúzásért, annyiszor elmondta, hogy ha valaki valamit még szeretne mondani vagy változtatni, akkor napirend előtt tegye meg. Mielőtt nagyon kínossá vált volna a helyzet, Bindea egy dossziéval a pódiumhoz sétált. A benne lévő dokumentumokkal pedig visszavonták a januárban beadott tervezetet Ölvedi Zsolt leváltására. 

Azt hitték, minden nap fénykardozni fog?

„Örülök, hogy felismerték azt, hogy egyrészt jogtalan is, és emberileg sem helyes az a tervezet, amit benyújtottak”, nyilatkozta Ölvedi Zsolt a tanácsülés után. Hozzátette, az elmúlt egy hónapban arra jött rá, hogy ő a város érdekeit, előrehaladását próbálta képviselni, szolgálni, de ezek az érdekek láthatólag nem teljesen egyeztek meg a POL-frakció egyes tagjainak érdekeivel. 

„Azt várták el tőlem, amikor megválasztottak alpolgármesternek, hogy bejövök és minden nap fénykardozok a polgármesterrel. De én úgy gondolom, hogy egy ilyen módszerrel és hozzáállással nem lehet a város érdekeit előre vinni. Ezért örülök, hogy felfogták azt, hogy nem volt megfelelő a kezdeményezésük.”

Elmondta, nem hallott semmilyen konkrét indoklást arra vonatkozóan, hogy miért vonták vissza a határozatot, csak azt tudja, hogy reggel a tanácsülés előtt, a városháza alkalmazottainak segítségével rakták össze a beadványt, amivel visszavonják a korábbi tervezetet. Szerinte az egyik indok az lehet, hogy a jogi iroda és a jogi szakbizottság is negatívan véleményezte a beadványt. „Egy olyan levélre hivatkoztak, amiben nem volt semmilyen törvénytelenség, tehát valószínűleg felfogták azt, ha meg is szavaznák, akkor bíróságon fel tudnám függeszteni ennek a határozatnak az érvényességét.”

Az önkormányzat szépségkirálynő-jelöltjei: legyen béke!

Bindea Dániel volt az, aki egy hónappal ezelőtt iktatta a kérést, ami egyébként a POL-t is megosztotta. Az egyetlen MPP-s tanácsos a csütörtöki tanácsülés után azzal indokolta a kezdeményezés visszavonását, hogy előrehozták a helyhatósági választásokat június 9-re, és addig már nincs hat hónap, amennyivel korábban törvényesen lehet kezdeményezni az alpolgármester leváltását. Ezért, ha leváltották volna, a döntést meg tudta volna támadni Ölvedi a bíróságon, „egy fölösleges cirkuszba kergettük volna bele a várost.” 

A másik szempont az volt, hogy bár az RMDSZ-frakció ígéretet tett arra, hogy támogatni fogják őket Ölvedi menesztésében, most visszavonták ezt az ígéretet, így nem lett volna meg az elegendő szavazat – a tisztségben lévő képviselők kétharmada kellett volna arra szavazzon, hogy leváltsák az alpolgármestert. 

Hozzátette, visszaléptek a szándékuktól, most az a fontos, hogy „legyen béke”. 

Az RMDSZ frakcióvezetője, Berde Zoltán cáfolta, hogy tettek volna olyan ígéretet, hogy támogatni fogják a POL és Bindea beadványát. Az RMDSZ szeretne kimaradni a cirkuszból, amire szerinte a városnak nincs szüksége. „Béke és egyetértés legyen a tanácsban és a hivatalon belül, ne legyenek feszültségek, hiszen ezzel a feszültséggel csak akadályozzák a város munkáját, nem az előrehaladás és a fejlődés útján tudunk haladni.”

Csak a kifogások

Godra Zsoltot, a POL frakcióvezetőjét telefonon sikerült elérni, a tervezet visszavonását azzal indokolta, hogy egy hónappal ezelőtt, amikor iktatták azt, akkor még az országos politikában más szelek fújtak, nem volt szó a választások összevonásáról. Illetve tudomásuk van egy információról, miszerint tervben van egy módosító javaslat, amivel az önkormányzati mandátumoknak akkor lenne vége, amikor a választások lesznek. Ezáltal pedig a beadványuk törvénybe ütközne, mivel a mandátum lejártát megelőző hat hónapban nem lehet kezdeményezni az alpolgármester leváltását.

Meg egyébként is, szerinte a céljukat elérték, Ölvedi és a város is tudja, hogy elégedetlenek a munkájával, és ha valóban megrövidülnek a mandátumok, „a hátramaradó három hónapban nem tud már annyit rombolni az alpolgármester, hogy ezzel foglalkoznunk kellene.”

A csütörtökön közvitára bocsátott kormányrendelet szerint a 2020-ban megválasztott köztisztségviselők mandátuma 2024. szeptember 27-ig fog tartani.

Szerdai beszélgetésünk során a Venczel Attila főjegyző is arról beszélt, hogy bár sokan azt feltételezik, hogy a választások előrehozása miatt érvényét vesztette a szóban forgó beadvány, tudomása szerint az új dátum semmiben nem befolyásolta volna az alpolgármester leváltását. Egyébként a negatív véleményezések sem, a törvény csak annyit ír elő, hogy a tervezet kell rendelkezzen az illetékes szakiroda és szakbizottság véleményezésével, az nem számít, hogy negatív, vagy pozitív-e az.