Az ember, aki két polgármesterrel harcol

Bemutatom Győrfi Zoltánt, kalondai lakost. Ő egy nagy szájú, szókimondó, konok székely, olyan, amelyik fajtából már kevés maradt vidékünkön.

Azért vállaltam be, hogy írok az ügyéről, mert egy jellegzetes ügy, minden faluban van egy tucatnyi hasonló, és mindenik hasonlóan fájdalmas. Győrfi Zoltánnak a panasza úgy kezdődik, hogy volt egy földje és úgy végződik, hogy „Idegileg nem fogom megbírni. Nem győzöm meg ezeket perelni, mert ezek nagy faszok.”

Vágjunk bele!

A Kalondán vagyunk. Győrfi Zoltán mondja: „Ez a mienk az út, lássa-e? Nincs itt se víz, se villany, se út. Csak adót fizetünk. S akkor még elveszik az ember kedvét is az élettől. Én töltöm az utat kövekkel, jön a korondi polgármester sógora, aki itt rövidít a házához, s a nagy traktorral feltúrja. Pedig van neki rendes útja körbe, csak rövidíteni akar. A polgármester is, mikor ment múlatni a sógorához, átment a másik kertjén, s leverte ott a kertet (mutat egy letört kerítésre), hogy ne kelljen ezen a rossz úton mennie. Azt szoktam mondani az embereknek, hogy Texas-i utunk van. Akkor jó az út, szokták erre válaszolni, mire én azt mondom, hogy igen-igen, de 1700-as évekbeli Texas-i út.”

„4,48 hektárom van itt a ház mellett. Volt itt egy másik földem is, amit a testvérem vett meg, s átadott nekem. Aztán jött az az ember, csináltak neki titlut erre a földünkre. Megnéztem a telekkönyvnél, 84 ár szerepel a nevén, de 2,4 hektárt használ. Pereskedtünk is, 2007-ben, elvesztettem. A kommunizmus nem szűnt meg, uram, csak átalakult rokonizmussá.”

„A polgármester személyesen kijött, hogy rakjam két méterrel odébb a kertet. Pedig én oda raktam, ahova ők festették a jelet. Ezért ki tud jönni, de ha én hívom, akkor nem.” Mutatja, tényleg a festéstől pár méterre vannak a karók. „Itt nem volt út, de hogy rövidítsenek, előbb ott csináltak keresztbe egy utat, aztán túl, nem mennek a rendes úton.”

A borjú bámul, mint borjú az új kapura. Csak a kapu nem új. „Régen szántottam is egy darabot itt a ház melletti területen. Most nem tudok szántani, mert elvették a másik földeket, nem elég a fű az állatoknak.”

„Nem azért jöttem, hogy levágjalak. Pedig az lesz a sorsa, s a teheneknek is. Itt nincs jövő. A két polgármester úgy megszorított … én el kell adjam az állatokat, nem tudok élni.”

„57 éves vagyok. 6 évet dolgoztam valamikor, de aztán átszöktem a szerbekhez, visszaadtak, megvertek, bezártak, s többet nem vettek fel sehova. Nyugdíjam nem lesz, állatokat tartani nem hagynak, nem tudom, mi lesz. Hova menjek el most dolgozni, ki vesz fel? A kis embert hamar tönkre lehet tenni, igaz-e? Egyszer sikerült talpraállni, mikor a börtönből hazajöttem, most lehet elölről kezdeni ismét az életet, csak azt már nem győzőm meg.”

„91 éves édesanyám. Kapja a levelet románul a tanácstól. Biztos, jól tud románul. Nem a románokkal van baj, velünk. Két éve megnyakászták édesanyámat itt a föld miatt. Mondtam neki, menjen a polgármesterhez. Nem ment.”

Eddig tartott a történet a fájdalmas múltról és az egyik polgármesterről. Innen következik a lényeg, az aktuális ügy: „Tíz éve vettem egy másik földet, 2,43 hektáros. Egy évet sem tudtam használni. Ez már Farkaslakához tartozik, Pálfalához. Utat csináltak rá, nem tudom használni. Egy száz métert kellene kerüljenek a rendes úton, hogy tudjam használni a földemet, de nem mennek a rendes úton, ide rövidítést csináltak.”

„Békerteltem villanypásztorral, hagytam nekik kaput, hogy tudjanak átjárni. De nem voltak képesek a kaput kinyitni-becsukni. Itt van ni a zsinór összeszaggatva. Aztán fölszántottam a szélét, hogy ne járjanak át. Erre traktorral kinyomták a kerítést. Végigmentek hosszan a traktorral, s minden karót kinyomtak.”

