Akit a SZÉK kiszabadított a bogyók és babócák világából

Aki látott már gyerekeket, az tudja, hogy néha olyan dolgokat produkálnak, amiktől hanyattesel. Ilyenkor jól jön egy SZÉK. Ilyenkor is.
fotók: DÁVID Anna Júlia

Ha tőle kérdezed, hogy kicsoda, akkor azt fogod megtudni, hogy ő Szilveszter Barbara, kétgyerekes anyuka, aki elvégezte a SZÉK-en a kereskedelem és marketing szakot és most a Lilapont Egyesületnél önkéntes.

Ha a barátnőit kérdezed, akkor az is kiderül, hogy egy belevaló, vagány nő, aki szereti a kihívásokat, folyamatosan szembe megy mindennel, imád csapatban dolgozni és problémákat megoldani.

Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy a SZÉK-en eltöltött négy év közben és után mi és hogyan változott az életében.

Mesélj egy kicsit a miértről? Ültél otthon, kortyolgattad a reggeli kávét és hirtelen bevillant, hogy menni kéne a SZÉK-re?

Nem teljesen így volt. A férjemmel volt egy egyezségünk, hogy ahányszor szülök, annyiszor tanulhatok. Amikor az első gyereket szültem, akkor elmentem egy műkörmös képzésre. Aztán, amikor a második gyerekünk született, akkor elkezdtem nézegetni, hogy mit is tudnék tanulni, mert nagyon szerettem volna, hogy legyen felsőfokú végzettségem.

A cikk megjelenését a SZÉK támogatta.

Ha szeretnél többet megtudni a SZÉK-en induló szakokról, akkor nézz körül itt.

Akkor jött velem szembe a SZÉK plakátja, és bevillant, hogy mi lenne, ha. De igazából akkor fel sem fogtam, hogy ez mivel jár, csak már nagyon szerettem volna valamit csinálni.

Persze számított, hogy magyarul van, hogy helyben van, és már láttam magam végzősként a fekete ruhában, ahogy eldobom a kalapom. Igazából ebből indult ez az egész kaland, nem volt hosszasan és aprólékosan végiggondolva. Egyik héten leadtam a papírokat, és a másik héten már mentem az évnyitóra.

Nem féltél?

Hát nem igazán mérlegeltem. Aztán az első szesszió alatt rájöttem, hogy ide azért kell izom, nem olyan egyszerű ez a történet. A félelmet felülírta az, hogy nagyon vágytam valamire, ami kicsivel többet tud nyújtani, mint a Bogyó és Babóca.

A gyerekek születése előtt mivel foglalkoztál?

Mi a férjemmel Budapesten éltünk, a nagyobbik gyerek ott is született. Vendéglátásban dolgoztam, egy belvárosi pubban voltam üzletvezető. Tíz évet éltünk Budapesten, amikor a nagyobbik fiunk egy éves lett, akkor költöztünk vissza Udvarhelyre.

A SZÉK-en milyen szakra iratkoztál be?

Kereskedelem-marketing alapképzésre.

Milyen elvárásaid voltak magaddal, és milyenek az egyetemmel szemben?

A felsőfokú végzettség megszerzése nagyon csábított, mert azt láttam, hogy bárhova megyek munkát keresni, az szinte alap. Volt olyan is, hogy kaptam volna munkát, mert látták, hogy vagyok annyira ügyes, hogy meg tudom csinálni, de arra az állásra diploma nélkül nem tudtak felvenni.

De bennem volt az is, hogy tanuljak, hogy visszakerüljek a fősodorba, hogy lássam, egyáltalán hogyan működik a világ. Sokszor én voltam az osztályban az, aki rácsodálkozott a dolgokra, aki meglepődött azon, ami mindenki más számára természetes volt. A tanár mesélt valami, amire a többiek csak igenlően bólogattak, amire én nagy csodálkozva kérdeztem, hogy tényleg?

Akkor jöttem rá, hogy amit a Minimaxon nem mutattak, az szinte nem is létezett a számomra.

És milyen volt a Minimax világából átlépni egy ismeretlen világba?

Szerencsére az első évben van egy elég komoly alapozás, és ahogy kezdesz belemerülni, egyre több dolog nyílik meg számodra, egyre több dolgot kezdesz megérteni. Hogy mi hogyan működik. Hogy mi miért működik. És egyszer csak beszippant ez a világ. Egyszer csak elkezded élvezni.

Az is segített, hogy olyan tanáraink voltak, akik azt is csinálták, amit tanítottak. A mindennapjaik tapasztalatait hozták be az órákra, a valós és életszerű dolgokat.

