Attól félsz, hogy online fogsz tanulni?

Az elmúlt hét végén több diák és szülő is jelezte szerkesztőségünknek: esélyes, hogy az egyik oktatási intézmény hamarosan teljesen átvált online oktatásra, mert sok a koronavírusos tanár. 

Hétfő délelőtt megkerestük az említett iskola, a dr. Palló Imre Művészeti Középiskoa igazgatóját, Porsche Évát, aki határozottan cáfolta, hogy online oktatásra térnének át. Hét diák és ugyanennyi tanár fertőződött meg az iskolából, jelen pillanatban azokat a tanárokat, akik hiányoznak, tudják helyettesíteni. Egyes osztályoknak is csak abban az esetben nem kell bejárniuk az iskolába, ha egy pozitív teszttel rendelkező diák az elmúlt nyolc napban járt a közösségben, magyarázta.

Hozzátette, a szabályok nagyon gyorsan változnak, a tervezetek és a jóváhagyott előírások között „rettenetes különbségek” vannak, szerinte ez adhat lehetőséget a találgatásokra

A megyében nincs olyan intézmény, amelyben mindenki otthonról tanulna.

A Hargita megyei prefektúra szombati, október 2-ai közleménye szerint az összes, 423 oktatási intézmény közül 34 osztály, és annak 1.198 diákja jár a kettes, azaz az online forgatókönyv szerint. 

Udvarhelyen a közlemény szerint a Móra Ferenc Általános Iskola diákjai közül tanulnak a legtöbben, szám szerint 74-en otthonról, ez három osztályt jelent. A többi udvarhelyi intézményben jóval kevesebben tanulnak online: az Eötvös József Szakközépiskolából 29-en, a Kós Károly Szakközépiskolából 27-en, az Orbán Balázs Általános Iskolából és a Bányai János Műszaki Szakközépiskolából 26-26-an, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumból 25-en, a Palló Imre Művészeti Líceumból 23-an, a Tamási Áron Gimnáziumban 17-en és a Tompa László Általános Gimnáziumból 15-en.  

Mikor vonul haza egy teljes iskola?

Nem olyan egyértelmű a válasz, nincsenek konkrét, előre meghatározott számok, mint korábban, a 2020/2021-es tanévben, derül ki Demeter Levente Hargita megyei főtanfelügyelő aktuális szabályokat felsoroló beszámolójából. 

Ha valaki a diákok közül betegedik meg, akkor az iskola vezetősége és a közegészségügyi igazgatóság dönti el közösen az osztály sorsát, ha azonban egy iskolán belül eléri az ötven százalékot az online tanuló osztályok száma, akkor áttér az egész iskola a kettes forgatókönyvre. Ebben az esetben már a megyei sürgősségi bizottság dönt az iskola vezetőtanácsának a kérésére a közegészségügyi igazgatóság és a tanfelügyelőség jóváhagyása után.

Ha több pedagógus megfertőződik, akkor is áttérhet az egész iskola, de arra, hogy mit jelent a „több”, a főtanfelügyelő nem tudott pontos választ adni. A közegészségügyi igazgatóság dönt, feltérképezik a kontaktszemélyeket, megvizsgálják, viselt-e maszkot, tartotta-e a járványügyi szabályokat, de függ attól is, hogy tanítóról van-e szó vagy tanárról, sorol néhány tényezőt a főtanfelügyelő, ami alapján döntést hozhatnak.

Hozzáteszi, hogy jelenleg bár elfogadták, hogy nem számít az adott település fertőzöttségi mutatója, ha karantén alá kerül egy település, akkor egyértelmű, hogy online oktatás következik. 

A kiemelt kép archív