Isztojka Máté Szentábrahámon született gábor cigány, 2020-ban, a róla készült portréban még azt mondta, ők, a gábor cigányok annyira zárt közösség, hogy nem jön ki tőlük semmi. Azóta ez már nem így van, én például egy csomó mindent megtanultam róluk – épp Máténak köszönhetően. A 2020-as interjúban azt is mondta, szeretné megismertetni a cigányságot a világgal. Úgy tűnik, jó úton jár. 

A belvárosi unitárius templom imatermében a nőszövetség évindító nyílt találkozójának vendége volt Isztojka Máté, aki Hit, istenkép a cigány mesevilágban és kultúrában címmel tartott előadást. Jobban mondva, tartott volna. Az előadásból beszélgetés lett, a hitből, istenképből, mesevilágból pedig hit, istenkép, mesevilág, házasság, szöktetés, népviselet és még sok más téma. Máté már a legelején arra buzdított mindenkit, ha kérdés van, nyugodtan tegyék fel, mert ő jobban szeret beszélgetni, mint előadást tartani. Élt is az imateremben összegyűlt, nagyjából százfőnyi, főleg középkorú és idősebb korosztályhoz tartozó közönség a lehetőséggel: egymás után bombázták Mátét a kérdéseikkel. Máté pedig a legnagyobb nyugodtsággal, türelemmel, mosolyogva – ahogy azt a tanító nénik szokták – válaszolt minden kérdésre, legalább egy órán keresztül. 

De ne szaladjunk ennyire előre. Először nézzük meg, hogyan került Máté az unitárius templom imatermébe, és miért éppen a hitről, istenképről, mesevilágról akart beszélni nekünk. Zoltáni Ilona székelymuzsnai lelkész áll először az összegyűltek elé, elmondja, Mátét az Országos Dávid Ferenc Ifúsági Egyletnek (ODFIE) köszönhetően ismeri, mindketten jártak népdal- és versmondó versenyre: amikor neki volt az utolsó, akkor volt Máténak az első, ott ismerkedtek meg 2012-ben, azóta az ifjúsági munka során összefonódott az életük, rendezvényeket szerveztek közösen, az egyetemi évek alatt sokszor tanultak, szórakoztak együtt, együtt fejtegették a világ rejtelmeit. 

„Egy percig sem volt semmilyen visszakozásom. Hogy miért? Mert Máténak az első megszólalásából, a gondolataiból, amiket megosztott, ahogyan viszonyult hozzánk, egyszerűen nem volt kérdés, hogy helye van-e közöttünk. Nem volt olyan, hogy ő más. Ugyanolyan volt, mint mi, a közösség befogadta” – meséli, majd hozzáteszi, már régóta foglalkoztatja az, hogy mások is, az unitárius közösség is, hozzá hasonlóan megismerhesse Mátét. 

Hogy a témaválasztást is megmagyarázza, a lelkész egy történetet mesél el: 

– Ezelőtt két évvel, nyáron, amikor az esperes úr nyaralni volt, déli harangszó táján hangzavart hallottam az udvarról. Kimentem, és egy cigány úriember két asszonnyal, néhány gyerekkel vitatkozott az udvaron, és mondták, hogy azonnal kell nekik egy pap, mert őket meg kell esketni. Álltam, nem tudtam, hogy felfedjem-e, hogy én is pap vagyok. Kérdeztem, hogy miért nem otthon, a saját papjukat kérik meg. Azt válaszolták, nekik most kell, most szól a harangszó, legalább engedjem be a templom küszöbére, legalább letérdelni, vagy legalább hozzak egy Bibliát, hogy tegyék rá a kezüket, mert ‘né, már bontja az asszony a haját, s el fog válni. 

