Zsófi remekelt a kapuban, közel járt a bravúrhoz a Hargita

Fotó: GÁL ELŐD

Nem ijedt meg ellenfelétől a Hargita Kézilabda Klub, és jobban kezdte a Bukaresti Știința elleni kupamérkőzést szerdán, december 21-én a városi sportcsarnokban, hiába, hogy a fővárosiak eddig az idényben minden mérkőzésüket megnyerték.

Miklós Flóra a védőfalon megpattanó, majd Szabó Szilvia talpról elengedett hatalmas átövésgóljával 2-0-ra léptek el a hazaiak. Elkezdett ugyan zárkózni és ki is egyenlített a vendég együttes, 5-5 után megint Mester Zsolt együttesének jött ki jobban a lépés, és ismét kétgólos előnyre tettek szert Mester Noémi és Szilvia találatainak köszönhetően.

Az első hullámvölgy ezután következett az udvarhelyieknek, akik sorra hagyták ki a helyzeteket, igaz, kellettek ehhez a bukarestiek kapusa, az orosz Renata Kayumova védései is. Az ötperces hazai gólcsend elég volt a vendégeknek arra, hogy ismét ledolgozzák a hátrányt és át is vegyék a vezetést. Sajnos Györgypál Zsanett gólja után 8 percen keresztül ismét gólképtelen volt a hazai együttes, és talán itt is ment el a meccs, hiszen a Bukaresti Știința ezalatt hatgólos különbséget alakított ki. Lett volna több is, ha nincsen Sánduly Zsófi, aki félelmetes védéseket mutatott be a kapuban, megfogva többek Anamaria Gijulete hétméteresét is.

A félidő lejárta előtt 20 másodperccel, utolsó támadásuk megszervezésére időt kértek a bukarestiek, de a remek hazai védekezésnek köszönhetően, 5 gól maradt a két csapat közti különbség a szünetet jelző sípszó pillanatában.

A második játékrészben

ismét a hazaiak kezdték meg a gólgyártást beállójuk, Paula Cramba révén, de a bukarestiek is tartották a lépést. Udvarhelyi és bukaresti gólok váltották egymást, nem tudott közelebb férkőzni a Hargita. Sőt, a 38. percet követően ismét hullámvölgybe kerültek Mester tanítványai, ekkor a vendégek 8 gólosra duzzasztották az előnyt, innen lehetett megindítani az utolsó hajrát Mester csapatának.

Fel is jöttek 4-5 gólra a jó befejezéseknek és Zsófi védéseinek, perceken keresztül nem lehetett neki gólt dobni, egy újabb hétméterest is kivédett az udvarhelyiek hálóőre.

A végjáték azonban ismét a fővárosiaknak kedvezett. Hiába Mester hajrá előtt kikért ideje, az ekkor már elfáradt udvarhelyi lányok több hibát ejtettek, több labdát is eladtak, amikor gyorsindításból próbáltak letámadni, és a dolgukat Gergely Nóra sérülése is nehezítette. A balszélsőt le kellett támogatni a pályáról, nem tudta folytatni a játékot.

A bukarestiek fölénye így sem volt nevezhető tetemesnek, Zsófi az utolsó percekben is „lezárta a kaput”, így végül csupán hét góllal, 27-34-re kapott ki a Hargita a papíron sokkal erősebb, a másodosztályos csoportját veretlenül vezető és a jó eséllyel az elsőosztályba feljutó ellenfelétől.

A meccs legeredményesebb játékosa Szabó Szilvia lett 12 góllal, Sándor Aliz és Miklós Flóra 3-3 alkalommal volt eredményes, és jegyzett gólt Mester Noémi, Gergely Nóra, Chiratcu Andrea, Györgypál Zsanett és Cramba Paula is. Rajtuk kívül pályára lépett Major Nóra, Márton Kinga és Szőke Orsolya is.

A vereség után búcsúzik a Román Kupa küzdelmeiből az udvarhelyi együttes, amely január 21-én lép ismét pályára a másodosztályos bajnokságban a Román Kézilabda Szövetség előzetes menetrendje szerint Galacon.