Arra kérnek, ha korábban kaptál, most ne menj segélycsomagért

Az Európai Unió által biztosított tartós élelmiszereket tartalmazó csomagokat, amelyeknek egy részét már kiosztotta a városháza szociális igazgatósága a szociális segélyben, illetve a családi pótlékban részesülő személyeknek, akik a törvény szerint a csomagosztás elsőszámú célcsoportja – számol be honlapján a polgármesteri hivatal.

Két és fél órát álltam sorban, majd elküldtek

A szállítmányból megmaradt, összesen 238 darab csomagot az I. és II. fokú fogyatékkal élők kaphatják meg, azonban mivel jelenleg Székelyudvarhelyen közel kétezer ilyen személy van, és a rendelkezésre álló csomagok száma ennél jóval kevesebb, a hivatal munkatársai kérik, hogy ezúttal azok menjenek felvenni a csomagot az UCECOM udvarára május 22-én, hétfőn 11 órára, akik a korábbi osztásoknál nem kaptak. Mint tudjuk, a legutóbbi osztásnál többen azután maradtak csomag nélkül, hogy órákon át álltak sorba.

A hivatal közleménye szerint a szociális igazgatóság már jelezte a csíkszeredai prefektúrának, hogy amennyiben a megye területén, más településeknél maradnak meg csomagok, Székelyudvarhely igényt tart azokra, és egy esetleges pozitív válasz esetén a későbbiekben érkező csomagok kiosztását is megszervezik.

Az átvételhez a jogosult személy eredeti személyazonossági igazolványának felmutatására, valamint a fogyatékosság besorolását tartalmazó dokumentum másolatának leadására lesz szükség – írják.

Kiemelt kép: archívum