A szentléleki bölcsőde alapjainál robbant be az EP-kampány

Fotó: GÁL ELŐD

Pénteken délben Szentlélek egy munkatelep. Alig haladok át az épülő körforgalom helyén felmart aszfalton, az út baloldalán, a régi focipálya területén munkagépek jelzik, hogy valósággal dübörögnek a fejlesztések a faluban.

Emlékeztek még azokra a menő bölcsődetervekre, amelyekkel büszkélkedett az akkor még kormánykoalícióban lévő RMDSZ, amikor Cseke Attila volt a fejlesztési miniszter? Pénteken, március 22-én Székelyszentléleken a leendő bölcsőde területére érkezünk, itt rakták le ugyanis az első ilyen bölcsi alapjait.

És mivel a párt egyik leghangosabb projektje volt ez az utóbbi időkben Kelemen Hunor szövetségi elnök is ellátogatott a faluba, pláne, hogy az Európai Uniós választások kampányának rajtjánál jól jöhet számára, pártja számára, ha megmutatják az elért eredményeket.  

Kíváncsiak voltunk, mikor láthatjuk esetleg székelyudvarhelyi avatáson is a szövetségi elnököt – például a bölcsődéjén, hiszen 2021 tavaszán az Orbán Balázs épülő tornaterme mellett Kelemen Hunor társaságában tett ígéretet Cseke Attila, hogy az RMDSZ segít Udvarhelynek, hogy a PNRR programból legyen bölcsődéje – de mint kiderült, Udvarhelyből nincs felkészülve. Na, de egyelőre

maradjunk Szentléleken,

ahol Kovács Lehel farkaslaki polgármester fogadta a vendégeket: a szövetségi elnököt, Antal Lóránt szenátort, Ladányi László Zsolt országgyűlési képviselőt, Bíró Barna Botondot, az udvarhelyszéki RMDSZ elnökét, és a megyei tanács alelnökét, Sinka Arnold megyei tanácsost és több udvarhelyszéki község polgármesterét.

Választásra intő, ünnepi beszédek

garmadája kezdődött el, amelynek sorát Kovács Lehel kezdte meg. Udvarhelyhez hasonlóan 2021-ben fogalmazták meg a farkaslaki szülők az igényüket a bölcsőde építésére, amikor elkészült a község fejlesztési stratégiája, tudtuk meg a polgármestertől. „Hálistennek most már nem csak álom, papír, hanem valóság is, mert a munkálatok elkezdődtek” – fogalmazott Kovács Lehel, megköszönve a szövetség közbenjárását. Elmondta, egy 7 csoportos, 17,5 millió lej értékű bölcsőde épül.

„A jelenlegi átlagbér 4.024 lej, ha jól számoltunk, 4.344 ilyen átlagbérből épül fel a bölcsőde” – osztotta meg érzékeltetve a beruházás nagyságát, majd elmondta, idén rekordmennyiségű választás lesz, ahol kötelességüknek nevezte megköszönni azt a munkát, amelyet a községért tettek azok, akiket 2020-ban megválasztottak, utalt a jelenlévő politikusokra, például a szót átvevő Antal Lóránt szenátorra.

„Önök Udvarhelyszék egyik legsikeresebb közössége” – jelentette ki Antal, aki elmondása szerint különösen szeret Farkaslakára járni, mert itt mindig jó politikai döntéseket hoznak, és ez lehet a siker ára. Most is a „jó döntésre” intette az ittenieket, ehhez előhúzta a 35 éve az RMDSZ paklijában lévő ütőkártyát, a szélsőséges román nacionalistákat, aki mindent megtesznek, hogy ellehetetlenítsenek minket, szerinte ezért kell erőt felmutatnunk, ahogy fogalmaz.

Bíró Barna Botond szerint elmúlt évek legnagyobb fejlesztései azok voltak, amelyek a legkisebbekhez szólnak, hiszen iskolákat, óvodákat építettek, újítottak fel és további 220 iskolát szerelnek fel a jövőben bútorzattal, digitális és didaktikai eszközökkel, továbbá 1.300 vidéki és 300 városi iskolásnak fogják biztosítani elektromos buszokkal a suliba való biztonságos eljutást. Brüsszelben és Bukarestben ezeket nem adják ingyen, meg kell értük harcoljanak, „ott kell lenniük a küzdőtéren”, biztatott a június 9-ei szavazásra.