Nem értettem, teljes homály volt a fejemben, hogy mit szeretnének, jött a templomgondozónk, és hát, elküldtük őket, hogy esküdjenek meg máshol. Mátétól segítséget kértem utólag, hogy mi volt ez, kellett Máté kulturális ismerete, tudása, hogy felvilágosítson, hogy mi is volt ez a helyzet: a férfi másfelé nézett, és meg kellett volna esküdjön egy templomi környezetben, egy szakrális térben vagy legalább egy tempomi szolga, pap előtt, hogy ő biza nem akarta megcsalni az asszonyt azzal a félrenézéssel. Azóta lehet, hogy egy válás a lelkemen szárad. De már tudom, és figyelek az ilyen dolgokra.

Ilona történetére később még visszatérünk, beszélgetünk házasságról, szöktetésről, válásról is, de emellett az is szóba jön, hogy milyenek a cigányok, fáznak-e, milyen a nők helyzete a közösségen belül, miért hagyják a cigány gyerekek korán abba az iskolát, és az Isten, gyász, vallás témája sem marad el.

Üres az üveg, a cigarettás doboz

Máté egy hétköznapi családi képet mutat: egy fiú, ő és a nagyanyja ülnek egymás mellett, előttük asztal, rajta üveggel, cigarettás dobozzal. 

– Vicces történet, hogy én tudom, hogy a cigarettás dobozokban nincs cigaretta, az alkoholos üveg üres – árulja el Máté. – Szerintem mindenki észrevette, hogy nagyon szeretnek a gábor cigányok kiöltözni, megmutatni, hogy mijük van. Ez egy kényszeres belső késztetés, hogy megmutassuk a világnak, hogy nekünk amúgy van, még akkor is, ha nincs.

Egyébként Romániában összesen 12 cigány csoportot különböztetnek meg, a konkrét különbség az öltözködésben és a nyelvben mutatkozik meg. Utóbbi annyira eltérő, hogy az is előfordulhat, hogy nem értik meg egymást a különböző csoportok. A magyarországi beás cigányokat Máté nem értené meg, ha nem beszélne románul, hiszen egy régebbi román és cigány nyelvek keveredéséből jött létre. Ha már nyelv, az is felmerül, hogy feltétlenül haragot jelent-.e, ha egy cigány „vehemensen nyilvánul meg”, Máté szerint alkalomtól függ. De emlékeztet, amelyik nyelvet nem ismerjük, azt általában hangosabbnak halljuk, ő például így volt az olasszal. „Nem feltétlenül mérvadó a hang, sokkal inkább egy vérmérséklet” – vallja Máté. 

Fáznak-e a cigányok? 

– teszi fel valaki a közönségből a „nagy kérdést”. Kacagva cáfolja meg a feltételezést Máté, majd el is magyarázza, hogy lehetséges, hogy nem. Egy szoknyában van nagyjából hét méter anyag, egy alsószoknyában négy méter, egy kötényben hét méter. Elismeri, hogy a közönség által is említett papucs valóban „furcsa dolog”, de nem mindig csak ezt veszik fel a hölgyek, az édesanyjának például nincs olyan papucsa, amit télen felvenne, ő „rendes, normális, vastag cipőben” jár. „Olyan dolgokat mondok el, amiket nem kellene halljanak. Főleg férfiak. (elpirul) Ő amúgy vesz alul vastag harisnyát, utána jön az alsószoknya, szoknya, kötény” – árulja el az édesanyja sorrendjét.

Ha már a szoknyáknál tartunk, Máté azt is elmondja, bár ő azt gondolta volna, hogy a szoknyák egyre rövidebbek lesznek, mint sok más kultúrában, a gábor cigányoknál ez épp fordítva van. Régen magasabban volt a szoknyák vége, boka fölé ért, ehhez képest most a szoknyák eltakarják a bokát, a cipő sem feltétlenül látszik. A minták használata is változott, a kortárs kultúra motívumai bekerültek a gábor cigányok öltözködésébe is: a régen használt florális mintákat az Apple logója és Hello Kitty váltották. Máté édesanyjának is van egy Hello Kitty-s alsószoknyája. 