„20 lej darabja az akácfa karónak, itt vannak a földön, ni. Győrfi Mihály nyomatta ki, a farkaslaki polgármester rokona. Együtt nőttünk fel, de gyerekkorunkban nem volt ez a kapzsiság. A rendőrt kihívattam, mikor a karókat kinyomatta, de nem csináltak semmit. A rendőrök azt csinálják, amit a polgármester mond. Innen a telkem végéről 100 méter fát kivágott és elvitt egy gyerek két éve. Se bélyegzés, se szállítási engedély, semmi. Jelentettem, azt mondta a rendőr, hogy beszél az apjával, aztán azt mondta, hogy a fiú megbolondult, s annyi. Itt túl nagy a rokonizmus, ilyen kicsi ember nem bír velük, mint én. Hiába megyek törvényre, lefizetik. A kása már megégette a számat.”

„Lássa-e, uram, mekkora utat csináltak ezek ide maguknak erre a 2 hektáros területemre? Három sávos utat. Ni, ezt még nem is láttam. Most kezdtek egy másik utat, hogy ne menjenek a sárban.”

„Le is lépem … 19 méter széles az út, uram. Mikor mondtam a polgármesternek, hogy ezek mit csinálnak itt, akkor azt mondta, hogy olyan vagyok, mint aki szembemegy az egyirányú forgalommal.”

„Már kavicsot is hordtak rá, meg építési törmeléket, kemény utat csinálnak. Pedig sem építési engedély, semmi, de a polgármester rokonai.”

„Ellehetetlenítenek, el kell adjak mindent, s el kell hagyjam az országot. Nem győzöm meg ezeket perelni, mert ezek nagy faszok. A két polgármesternek akkora a súlya, s nekik ez mind rokonság, hogy nem bírok egyedül velük. Idegileg nem fogom megbírni. Ezek most a helyi kiskirályok. Már annyira megismertem ezt a köpönyegforgatást. Választáskor megígérnek mindent, aztán csinálnak amit akarnak. Paraszt vagyok, pénzem nincs, perelni nem tudok, ismeretségem nincs, azt csinálnak velem, amit akarnak. A rendőrség s a törvényszék, ami a legkorruptabb. A rendőrség azt veszen fel, amit akar. A csúszópénz úgy megyen uram ebben az országban, s ha nincs ismeretséged, mehetsz a francba.” Eddig tartott a Győrfi Zoltán mondanivalója.

Már-már indulnék, hogy megkeressem a másik felet, a karódöngető Győrfi Mihályt, mikor jön szembe autójával az úton. Azaz az út mellett a füvön. Az új úton, na. Nem engedi, hogy az arcát lefotózzam, ezért közlök csak autós képeket róla. Megkérdem, ő hogyan látja a dolgokat. Stílusa lekezelő, pökhendi. Magabiztos, mintha valaki állna a háta mögött. „Zoli megvette ezt a földet, de az úttal együtt vette meg. Tanácsra kerültek, és a tanács meghatározta, hogy ez az út marad. Valahol el kell járni. Ahhoz nincs jogom, ha ő egyszer nem egyezik belé, hogy utat csináljak. De az, hogy ő egy úttal megveszi a területet, akkor ő tudta, hogy egy úttal vette meg a területet.” A karókidöntésről kérdezem. „Idefigyeljen, akkor keríthet be valaki egy kertet, amikor az övé. S az, hogy neki van egy zsebszerződése, s ő az önfejére békertelte … hogyne, amikor kiméreti egy hivatalos szervvel, akkor békeríti. Ha maga megveszen egy területet zsebszerződéssel, akkor lesz a magáé, amikor elmegyen hivatalosan, felméreti, s akkor azt mondják, békertelheti. Ne beszéljünk olyan dolgokot, ami nem fedi a valóságot.”

Kérdem tőle, ha én vettem egy területet otthon Keményfalván, nincs betelekkönyvezve, akkor nem rakhatok egy villanypásztort rá? „Villanypásztort rakhat. Tíz méterenként egy karóval. Itt bé volt rendesen kertelve, karó tömötten felverve.” Tud valamit arról, hogy valaki a karókat traktorral kinyomta? „Hogyha villanypásztor volt, akkor levette a villanypásztort, s a karókat kivette, téliesítette, igaz? Így működik-e?” Valamit tud arról, hogy valaki kinyomta traktorral a karókat? „Kinyomta a karókot? Nahát, milyen izé volt. Azt maga tudja-e hogy aztot feljelentették a rendőrségre? Azt, aki kinyomta, feljelentette Győrfi Zoltán a rendőrségre. A rendőrség utánanézett, és így, ahogy van, így marad. S a tanács eldöntötte. Menjen a tanácshoz, s ott megmondják!” A végén még hozzáteszi: „Sajnos, hogy csak ilyen magyarok vagyunk.”