És ha már Brüsszel,

az RMDSZ sem távolodik a FIDESZ Unióval kapcsolatos retorikájától, derült ki a szövetségi elnök beszédéből. „Dühösek vagyunk az Európai Unióra, de nem magában az Unióra, hanem a rossz döntésekre, amelyeket nem az Unió, hanem emberek hozzák” – fogalmazott Kelemen Hunor. Azt nem árulta el, hogy mely döntések miatt dühös, azt viszont hozzátette, hogy „ki tudjuk és ki kell használni azokat a lehetőségeket, amelyet az Unió ad nekünk”. Ott kell lenni az Unióban, ha nem, a mi dolgainkkal ott senki nem foglalkozik, osztotta meg szavazásra buzdító gondolatait, hozzátéve az országos képviselet fontosságát – hogy onnan is elhozhassuk, ami jár – illetve az önkormányzati választásokat is. Szerinte Farkaslakán nem kérdés, hogy győzni fognak-e, ő biztos támogatná a Kovács Lehel polgármestert még négy, aztán majd 200 évig, viccelődött.

A folytatást is humorosra vette, és Joe Biden amerikai elnöknek is odaszúrt egyet: „Minden választás, ami létezik az országban, idén van, legközelebb 20 év múlva lesz ez hasonlóan. Akkor én 77 éves leszek, de hogyha az amerikai politikusokat nézzük, akiknek 80-on túl is komoly ambícióik vannak, akkor még elég fiatal leszek, hogy eljöjjek ide, ha meghívnak.”

Ladányi egy Kányádi Sándor-verssel készült, amelyet szépen rá is szerkesztett egy papírra, mutatja be, ezt hozta abba az időkapszulába, amellyel itt, a bölcsőde alapjánál

üzennek majd a jövőnek.

Reméli, ha ezt 200 év múlva olvassák, magyarul fogják olvasni és ismerni fogják Kányádi nevét. Ladányi helyett a székelyszentléleki Hegyi Iringó szavalata lopta el a show-t, és a jelenlévők szívét, majd a farkaslaki Balázs Csanád a „kiszi vagyok én, majd megnövök én” című dal eléneklésével.  

A kiselemis gyerekeket kérték meg, hogy készítsenek rajzokat arról, hogyan látják a jövőt, a nagyobbakat, hogy fogalmazzák meg osztályonként, mit gondolnak a máról. Ezek kerülnek az időkapszulába, árulta el a polgármester hozzátéve, hogy technikai adatok is kerülnek a kapszulába: a dátum, az építkezés területének nagysága, mennyi pénzbe kerül, satöbbi. Nem csak az időkapszulába kerültek gyerekrajzok, Kelemen Hunor bukaresti irodájába is kerül egy, hogyha megfogadja Bíró Barna Botond kérését, aki egy bekeretezett rajzot ajándékoz neki. Mint mondja, a kivitelező azt rajzolta le, ami eszébe jutott a bölcsődéről, és reméli a nehéz bukaresti tárgyalások közepette erről majd eszébe jut, hogy a munkáját itt tündérkertnek látják.

S mi van az udvarhelyi tündérkerttel?

– kérdezem az időkapszula elhelyezése után Kelemen Hunor szövetségi elnöktől, aki hamar lepattintana, „én nem értek Udvarhelyhez”, mondja. Nem tud róla, azt sem tudja, letették-e a kérést, nem tették-e le.

Volt szó egy udvarhelyi minimumról is, mondom neki, azaz, hogy az RMDSZ vezetése nyilatkozatba foglalta 2016-ban, hogy minden segítséget megadnak Gálfi Árpád polgármesternek 5 beruházás – a terelőút, a szejkei fürdőkomplexum, a történelmi városközpont felújításának, a Székelytámadt vár rehabilitációjának, egy fedett uszoda és sportbázis – elkészülése érdekében, cserébe, hogy az udvarhelyi polgármester támogatja őket az akkori EP-kampányban. „Nem emlékszem. Nem tudom, mi volt az öt pontban. Amikor Gálfi megkeresett, minden alkalommal segítettünk, amikor nem keresett, nem segítettünk, mert nem volt, amin segíteni” – reagál.

Udvarhely visszaszerzése számukra nagyon fontos lenne, úgy gondolja, ha ez sikerül, akkor Udvarhely számára következhet egy felzárkózási időszak, mert mintha lemaradt volna a többi székelyföldi városhoz képest.