Zenével, színházzal készülnek az ünnepekre

A Kulturális Programok Hargita Megyéből program keretében több online rendezvénnyel is készült a közelgő ünnepekre a Hargita Megyei Kulturális Központ és Hargita Megye Tanácsa, ezeket Facebook-on követhetik majd az érdeklődők.

A hétvégén két koncert lesz, szombaton 17 ótától a Mesehetes (Szilágyi Nóra – ének, Zsigmond Éva-Beáta – ének, Bene Zoltán – zongora, Boldizsár Szabolcs – fuvola, György Csongor – dobok, Krizbai Imre – gitár, Szakál Attila – basszusgitár) egy Mikulás-koncerttel lép fel, vasárnap 18 órától pedig a Role zenekar (Bodor Emese – ének, billentyűs hangszerek, Kozma Noémi – fuvola, Nagy Edina – dobok, perkúciós hangszerek, Nagy Tivadar – gitár, ének, Sántha Zsuzsánna – ének, billentyűs hangszerek) köszönti advent második vasárnapját.

A korábbi programok a Hargita Megyei Kulturális Központ Facebook-oldalának videótárából visszanézhetőek. Itt a Csíki Kamarazenekar online hangversenye, itt a Figura Stúdió Színház Biorobot című videó-tárcái láthatók Bartha Boróka és Tamás Boglár előadásában, a Role első adventi koncertjét pedig itt találod. Az eseménysorozat december 27-éig tart, a teljes programfüzet ide kattintva elérhető.

A kiemelt kép részlet a Figura Stúdió Színház Biorobot című előadásából.