A férfiak általában nagy kalapot használnak, lakkcipőt télen-nyáron. A fiúk alapvetően színesbe öltöznek, ez lenne a normális, de változnak folyamatosan ők is, jelenti ki Máté, ő például nagyon szereti és szokott is fekete ingben járni. 

A ruhák színének egyébként jelentősége van a kultúrájukban, korhoz kötődik. A fiatal lányok pirosat, világos színeket hordanak, és ahogy egyre idősebb lesz valaki, folyamatosan halványodnak, mélyülnek a színek. Akik sárgát vesznek fel, azok már vagy menyecskék, vagy még nincs gyerekük, az idősebbek pedig inkább barnát vagy zöldet, esetleg lilát viselnek. 

A fő, hogy jó családanyák és háziasszonyok legyenek, 

tudunk meg még többet a cigány nőkről. Ettől függetlenül dolgozhatnak, sőt, tanulhatnak is. Azt azonban megjegyzi Máté, hogy ő nem ismer olyan lányt, aki továbbtanult volna. Erre a válaszra erős hangzavar lesz a teremben.

De vannak kivételek, a nagymamája negyvenöt éves, nagycsaládos cigányasszonyként, akinek már unokái vannak, végezte el a posztlíceumot, emlékezünk a Mátéval készült korábbi interjúra. Most még egy, a gábor cigányok közösségében szokatlannak számító dolgot tudunk meg róla: cigarettázott. 

Az unoka képet is hoz a cigarettázó nagymamáról, hozzáteszi, nagyon szereti ezt a képet: 

– Nekem ez a kép azt mondja, hogy mivel nagyapám megengedte, hogy nagyanyám cigarettázzon, nagyon megbecsült helyet képviselt a közösségben. Egy presztízs dolog volt. – Feltételezi, ez úgy hangozhat, „mintha teljesen el lenne nyomva ez a hölgy”, de alapvetően nem így látja ő a helyzetet. A saját családjában legalábbis nem így van: „ugyanúgy működnek, mint más családnál, megbeszélnek egymás között mindent, lehet, hogy vannak olyan dolgok, amiket apám dönt el, de vannak olyanok, amiket anyám. Ha anyu azt mondja, hogy legyen így inkább, akkor apu biztos azt fogja mondani, hogy igazad van, legyen így inkább”.

A Mátéék családjában az a sztereotípia sem állja meg a helyét, hogy a férfiak elöl mennek, a nők hátul maradnak, van egy csomó olyan idősebb rokona, akik kézen fogva járnak. „Olyant még nem láttam” – szólal meg valaki a közönségből. Ez a téma egyébként nagyon népszerű, többen is csatlakoznak a beszélgetéshez, azt próbálják megfejteni, mi lehet az oka ennek a szokásnak. Van, aki szerint azért megy a férfi elöl, hogy védelmezze a nőt, van aki úgy gondolja, az indiai múlt, a keleti kultúrából hozott szokások lehetnek a felelősek azért, hogy a férfiak és a nők dolgait különválasztják. 

Mert nem csak arról van szó, hogy a férfiak elöl, a nők hátul mennek, a hétköznapi elfoglaltságaik közül is vannak olyanok, ahová nem mehetnek a nők vagy éppen a férfiak. Máté nagyapja is egy ilyen helyen tanulta a meséket, amiket most az unokája gyűjt tőle. Egy kis házikóban, egy idős embernél gyűltek össze férfiakul, egyetlen nő volt csak ott, a háziasszony. Eközben a nők szintén olyan programokon vettek részt, ahová a férfiak nem voltak hivatalosak. 

Ha már a nők és férfiak témánál tartunk, 

itt is van bőven, a párkapcsolat és házasság terén olyan kérdés, amire kíváncsi a közönség. Egyikük például arra kérdez rá, igaz-e, hogy már kicsi korban kiválasztják a lányt a szülők a fiúnak. 

