Fotók: ILYÉS ZALÁN és GÁL ELŐD
A csarnokba megyek a magyar női kézilabdaválogatott edzésére, és jó nagy gombóc van a torkomban. Na, nem az edzés miatt, hanem mert Szucsánszki Zitával és Tomori Zsuzsannával beszélek majd, aki ráadásul néhai nagytatám egyik kedvenc játékosa. „Tomori fent van?” – kérdezte a 2018-as Európa-bajnokság selejtezőjén, hiszen akkor már nem látott jól, de tudta, amíg Zsuzsi van, remény is. 19-18 volt az állás a hollandoknak, és végül ez is maradt az eredmény, de a csapat kijutott az EB-re. Ami viszont beárnyékolta a meccs végjátékát, az Tomori Zsuzsi sérülése volt.
Később derült ki, elülső keresztszalag-szakadást szenvedett a jobb térdében, és nem lesz ott az Európa-bajnokságon, de én attól féltem igazán, hogy már nem láthatom a magyar női kéziválogatott tagjaként.
Tomori Zsuzsi és Elek Gábor
Benne és Szucsánszki Zitában, becenevén Ziziben sok közös van, mindketten ‘87-es születésűek, és 2006-ban mutatkoztak a felnőtt válogatottban. Mára mindkettőjüknek több mint 130 válogatott szereplése van, és több mint 410 gólja a nemzeti együttesben. Tomori 2018-ban, Zizi 2017-ben szenvedett nagy rehabilitációt igénylő sérülést, utóbbinak a Magyar Kupa döntőjében szakadt el teljesen egy porcszalag a vállában. Rá is több hónapos is kihagyás várt.
Mi megijedtünk, ők nem.
Mindenképpen úgy álltam neki a rehabilitációnak, hogy folytatni fogom a pályafutásomat. Kisebb-nagyobb sikerekkel, most mondhatom talán, hogy topon vagyunk, nyilván oda kell figyelni mindig egy sérült testrészre, úgyhogy így is edzünk vele – vág bele Szucsánszki, aki 2005 óta a Fradi irányítója és idén 2007 és 2015 után harmadszor ünnepelhetett magyar bajnoki címet.
Szucsánszki Zita
Tomori szerint nagyon sok munka van a felépülésükben, és 1-2 év kellett ahhoz, hogy most már mind támadásban, mind védekezésben tudnak segíteni a csapatnak. Zsuzsi jelenleg a Siófok jobbátlövője, ő már nyolc magyar bajnoki címet ünnepelhetett, és néhány éven keresztül Zizi csapattársa volt a Fradiban, de legnagyobb klubsikereit, a három Bajnokok Ligája győzelmet a győri kézilabdacsapattal érte el.
Sok csatát megvívtak már együtt: együtt ünnepelhettek 2012-es Európa-bajnoki bronz után. Tomori 37 góllal járult hozzá az akkori sikerhez, és ezzel a góllövőlista hatodik helyén zárt.
Zizi lemaradt a 2008-as olimpiáról, ahol Tomori olyan csapattársakkal végzett együtt a negyedik helyen, mint Ferling, Pigniczki, Pálinger, vagy az idén visszavonuló Görbicz. A magyar női kézilabda válogatott azóta először jut ki az ötkarikás játékokra. „Nekünk élvezni kell, hogy megadatott, hogy most kijussunk az olimpiára. Ez egy plusz, így a karrierünk végén” – mondja Zsuzsi.
Végén?
– kérdezem döbbenten, annak ellenére is, hogy a nagy izgalomban már az interjú elején sikerült elvágnom magam azzal, hogy veteránnak hívtam őket. Válogatottságunk végén – javítja ki Tomori, én meg rögtön visszakozom, hogy 2021-ben még van egy spanyolországi EB. „Igen! Van 2022, 2023, és még nagyon sok év jön” – törnek ki nevetésben.
Szucsánszki szerint – akinek ez lesz az első alkalom, hogy részt vesz – egy jó olimpiai szereplés szép befejezés lenne. „Az olimpia egy nagyon szép lezárása lesz a válogatott karrieremnek. Nagyon sok fiatalunk van, remélem, hogy a következő 3 évben, Párizsig meg fogják találni azt a tizennyolc fős keretet, ami ki tud jutni majd, és ott szép eredményt ér el” – teszi hozzá Tomori. De egyelőre csak szeretnének a lehető legtöbbet kihozni magukból és motiválni a többieket.
