A POL eltűnik? Lehet, hogy Gálfi nem is indul a választásokon?

Mondanám, hogy hölgyeim és uraim tegyék meg a tétjeiket, íme néhány polgármester jelölt, azonban fél napnyi telefonálgatás után is csak annyit tudok mondani, még csak a tippeket lehet megtenni. 

Az előrehozott választásokra az RMDSZ-nek még mindig az előválasztás a válasza, az EMSZ a „még jobb jelöltre vár”, Gálfi talán nem is indul, és a POL lehet, hogy teljesen vissza is vonul. 

Az udvarhelyi RMDSZ

szigorúan ragaszkodik az előválasztáshoz, hiszen ezt ígérték. Akárhogy csűröm-csavarom, Antal Lóránt szenátor, az udvarhelyszéki RMDSZ alelnöke nem árul el egy nevet sem. Annyit mond csak, hogy még 2022-ben egy sajtótájékoztatón, amelyen portálunk is jelen volt, tett egy kijelentést, miszerint: „itt mellettem is állnak olyan emberek, akiket el tudunk képzelni, hogy képesek lehetnének arra, hogy elvezessék a várost, mint polgármesterek.”

A fotó a fent említett sajtótájékoztatóról készült beszámolóból származik / fotó: PÁL EDIT ÉVA

Az előválasztás menete is elég nagy kérdőjel, még lehetséges időpontot sem tudtunk meg, jól kellett volna lakjunk azzal, hogy amint meglesz az ütemterv, értesülni fogunk róla, de 

éhesek maradtunk,

és ráadásul az EMSZ sem készült semmi nassolni valóval. Az udvarhelyi önkormányzat képviselőtestületében egy szem Erdélyi Magyar Szövetséges pártszínű Bindea Dániel elmondta, nem lepte meg őket az összevonás, viszont a részletek kapcsán keressem a helyi elnököt.

Szász Jenőt is kerestük, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba, indul-e vagy sem, illetve hogy fejtse ki a véleményét az előrehozott választások kapcsán, de a cikk megjelenéséig nem tudtuk elérni.  

Nagy Hunor az udvarhelyi szervezet elnöke elárulta, teljes listával indulnak, sőt egy potenciális polgármesterjelöltjük is van a kamrában, de van bennük még egy hátha, „még mindig keressük azt a személyt, aki esetleg még alkalmasabb lenne”. A zsíros kenyér is jó, de ha a kolbász a borkánból előkerülne…

Hozzátette még, hogy nem akarják a választáson virslivel megvásárolni a roma közösségeket, megvesztegetni a vállalkozókat és a bukaresti ígéretekre sem ülnének fel, békét akarnak Udvarhelynek, mivel szerinte a város az utóbbi tíz évben leszálló pályára került. Amikor arról kérdezem, hogy ez alatt mit ért, azzal hárít, hogy majd a sajtótájékoztatójukon elmondják. 

Nagyon népszerű volt ma ez a válasz, 

Gálfi Árpád, a jelenlegi polgármester

is ezzel takarózott, hogy majd a sajtótájékoztatón pártja, a Székelyudvarhelyért Párt elmond mindent, amit a kedves városlakóknak tudniuk illik és érdemes. Semmi biztosat nem hoz tudomásunkra, kapaszkodj meg, még az sincs kőbe vésve, hogy ő indul a polgármesteri címért. 

A cikk az előfizetőink számára folytatódik!

Ne maradj le a végéről! Már havi 15 lejért elolvashatod a cikkeink legjavát. Fektess be te is a szabadságba!