– Én és a szüleim elég gyakran beszélgettünk nagyjából 18 éves korom körül, hogy kit lehetne feleségül venni, el voltunk néhány lakodalomba, keresztelőbe, közösségi eseményekre. Megbeszéltük, ki lenne megfelelő gazdasági szempontból, íratlan rang szempontjából, meg nyilván tetsszen is. De ezenkívül nem volt megszabva semmi – cáfolja meg a kérdést Máté. 

Valójában úgy működik, hogy a fiú elmegy az egész családjával a lányhoz háztűznézőbe, „megnézni, hogy okés-e”. Itt kiderül, hogy tetszenek-e egymásnak a fiatalok. Ha igen, akkor a fiú fog udvarolni egy fél évet-kettőt, attól függ, mennyit tartanak megfelelőnek, vagy hogy mikorra érik meg a kapcsolat. Az udvarlási időszakban a fiú jár a lányhoz naponta, hetente, attól függ, mennyire távol vannak egymástól. És ha úgy érzi a két fiatal, hogy szeretnék folytatni a kapcsolatot, akkor megtartják a lánykérést. Azon a lánykérésen összegyűl a kis család – ami valójában elég nagy –,  és megbeszélik, hogy mikor lenne jó a lakodalom dátuma. 

Ami különleges, hogy náluk van egy úgynevezett mita, azaz örömpénz. Ezt sokan úgy értelmezik, hogy amikor elvesz egy fiú egy lányt, akkor megveszi. De ez sem így van. Azt takarja igazából, hogy a lány apja próbára teszi a fiút, hogy egy bizonyos fix összeget oda tud-e adni a családnak, ez bizonyítja, hogy később megfelelően el tudja tartani a lányát, az unokáit. De később a lakodalom megszervezésekor „visszafogatódik” ez a pénz, és a fiatalok fogják megkapni. 

Náluk is van kontyoló, ez előtt a lánynak két copfban van a haja pántlikával, az anya és az anyós ezt kibontják a kontyolón, és utána egy különleges fonási technikával új kontyba fonják a haját a lánynak. Máté értelmezésemben ez azt jelenti, hogy „tessék, itt van a lányom, odaadom, neked, hogy legyél az anyja helyett az anyja”. 

Még egy sajátosság a szöktetés. Ha két fiatal rang szempontjából nem egy szinten van, de ők mégis szeretnének együtt lenni, akkor megbeszélik azt, hogy a fiú megszökteti a lányt. A szöktetési forma ugyanolyan joggal bír, mintha mindenki előtt megesküdnének. Viszont veszélyes lépés is lehet, Máté hallott már egy olyan esetről is, amikor bevonták a rendőrséget, és a szöktetés miatt emberrablással vádolta meg a fiút a rendőrség, a lányt pedig visszavitték a családjához.   

Hol van a pap az esketési folyamatban? – merül fel az egyik résztvevőben a kérdés. Itt derül ki, hogy a cigány esüvőkön nincs pap, mert a papokat csak a rosszal, negatív dolgokkal tudják összekötni. Akkor megy pap hozzájuk, ha temetni kell vagy valami probléma van. Sőt, még a városházán sem kötnek házasságot, de a közösségen belül számon tartják, hogy „ki kihez tartozik” minden hivatalos papír nélkül, „nem igénylik azt, hogy legyen egy papírjuk arról, hogy szeretik egymást”, ahogy Máté fogalmaz.

Ennél a résznél megszaporodnak a kérdések és a hozzászólások, látszik, a közönség ezt már erősen szokatlannak találja. 

– Na, s akkor Máté, ha nem fontos az, hogy házasságot kössenek Isten előtt, amikor ilyen baj történik, hogy félremegy, miért fordulnak mégis ahhoz a személyhez, akitől rosszat sejtenek, vagy, aki rájuk rossz benyomást tesz? – utal vissza a hajbontós történetre valaki a sorok közül. 