Persze, rutinukból adódóan nekik egy picit más szerep is jut már ebben a csapatban, és Tomori kategorikusan kimondja, élvezi ezt a szerepet: „próbáljuk azt átadni, amiket kicsiként tanultunk a rutinosabb játékosoktól. Mi inkább a féket próbáljuk behúzni, amikor egy őrült rohanásba kezdünk, vagy esetleg fegyelmezetlenek vagyunk”.
„Nagyon vegyes a brigád, a fiatalok egy kicsit néha magukba tudnak fordulni, őket ki kell rángatni ebből az önmarcangolásból, ez is a feladatunk. Jó a hangulat, most még picit fáradtak vagyunk, de most ennek van itt az ideje, hogy majd az olimpián bírjuk a sorozatterhelést” – vélekedik Szucsánszki, és Zsuzsi még hozzáteszi, ahogy a világ, úgy a kézilabda is nagyon sokat változott az elmúlt tíz évben, sokkal gyorsabb lett, ehhez próbálnak alkalmazkodni.
Az olimpia más világ,
azt meg kell tapasztalni – mondja a keret egyedüli tagja, aki részt vett már olimpián. „Hála Istennek, lesz pár napunk, hogy megszokjuk a látványt, hogy tényleg ne azzal foglalkozzunk, hogy milyenek a körülmények, hogy tudjuk belakni az olimpiai falut” – ecseteli. Úgy gondolja, sikeréhesek, vesztenivalójuk nincsen.
Esélyeket is latolgatunk. Úgy látják, hogy a svéd, spanyol és brazil csapat körülbelül egyszintű. „Ha elolvasom a névsorokat, nem gondolom, hogy bármelyikünk is jobb lenne a másiknál. A francia-orosz páros kiemelkedik. Pont a franciákkal kezdünk, de mindig lehet az első meccs egy kicsit jobb vagy rosszabb. Ha egy jó meccset játszanánk a franciákkal, akkor én azzal elégedett lennék, és akkor így szép sorban…” – mondják, és bíznak abban, hogy továbbjutnak a csoportból.
Mindig jó ide jönni –
feleli Szucsánszki, amikor arról kérdezem, hogy érzik-e azt, hogy itt mennyien rajonganak és szorítanak értük hétről hétre. Ő már többször járt Erdélyben. Volt, hogy csapattal, de családjával is nyaralt már itt, Szovátán szálltak meg, ahonnan csillagtúraszerűen kirándulgattak.
„Nagyon szeretnek minket, borzasztóan jó érzés, hogy ilyen messze Budapesttől ennyire átjár ez a szeretet. Nagyon örülünk, hogy szurkolnak itt is nekünk, mi meg értük is fogunk játszani az olimipián” – mondja.
Tomori szerint már, amikor leszálltak Farkaslakán, azt érezték, hogy itt van egy őszinte összefogás a magyar emberek között, nem tudja elképzelni, hogy valaki itt ne segítene a másiknak, akiről tudja, hogy magyar. „Olyan összefogás lehet köztetek, amit mi így tudunk átadni a csapaton belül, hogy küzdünk egymásért” – mondja, majd elmesélik, hogy nagyon segítőkész volt velük itt mindenki. A hotelben mindent megkaptak, amit kértek, „új sütiket, és tényleg mindent meg tudtunk kóstolni, ami itt, a környéken van”. Na jó, nem mindent, árulják el, hisz a pálinkát még nem szabadott. „Talán az edző úr megengedi utolsó este. Ha megkóstoltuk, hívjál fel és nyilatkozunk” – nevet Zsuzsi.
Sok mindent visznek haza az udvarhelyi kiruccanásról: csokikat kaptak, könyveket Erdélyről, sőt, az egyik pincér azt mondta, hogy nagyon jó az áfonyapálinka is, lehet abból is kerül majd a csomagba. „De főleg ezeket az érzéseket, amiket próbálunk beépíteni a csapatba” – zárják beszélgetésünket.
