YouTube szakácsnak csapott fel Liviu Dragnea

Képernyőfotó
Forrás: Liviu Dragnea YouTube-csatorna

Gasztronómiai témájú YouTube-csatornát indított Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt korábbi vezetője. A politikust talán a börtönben töltött évek ihlették arra, hogy vasárnap este közzétegye főzős videósorozatának első részét, amelyben sárgababból készít böjtös főzeléket. 

A Bucătăria de Acasă cu Liviu Dragnea – Otthoni Konyha Liviu Dragneával névre keresztelt műsor első részét 12 percesre sikerült összevágni a 25-30 percnyi főzési időből. A felvételen jól látszik, hogy ez egy új formátum, hiszen élesek és hirtelenek a vágások, mondhatni ugrál az egész, kapkodni kell a fejünket, hogy le ne maradjunk valamiről. A leírások is hagynak némi kívánnivalót maguk után, a központozás kedve szerint vándorol és tapad hol az előtte, hol az utána lévő szóhoz, néhol még a szóközt is kiebrudalja. 

A felvezetőben Dragnea beavatja a nézőit, hogy itt bizony egészséges ételekre számíthatnak, amelyeket könnyű elkészíteni, ízletesek, gluténmentesek és ráadásul helyi, romániai alapanyagokból készülnek. Ez utóbbi tényezőt két érvvel is indokolja szakácsnak állt politikus, az egyik, hogy nem bízik a szupermarketek által kínált termékekben, másodsorban szerinte Románia annyira gazdag ország ilyen szempontból, hogy nincs szükség máshonnan hozott ételekre. 

Közben főzni kezd: kissé mackósan, óvatosan készül az étel, nem épp a főzőműsorokban megszokott szeletelési technikákat alkalmazva, de darabol, kavargat, fűszerez és ígéretéhez híven mesél. Elmondja, melyik alapanyag éppen mire jó, megjegyzi, hogy minden videóban beszélni fog az adott fő alapanyag jó tulajdonságairól. Felvilágosítja a nézőket, hogy a sárgabab gazdag vitaminban, magnéziumban, foszforban, szelénben és még vagy egy tucat dologban, ezen kívül segíti a termékenységet a férfiaknál, a nőknél pedig a vetélés megelőzésében játszik szerepet. 

A videó végén óvatosan megkóstolja alkotását, ami elmondása szerint épp olyan lett, mint amilyet az édesanyja szokott készíteni. A videó nagy népszerűségnek örvend, átlépte a 100 ezer megtekintést és közel 1.500 hozzászólást zsebelt be. A kommentekben lehet olvasni, hideget, meleget. Van aki sok szerencsét kíván, de a legtöbben inkább ironikus stílusban fejtik ki véleményüket a politikus új projektjéről, közös nevező a következő epizód igénye.

Az erdélyi magyar politikusok közül Tamás Sándor rendelkezik szakácskönyvvel, Székely receptek Tamás Sándor kedvenceivel címmel, amiből megtudhatjuk, hogy mi a feleségének a lucskos káposztájának a titka és hogyan készül a keresztmamája kemencében sült almás rétese.

Liviu Nicolae Dragnea a Szociáldemokrata Párt és a romániai parlament alsóházának elnöke volt. 2009-ben tíz napig az első Boc-kormány idejében a belügyminiszteri tisztséget viselte. A második Ponta-kormányban 2012 decembere és 2014 márciusa között közigazgatási és regionális fejlesztésekért felelős miniszter volt. A 2016-os parlamenti választások során a győztes PSD vezetőjeként nem lehetett miniszterelnök büntetett előélete miatt, ezért bizalmi embereit javasolta kormányfőnek. Két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság az államfő leváltásáról írt 2012-es népszavazással kapcsolatos korrupciós perben, hatalommal való visszaélés és csalásra való felbujtás vádjával. 2016-ban bíróság elé állították a Teleorman megyei gyermekvédelmi hatóságnál történt fiktív alkalmazások ügyében, hivatali visszaélés és hamis okirat kiállítása miatt. Ezért 2019. május 27-én három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték, 2021 júliusában szabadult. 2017-ben is indult ellene egy eljárás bűnszövetkezet megszervezés, hivatali visszaélés és uniós támogatások eltérítésének vádjával. A nevéhez fűződik, pontosabban ellene irányult a #rezist romániai tüntetéssorozat, mely azután tört ki, hogy elfogadták a Btk. 13. törvénycikkelyét, mely felmentette volna a Dragneát a büntetőjogi felelősség alól. 

2023. áprilisában fÅ‘zÅ‘műsorral debütált a közösségi médiában.Â