Zárd az éved irodalommal!

Irodalmi évzáróra várja az érdeklődőket Murányi Sándor Olivér a Gondűző Étterembe december 17-én, kedden 20 órától.

Az esten három költő (Jász Attila, Kovács András Ferenc és Markó Béla) versei beszélnek majd – írja a székelyudvahelyi író a honlapján.

Jász Attila

az elmúlt húsz évben számos verses- és esszékötetet publikált. Legújabb könyve a Belső angyal (Kortárs Kiadó, 2019). Újít, kísérletezik, de ugyanolyan fontos számára a hagyomány is. Saját bevallása szerint soha nem akart „irodalmi izé” lenni. Nem érdekli maga az irodalom, inkább az, ami azon túl van – mondjuk, hogyan lehet valamit pontosan megírni.

Kovács András Ferenc

a világirodalmi rangú kortárs magyar líra képviselője. Költészetét a hagyomány és történetiség modern megjelenítőjeként, az európai költészeti örökség és az újító szellem találkozásának egyedülálló változataként értékeli a kritika. Gyakran más személyiségek álarca mögé bújva szólal meg – ezek lehetnek hajdan létezők vagy kitaláltak; néhány alteregót ő maga teremtett meg magának. Illik rá azonban a „tudós költő” (poeta doctus) kategória is, de épp így nevezhetjük akár nyelvbűvésznek, szenvedélyes filológusnak is. Legutóbbi kötete Requiem Tzimbalomra címmel jelent meg (Magvető Könyvkiadó, 2019).

Markó Béla

legújabb könyve Amit az ördög jóváhagy címmel látott napvilágot (Kalligram Kiadó, 2019). Franciául, angolul és románul is jelentek meg verseskönyvei. Több esszékötete is van. Kedvelt versformája a szonett, szívesen ír gyermekverseket is – mutatja be röviden a három költőt a városháza oldala.