Mondjuk, az elején kicsit fura volt, hogy az egyébként laza tanárok voltak a vizsgán a legkeményebbek, ők forgattak meg a leginkább. A szigorú tanároknál elég volt megtanulni azt, amit leadtak. A lazábbak azt is elvárták, hogy gondolkozzunk, hogy saját tudássá alakítsuk azt, amit megtanulunk.

A gyerekek szokták mondani, hogy fölösleges megtanulni a logaritmust, úgysem fogjuk semmire sem használni. Te már használtad-e azt, amit a SZÉK-en tanultál? És ha igen, akkor mire?

Amit most a Lilapont Egyesületnél csinálok, azt nem csak, hogy nem tudnám csinálni a SZÉK-es képzés nélkül, hanem eszembe sem jutna. Hiszen maga az ötlet is a szakdolgozatom írása közben jött.

A szakdolgozatomat a civil szerveztek menedzsmentjéből írtam, melynek keretén belül készítettem egy üzleti tervet is. Ennek részét képezte egy kutatás, amiben azt vizsgáltam, hogyan működnek a civil szervezetek, és azon belül azok, amelyek a korai fejlesztéssel foglalkoznak.

Az iskolákkal beszélgetve döbbentem rá, hogy van itt egy piaci rés, hogy igazából ezzel senki sem foglalkozik, miközben rengeteg gyermeknek lenne szüksége rá. Akkor 1170 gyerekből 170 fejlesztésre szorult, de igazából senki sem foglalkozott célzottan velük.

Innen jött az ötlet, hogy csináljunk egy egyesületet, ami ezzel a problémával foglalkozik, egyfelől a szülőknek igyekszik segíteni helytállni, másfelől a gyerekeknek.

A SZÉK részéről rengeteg támogatást kaptam, egyrészt bátorítást és biztatást, de konkrét segítséget is.

Azt hiszem, nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy ha nem jártam volna a SZÉK-re, akkor nem lenne a Lilapont, mert sem tudásom, sem bátorságom nem lenne hozzá. Azt sem tudnám, hogy hogyan kell egy érzékenyítő programot elkezdeni.

Vagy régebben, ha elmentem egy rendezvényre, akkor láttam, hogy az jó vagy rossz, de nem tudtam, hogy mitől lesz egy rendezvény jó, mennyi munka van előtte, és mekkora költségvetése van, hány ember mennyi ideig dolgozik azon, hogy én egy-két óráig jól érezzem magam.

Rengeteg gyakorlati feladatot kaptunk. Szinte minden dolgozat megírását megelőzte valamiféle projektterv. Ha nem is valósítottuk meg őket, azért végig ötleteltünk, kialakult bennünk egyfajta projektalapú gondolkodásmód.

Papiron volt már ehető legós cégem is, úgyhogy most már szinte mindent el tudok képzelni, s ha véletlenül valahol elakadok, akkor tudom, hogy kihez forduljak.

Ha kellene készítened most egy SZÉK-es plakátot, amire rá kellene írni három hashtag-et, akkor te milyen szavakat javasolnál?

Például #énidő. Ezt mindenképp betenném. Nekem ez a péntek délután és szombat délelőtt az énidőt jelentette. Egy anyukának az, hogy kiszakad a Bogyó és Babóca világából és egy olyan közösség tagja lehet, amelyik nem csak a pelenkázásról és a cumisüvegekről folytat vérremenő vitákat, az hatalmas ajándék.

A második legyen a #kitartás. Mert kívülről úgy néz ki, hogy itt van Udvarhelyen, magyarul van, hétvégén van, kisujjból kirázod. És közben nem. A mi csoportunknak is kevesebb mint fele végezte el. Ha nem ülsz le tanulni, és nincs kitartásod, akkor nem valószínű, hogy el tudod végezni.

Például furcsa érzés, hogy karácsonykor nem csak azon kell gondolkodni, hogy kinek mit hozzon az angyal és mi kerüljön az ünnepi asztalra, hanem azon is, hogy meg kell írni hat dolgozatot, mert az ünnepek után jön a szesszió.

A harmadik talán a #használhatótudás lenne. Mert minden tanár törekedett arra, hogy amit átad az használható, pragmatikus tudássá alakulhasson a hallgatókban. Ez nem az a hely, ahol sok órán keresztül habosítják a semmit.

Kinek nem ajánlanád a SZÉK-et?

A link, mindegy, csak valamit csináljunk típusú embereknek nem ajánlanám. Ők valószínű úgy is kiesnének. Kivéve, ha időközben valamelyik tantárgy nem lesz elég izgalmas, vagy valamelyik tanár elég inspiráló, hogy mégis odategyék a csontot.

Mert azért itt van egy tempó, amit bírni kell, és egy elvárás, aminek meg kell felelni. De ha beszippant, akkor visz magával.