Az élete volt az asztalitenisz

Nagy Ferenc, fotó: György István archívuma.

Nagy Ferenc, a Székelyudvarhelyi Asztalitenisz Klub elnöke, a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub asztalitenisz szakosztályának korábbi vezetője, a jelenlegi székelyudvarhelyi asztalitenisz alapjainak megteremtője vasárnap, augusztus 7-én délután eltávozott az élők sorából – tájékoztatott az udvarhelyi csapat a Facebook-oldalán.

A zetelaki származású Nagy Ferenc tizenévesként az Akarat Sportklubnál asztaliteniszezett, és a Gimnáziumban töltött évei, majd katonai szolgálata után Kudzsíron végzett technikumot, ahol megismerkedett a fedőgumi alatt szivacsborítással ellátott ütőkkel, amely sokkal gyorsabb, technikásabb játékot tett lehetővé, és

amelyet hazatérve Székelyudvarhelyre, kezdett el terjeszteni.

Ez aztán eredményességet is hozott magával, miután már ’69-ben országos döntőre jutott a 10-12 évesekből álló csapata, 70-ben a bronzérmet is megszerezték az országoson. A teljesítményre akkor Ella Constaniescu-Zeller, a román asztalitenisz szövetség elnöke is felfigyelt, ő javallotta Nagy Ferencnek, hogy tegyen szakvizsgát a szövetségnél. Ezt követően tette le az edzői képesítést, két hét alatt mind a tíz vizsgát, ezután képesített edzőként taníthatta tovább a gyerekeket az Akarat Sportegyesületben, majd a közben létrejött Sportiskolában – írja életéről az udvarhelyi asztaliteniszt bemutató Asztal felett, asztal mellett című könyv.

1971-ben már országos ifjúsági A-osztályos csapata volt Székelyudvarhelynek, majd 1976-ban a Sepsiszentgyörgyön megtartott feljutási tornát sikerült megnyerni a felnőtt csapatnak is, ettől kezdve napjainkig mindig volt együttese a városnak az első vagy a másodosztályban. Az ő nevéhez fűződik tehát, hogy Székelyudvarhelyen meghonosult az asztalitenisz.

A 77 éves korában elhunyt Nagy Ferenc volt szövetségi edző, nyugdíjazásáig a sportiskolánál dolgozott, de a fiatalabbak elmondása alapján azt követően is majdnem minden nap az edzőteremben volt, amelyet 2021 végén éppen róla nevezett el a Székelyudvarhelyi Asztalitenisz Klub.

Az 1945-ös születésű Nagy Ferenc megélhette, hogy munkája gyümölcse újból megérett, a felnőtt csapat visszajutott a Szuperligába, majd az európai kupaporondon – a Bajnokok Ligájában – is bemutatkozott, és játszik azóta is.

„Megannyi tehetség felfedezése fűződik a nevéhez, a bajnokok névsorát hosszan lehetne sorolni, a keze alól kikerült játékosok mind áldozatos munkáját dicsérik. Az ő élete egyet jelentett az asztalitenisz és a gyerekek szeretetével, a minőségi asztalitenisz oktatásával. Az élete volt az asztalitenisz” – írja a székelyudvarhelyi klub Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében. Nagy Ferencet szerdán, augusztus 10-én 16 órától kísérik utolsó útjára, a szombatfalvi temetőben.