Vizsgálják Orbán Viktor tusványosi beszédét

A magyar és a román hatóságok is foglalkoznak Orbán Viktor hírhedtté vált tusványosi beszédével, kiváltképp azzal a részével, amelyben azt mondta:

„(…) a Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak, hanem egész egyszerűen a saját európai otthonában élő népeknek vagyunk a keveréke. És amikor szerencsés a csillagállás, és jó a széljárás, akkor ezek a népek ráadásul egy ilyen hungaro-pannon mártásban össze is olvadnak, egy saját, új európai kultúrát hozva létre. Ezért harcoltunk mindig. Egymással hajlandóak vagyunk keveredni, de nem akarunk kevert fajúvá válni (…)”.

A 31. Bálványosi Szabadegyetemen 2022. július 23-án elhangzott beszéd a magyar és a román politikában is vitát szült, többen felszólaltak Orbán ellen, egy miniszterelnöki biztos le is mondott, Orbán pedig helyesbítésre szorult egy diplomáciai találkozón – minderről itt olvashatsz nálunk.

A magyar főügyészség szerint nem követett el bűncselekményt Orbán Viktor a tusványosi beszéde elmondásakor – derül ki Polt Péter, Magyarország legfőbb ügyésze Vadai Ágneshez, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselőjéhez hétfőn intézett válaszából. Az ellenzéki képviselő annak nyomán fogalmazta meg írásbeli kérdését még július végén, melyet feljelentésnek értékelt a főügyész, hogy az idézett gondolatot rasszistának ítélték meg.

Hasonlóan gondolta Alexandru Muraru, a román parlament liberális (PNL) képviselője, amikor az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) tett feljelentést. A CNCD elnöke, Asztalos Csaba azt mondta, a panaszt a hatályos törvények alapján ki kell vizsgálniuk, így várhatóan beidézik a nagykövetségen keresztül Orbánt, de ahogy azt már korábban is nyilatkozta a román sajtónak: szerinte a magyar kormányfő diplomáciai mentességet élvez.

Hvg, Krónika
kiemelt kép: 444.hu