Alapfokon a bíróság szerint is kiborult a bili

Lukács Antal egy sajtótájékoztatón
fotó: archív | EGYED Ufó Zoltán

Elutasította alapfokon a székelyudvarhelyi bíróság Lukács Antal, a városi kórház volt menedzserének keresetét, melyet becsületsértés, a jó hírnévhez, a magán- és családi élethez való jogának megsértése miatt indított az uh.ro-t kiadó EKO PAPIR Kft. ellen. 100 ezer lej erkölcsi kártérítés kifizetésére kérte, valamint a kifogásolt cikkeknek és hozzászólásoknak az eltávolítására minden, a cég által működtetett weboldalról, beleértve az uh.ro Facebook-oldalát is.

Közel egy évvel az első tárgyalás után, a bíróság október 18-án, hétfőn kihirdette az egyelőre még nem jogerős ítéletét, mellyel Lukács kérését elutasítja és 4.025 lej perköltség kifizetésére kötelezi. A felperes az indoklás kiközlésétől számítva 30 napon belül fellebbezhet.

A volt kórházigazgató két, 2020. májusában megjelent cikkünket sérelmezte, főként Egyed Ufó Zoltán Kiborult a bili a kórházigazgatóra című riportját, melyben arról írt, hogy a polgármester által megalakított válságstáb tagjai és vállalkozók nehezményezték a kórházmenedzser nem közreműködő hozzáállását a kérésre történő tesztelés bevezetéséről. A másik cikk Pál Edit Éva Hét tesztkérdés a kórházigazgatónak című cikke, mely szintén ezt a témát feszegette.

A per első tárgyalása 2020. november 2-án volt, azóta 10 alkalommal vehettünk részt a – mindkét fél által javasolt – tanúk kihallgatásán, akik a kórház munkatársai és a tavalyi szükségállapot alatt a válságkezelésben részt vevő személyek voltak.

A bíróság közvetve elismerte azt, amit Lukácsi Katalin védőügyvédünkkel igazoltunk, hogy a kifogásolt szövegek esetében az uh.ro az újságírás szakmai szabályait betartotta: a témában jártas és érintett személyek megkérdezésével, a bizonyítékul szolgáló dokumentumok alapos áttekintésével, a replikára való jog biztosításával, forrásait védve állította elő, és ezt a bíróság döntésével közvetve elismerte

Az indoklás közlése után részletesebb beszámolóval jelentkezünk, ugyanis

maga a volt igazgató kérte,

hogy a kártérítés kifizetése mellett a bíróság arra kötelezzen minket, hogy határozatát hitelesített magyar fordításban közöljük portálunkon, ugyanolyan karakterekkel, mint amilyenekkel a felperes által sérelmezett cikkek voltak kinyomtatva (sic! – az uh.ro nem jelenik meg nyomtatott formában). Azt is szeretné, hogy hozzunk nyilvánosságra egy cikket, amely bemutatja a valóságos helyzetet, cáfolva az uh.ro-n és a Facebook-oldalán megjelentetett „hamis információkat”, illetve álljuk az igazságszolgáltatási eljárás költségeit.

A volt kórházigazgató szerint a városi kórház Facebook-oldalán megjelentetett válaszának átvételével nem biztosítottuk számára a replika jogát, nem jelentethette meg a cikkben leírtakkal kapcsolatos ellenvéleményét tételesen, így a hírnevén esett csorba kijavítására nem volt lehetősége.

Mi lehetővé tettük

a válaszadást a replika jogán az akkori kórházigazgató számára. Lukács Antal, amint azt számunkra a Kiborult a bili a kórházigazgatóra című cikk megjelenése után telefonos beszélgetésben jelezte, a városi kórház Facebook-oldalán kívánt élni ezzel a joggal, az ott megjelent válaszát ígéretünk szerint portálunkon szóról-szóra közzétettük, így lehetősége volt kifejteni álláspontját, az esetleges tévedéseket tételesen megcáfolni. A másik kifogásolt cikk esetében pedig az ő álláspontját is közöltük.

Az uh.ro fenntartja, hogy a sajtó legfontosabb feladata a közvélemény tájékoztatása a közügyekről, a köztisztséggel megbízott embereknek a munkájáról, a közpénz és más közjavak kezelésének a módjáról még akkor is, ha ezzel nem vívja ki az érintettek tetszését, kellemetlenséget okoz számukra. Jelen esetben külön kiemelnénk, hogy nem csak a közpénz elköltéséről volt szó, hanem egy, a közösség tagjainak fizikai egészségét közvetlenül érintő, közvetve a város és környékének gazdasági, társadalmi helyzetét befolyásoló, sürgető témát érintettek munkatársaink. Fenntartjuk, hogy az ügyben nem teljesülnek a vétkességi felelősségrevonás feltételei.

A sajtószabadságot, a véleménynyilvánítás és a szólás szabadságát, valamint az emberek tájékoztatáshoz való jogát a Románia által is ratifikált nemzetközi egyezmények, mint az Európai Jogok Európai Egyezménye, a román Alkotmány és a román törvények is biztosítják. Ugyanakkor azt is előírják, hogy a hatóságok kötelesek tájékoztatni a lakosságot azokról az információkról, amelyek az életüket befolyásolják.