– Mindegy volt, hogy milyen vallású, az volt a lényeg számukra, hogy egy vallási specialistához forduljanak, aki tud nekik segíteni ebben a problémában. Mivel a pap van a gondolkodásuk szerint legközelebb Istenhez, ezért ő az, aki biztos közben tud járni, illetve, ha valóban hazudik a férfi, akkor rajta keresztül meg is fogja büntetni őt az Isten. Olyan mintha Isten színe előtt megvallotta volna a bűneit, vagy elmondta volna, hogy amúgy nem igaz. De ha igaz lenne, akkor megtörténhetnének vele problémák, az ő hitvilága szerint valamilyen negatív dolog érné – magyarázza Máté. 

Isten, hit és átok

– Van egy videó, egy idős hölgy szerepel benne, neoprotenstáns, de egy ortodox templom előtt történik a cselekmény, fogja egy férfi fotóját a kezében, mert ez a férfi tartozott egy szerettének. Azt mondja, ha nem fogja megadni ez a személy a pénzt, akkor be fog ülni egy szobába, és hét napon keresztül fésülni fogja a hosszú, fekete haját, és egész héten böjtölni fog, és azt a fotót, amit fog, beteszi egy halott mellé, és a férfi hasonlóan fog elrohadni a való életben lelkileg vagy testileg, mint a halott – meséli Máté. 

Azt érzi, nincs konkrétan egy cigányok Istene, imádkozni is főleg akkor szoktak, mint mások: amikor hálásak valami miatt, vagy kérnek valamit az Istentől. De azért is szoktak, hogy 

büntessen meg valakit – ez, ami különlegesség a többi valláshoz képest: az átok. 

Hisznek Istenben, hisznek a mennyben vallástól függetlenül. A cigányok is gyászolnak, fekete ruhát vesznek. A fiatal, házasulandó lányok fekete pántlikát kötnek a hajukba, a férfiaknál az a szokás, hogy az arcszőrzetet meghagyják hat hétig, van, aki egy évig is. A temetéseikről azt szokták mondani, olyan, mintha mulatság lenne a ravatalozóban. Igazából azok az énekek, amik elhangzanak, siratóénekek, és olyan énekek, amik az elhunyt élettörténetét valamilyen formában feldolgozzák, elmesélik, pontosít Máté.

Rögtön a megszületése után nem szokták megkeresztelni a gyermeket, Mátét is felnőttként keresztelték meg. Az unitárius vallást választotta, akárcsak az apja, annak ellenére, hogy a családjában sokféle vallású rokon van, vannak katolikusok, neoprotenstánsok is. 

Miért tagadják meg annyira a tanulási lehetőségeket? 

– teszik fel a cigányok oktatásával kapcsolatos kérdést az egyik résztvevő. 

Máté szerint nem arról van szó, hogy megtagadják a tanulás lehetőségét, hanem arról, hogy sokkal materiálisabb dolgokat tartanak fontosnak: 

– Tudom, hogy nagyon rosszul hangzik az, hogy a gyereket kiveszik ötödikben, nyolcadikban, vagy nem küldik tovább tanulni, de alapvetően nagyon kevés az a gábor cigány, aki „valamilyen ésszel” keresi a pénzét. Nem biztos, hogy szüksége van a cigány gyereknek arra, hogy ismerje a nem tudom mit, ehelyett otthon kap olyan tudást, amit az élet során fel tud használni. 

Hozzáteszi, hiába veszik ki az iskolából a gyermeket, a tehetősebbek angol, matek, informatika tanárhoz járatják őket. Ha külföldön dolgoznak, akkor arra törekednek, hogy az ottani ország nyelvét megtanulja a fiatal. 

