Zakatoló aggyal nem lehet biciklishullát festeni az útkereszteződésbe

Engem éppen az tesz boldoggá, ha nem kell önmagam igazolnom, sőt leginkább akkor vagyok boldog, ha nem kell önmagamra gondolnom.

Ezt válaszoltam körülbelül 20 éve a transindexnek arra a kérdésére, hogy mi tesz engem boldoggá. Akkor még volt egyértelmű válaszom arra a kérdésre is, hogy mit írjunk a neved alá. Azt, hogy filozófia hallgató.

Azóta a hallgatást befejeztem. És azzal együtt megszűnt az egyértelmű válasz is.

Legutóbb az idén nyáron a Zseb teraszán próbáltam meg elmagyarázni Tóth Huninak – aki akkor épp az uh.ro-nál gyakornokoskodott – hogy mivel foglalkozom. Mire ezt kérdezte:

– Te akkor egy Jolly Joker vagy?

Hát végül is igen – válaszoltam. És ez meg is magyarázza, hogy miért érzem időnként istennek, máskor meg senkiházinak magam. Attól függ, hogy épp milyen kövek közé kerülök. De legalább teljesült az egyik gyerekkori álmom. Bohóc vagy nyugdíjas akartam lenni.

De ne fussunk ennyire előre. Vagyis fussunk. Mert hát ez a sorozat mégiscsak a futásról szól. Ma leginkább az elfutásról.

A cikk az előfizetőink számára folytatódik!

Ne maradj le a végéről! Már havi 15 lejért elolvashatod a cikkeink legjavát. Fektess be te is a szabadságba!