A csillagokhoz vezető út felén már túl vannak

Fotó: MAGYARI TÍMEA

A felén már túl, 53 százalékon van a csillagvizsgáló projekt, a kivitelező jól tartja az ütemtervet – tudjuk meg Zörgő Noémitől, a polgármesteri hivatal szóvivőjétől. Ha továbbra is minden így halad, jövő augusztusra, a határidőre kész is lehet. 

A terepen javában zajlanak még a munkálatok, idén még be akarják fejezni a sétányt, az épületen a külső munkálatokat, illetve a tető is rá kellene kerüljön. Jövőre marad az épület belső része, a játszótér és egyéb tereprendezési munkálatok. 

„Örülünk, hogy így áll”,

mondja Noémi. Megtudjuk, a kivitelezés során akadtak előre nem látott problémák a sétány megépítésével kapcsolatban. Bár az előzetes megvalósíthatósági tanulmány során végeztek az előírások szerint talajfúrásokat, de akkor nem derült ki az, ami később igen: a talaj összetétele 1-2 méterenként teljesen más struktúrájú. „Furcsamód, nagy ingadozása van annak, hogy hol van az a minőségű talaj, ameddig le kell fúrni, hogy megtartsa az állványt. Van, ahol 6 méteren van ez a talajösszetétel, és van ahol két méteren. Az volt a nagy kihívás, hogy a kivitelező is és a tervező is megtalálja azt a műszaki megoldást, ami megoldja ezt a kérdést és tud haladni a kivitelezés”, magyarázza. 

A szerző felvétele

A megoldás végül egy kombináció lett: az Orbán Balázs Általános Iskola tornaterménél alkalmazott betoncölöpök lefúrását keverték egy befúrásos technikával, amit autópálya-építésnél szoktak alkalmazni. Ennek megoldásához idén ősszel érkezett meg Udvarhelyre az a gép amivel a kemény, sziklás földbe le tudtak fúrni – ilyen gépből csak néhány darab van Romániában –, hogy az ösvény acélszerkezetét fel tudják állítani. Ennek kapcsán még november 6-án beszélgettünk a szóvivővel, mivel szárnyra kelt egy pletyka, hogy kőkitermelés folyik a csillagvizsgálótól nem messze. Mint kiderült, a fúrás miatt vitték ki a gépeket, nem kitermelés miatt, a fákat, bozótot pedig azért vágták ki egy körülbelül három méternyi szélességben, hogy a gépek tudjanak dolgozni és az ösvénynek is helye legyen.

Jó, de miből?

A novemberi tanácsülésen jóváhagyták a város 10 millió lejes hiteligénylését tartalmazó tervezetet. A pénzt a tervek szerint az uniós pályázatok befejezéséhez kell, ide tartozik a csillagvizsgáló projekt néven emlegetett történet is. Kíváncsiak voltunk, hogy ebből a csekély 10 milliócskából mennyi kerül ebbe a projektbe. Zörgő Noémi azt felelte, nem tudják megmondani előre pontosan, „például a tavaly beruházásokra 17 millió lejt költöttünk el. Idén úgy néz ki, hogy ez 70 millió lej lesz. Ekkora volumenű pénz nem volt soha kifizetve a város kasszájából. Ez úgy működik, hogy te kifizeted a város a pénzéből, leteszed az elszámolást a Központi Régió Fejlesztési Ügynökségnek, ha ő azt mondja, hogy rendben van, akkor utalja az Unió a pénzt. Szóval, rengeteg pénzt ki kell előre fizetni, a hitel tulajdonképpen ezt a forgótőkét segíti meg, hogy legyen a városnak annyi pénze, hogy ezeket a kiadásokat előre meg tudja finanszírozni.”

Videó: MAGYARI TÍMEA

Hozzáteszi, a csillagvizsgálós projekt is azok közé tartozik, amiket át lehet vinni a következő ciklusra, ami kapcsán „minden héten” van egy új rendelet, úgyhogy még nem feltétlenül tudnak minden részletet. 

A szóvivő emlékeztetett, hogy a projekt két pillérű, az ösvény és a park uniós támogatásból készül el, ennek értéke több mint 5 millió lej (4.719.960 lej a zöldövezet, 434.755 lejbe kerülnek a térbútorok: játszótéri játékok, padok stb.) az épület viszont nem elszámolható költség, azt a város fizeti, ennek az ára 2.404.774 lej.