Wednesday nálunk még húst is eszik

 

Fotó: IMDb.com

A Wednesday főszereplőjét alakító Jenna Ortega kénytelen volt felhagyni a vegán életmód folytatásával a sorozat romániai forgatásainak ideje alatt. A főszereplőt alakító húszéves Ortega egy interjúban elmondta, hogy azért változtatott az étkezési szokásain, mert itt másak az ételek. Az amerikai színésznő azt mondta, egy idő után úgy érezte nem elégíti ki tápanyagszükségleteit, ezért elkezdett halat enni. 

Egy román kommentelő kifejtette, hogy nem meglepő, hogy a színésznő fel kellett hagyjon az életmódjával, hiszen az ételeink magas arányban tartalmaznak húst, ezért nem lehetetlen, de nem is egyszerű Romániában vegánnak lenni. 

De mi az a Wednesday?

A Netflix legújabb nagysikerű sorozata 2022. november 23-án debütált, azóta a streaming szolgáltató történelmének harmadik legnézettebb alkotásává vált. Az Addams Family történetének újabb feldolgozásához számos helyszínt Románia „szolgáltatott”, illetve a Netflixnek ez az első saját gyártású sorozata, amelyben Romániai helyszínek szerepelnek.

A történet a sokak által ismert Addams Familyből merít, ám ezúttal a galád család kamasz lányára, Wednesday-re kerül a fókusz. A lányt rossz magatartása miatt bentlakásos iskolába küldik a szülők, amelyet kifejezetten a fiatal lányhoz hasonló „különc” gyerekeknek létesítették. 

Fotó: a Netflix Facebook-oldala.

A cselekmények központjában lévő Nevermore Akadémia épülete a Prahova megyében található bușteni-i, neoromán stílusú Cantacuzino-kastély. Ezen kívül a Bukaresti Műszaki Egyetem egyik épülete jelenik meg a sorozatban, a fővárosi botanikus kert, a  Dinamo Klub uszodája. Felbukkan a sinaiai vasútállomás, valamint Olga Greceanu festőművész kúriája, amely a Dâmbovița megyei Bălteni-ben található, illetve a szintén bukaresti Monteoru-ház is feltűnik néhány képkockán. Az egyik jelenetben egy Tudor Arghezi kötetet láthatunk. Ráadásul Izét, a Wednesday-t segítő kezet egy román színész, Victor Dorobantu alakította.