Gyakran megkérdezik egyébként tőle, hogy ő miért választotta a gábor cigányok számára nem megszokott utat. Soha nem tud rá választ adni, vallja be. A szülei támogatták, de vannak hátulütői a dolognak: „nyilván vannak olyan időszakok, amikor hiányzik anyunak, hogy mondjuk, legyen unokája”. A többiek 16-17 évesen már házasodnak, a 18 már idősnek számít. Ő a 24 évével már „vénlegénynek” sorolódik.

A korai házasságkötéssel is egyet tud érteni, mondja, látja a pozitívumait meg a negatívumait is: 

– Ha megházasodtam volna 16-7 éves koromban, akkor kimaradt volna egy csomó dolog az életemből, amit most nem adnék oda semmi pénzért. Volt egy olyan kérdés, hogyha vissza tudnám forgatni az időt, akkor másként döntenék-e, ezen nagyon hosszan el tudok gondolkodni. Lehet, hogy azt mondanám, hogy igen. Szeretem, amit most csinálok, amit megéltem eddig, de olyan problémákba ütközöm – mivel nem a megszokottat vittem tovább –, hogy nincs az én korosztályomban lány, mert azok a lányok rég férjhez mentek, akik megfelelőek lettek volna házasságkötés, kor szempontjából.

Nem olyan rég nézett egy videót YouTube-on, a Partizán készítette, és az volt a címe a műsornak, hogy a Kitörés ára. Ott szembesült azzal, hogy a cigány értelmiségi emberek ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint ő: „Mintha saját magamról hallottam volna történeteket: nagyon nehezen kapnak feleséget, nagyon nehezen illeszkednek vissza a közösségbe. Elég gyakran tapasztalom azt, hogy kívülállónak érzem magam a saját közösségemben”.

– De ha elvesz egy magyar nőt, mit szól a család?

– Vagy elvehet-e? – érdeklődnek a közönség soraiból.

– Ha magyart vennék el, a szüleim nyilvánvalóan ellenkeznének. Ők is azt látják jónak, ha egy gábor cigánylányt veszek el feleségül. Jelzem, hogy én is. Ezt szeretném. Ezt látom jónak. Nem azért, mert valami bajom lenne a magyar emberekkel. Nagyon szeretem őket. Csak azt látom, hogy ez így egyszerűbb, könnyebb lenne. Az esetleges jövőbeli konfliktusokra gondolva azt látom jónak, hogy egy cigány nőt vegyek el feleségül. És szeretném a saját kultúrám megőrizni, ami nyilvánvalóan nehezebb, ha az ember egy más nemzetiségűvel házasodik. Például az is, hogy a gyerekeknek továbbadni a cigány nyelvet – válaszolja Máté. 

Szólíthatlak-e tesónak?

Avagy hogyan érézkenyíthető a többségi társadalom a romákkal szemben és fordítva, hogyan lehet az érzékenyítésről kommunikálni, és mi mindennel jár együtt.

„Tuti receptet” is kérnek a felzárkóztatásra

Máté szerint fontos, hogy legyen előttük jó példa, ehhez pedig szerinte nem a szegregált iskolák jelentenék a megoldást. „Rettentően rossz” ötletnek tartja, biztos benne, ha nem lettek volna mellette magyar gyerekek, nem jutott volna el egyetemre. – Én úgy látom ezt jónak, ha kicsit egymás között van a két kultúra, hiszen a mindennapokban is együtt fogunk élni, és nem lehetséges az, hogy az iskolában ennyire elszeparálódjunk egymástól” – állítja.

S bár voltak próbálkozások az oktatással kapcsolatosan, amiknek ő nem látta sikerét,  ettől függetlenül úgy látja, az oktatásban lenne az egyik lehetőség a fejlődésre. Ami már az is lehet, hogy elkezdődött, neki megengedték a továbbtanulást, a testvérének is, „folyamatosan jön a változás, és lehet, hogy pont mi vagyunk ennek a változásnak a szele”, mondja.