Farkaslaka polgármestere, Kovács Lehel, kedvesen fogad. „Nem mondhatod, hogy nem várunk tárt kapukkal. Valaki nekiment autóval a nyílóknak, el kellett vinnünk javíttatni őket.” Mondom neki, hogy Győrfi Mihály küldött ide, hogy mondja el, úgy döntöttek, az új út marad, nem a régi. „Nem igaz, nem úgy van, hogy úgy döntünk. Magánterületen hogy dönthetünk? Ha van egy olyan, hogy közösségi érdek, akkor a gazdákkal kitárgyaljuk, hogy adnak-e úthelyet, ha igen, akkor elmegyünk közjegyzőhöz, s hivatalosan csináljuk. Ha pedig nagyon fontos, akkor kisajátítás van. De magánterületen… tiszteletben kell tartani a jogviszonyokat. Jogilag ott rengeteg minden rendezetlen. Egyiknek sincs a területe rendezve. Pálfalván nincsenek kiosztva a birtoklevelek, most dolgozunk rajta. A legelső és legfontosabb dolog a parcellázási terv lenne. Az utat így örököltük, amíg nincs parcellázási terv, addig nem tudunk érdemben foglalkozni a témával. A régi dolgok valamilyen szinten érvényesek kell, hogy legyenek, amíg nincsenek újak. Mi a hivatalnál nem döntöttünk. Próbáltuk mediálni őket. Mindkét félnek van igaza, a fájdalmak s a kártevések kiegyensúlyozódtak. Volt egy találkozó, a végén mindenki egyetértett. Rendesen sikerélményem volt, hogy a szomszédokat megbékítettük. Mondtam nekik is, hogy hát egymásra vagytok utalva, ember!”

A régi kataszteri térképek az érvényesek, mondja Lehel, és meg is mutatják a térképet. A térképen az látszik, hogy a régi út a hivatalos, az új rövidítés nem szerepel rajta. Nézzük, hogy a régi út fent ment a gerincen, valószínűleg az öregek tudták, miért ott viszik. Az új út bemegy a patakba, majd ki. A polgármester hozzászól: „Senki nem mondhatja, hogy ott kell legyen az út. Én sem értem, hogy miért jobb a mocsárban a rövid út, ha folyton tölteni kell, s ha konfliktus is van vele. Az alapkonfliktus kicsi, megoldható, ha az emberek betartják, amit ígértek egymásnak. Csak minden emberi természet más. Azt szeretném, hogy a konfliktusokat az emberek egymás között tudják rendezni.”

Megérdeklődném a farkaslaki rendőrségen, hogy mi is van az üggyel. Nem nyilatkozhatnak, a megyei rendőrséghez irányítanak. Gheorghe Filip sajtószóvivő nagyon segítőkész, utánanéz a témának, majd visszahív. A rendőrségen nincs hivatalos panasz letéve, mondja, a panaszos nem tett írásbeli feljelentést. A rendőrök tudnak az ügyről, amikor a panaszos hozzájuk fordult, a polgármesteri hivatalhoz küldték, hogy tisztázzák a területek jogviszonyával kapcsolatos kérdéseket. Ha lett volna letett panasz, amit nem oldanak meg, akkor az az ők hibájuk lett volna, de így, az a helyzet, hogy nincs hivatalos panasz, Győrfi Zoltán csak mondja, hogy van, de nem igaz. Mondom neki, hogy Győrfi egy hegyi paraszt, nem valószínű, hogy járatos ilyen dolgokban, hogy tudja, mi számít hivatalos panasznak. A sajtószóvivő nagyon ki tudja magyarázni a dolgokat. A rendőrök azt is közölték a panaszossal, mondja, hogy ha nem sikerül tisztázni a polgármesteri hivatalban a dolgokat, akkor visszajöhet panaszt tenni. Nagyon tisztán elmagyarázták neki. Románul is, magyarul is. Hogy honnan tudja olyan biztosan a sajtószóvivő, hogy mit mondtak a rendőrök a panaszosnak, mikor nem volt ott, és a mostani farkaslaki rendőrnő, akivel beszélt, még akkor nem volt szolgálatban, hanem egy másik rendőr volt, aki azóta elment nyugdíjba, szóval hogy honnan tudja ő annyira pontosan, hogy hány nyelven volt elmagyarázva akkor a dolog, nem tudom, de ma jó napom van, és hagyom, hogy Filip meggyőzzön. Azt is mondja befejezésül, hogy bármikor bemehet Győrfi panaszt tenni, mert állnak a rendelkezésére és minden kétség nélkül összeállítják a dossziét.