Víz nélkül, de sárban: áldott ünnepeket, Bögöz!

A Harvíz másfél hétig víz nélkül hagyta volna Bögözt, lazán. A kanalizálást szerelő cég térdig vízben-sárban hagyta őket egész télire.

Karácsony másodnapja. Hasad a koszos téli hajnal reggel kilenckor, még a tyúkokat ki sem engedtem, épp gyújtom a tüzet, mikor jön egy sms Bögözből, hogy „Kellemes karácsonyi ünnepeket! Amikor felkeltél, sürgősen kellene beszélnünk.” Beszélünk.

Kiderül, hogy karácsony estéjén egy autóbaleset miatt megsérült a vízvezeték, a Harvíz lezárta a vizet, s azt üzente, hogy január 4-ig nem is tudja megjavítani. Szeretnék, ha lemennék, mert nem igazán akarnak víz nélkül karácsonyozni-szilveszterezni. Mondom, beteg is vagyok, szabadságon is vagyok, ünnep is van, ha lehet, hívjanak mást.

Húsz perc múlva visszahívnak, hogy beszéltek egy újságíró kollégával, de ő sem tud, mert pont ma kell, hogy kivegye a kórházból a frissen szült feleségét. Isten éltesse az anyukát, a gyereket és az egész családot! Még mindig szeretnék, hogy lemenjek. Most mit mondjak erre? Ez van. Mi nem a Harvíznél dolgozunk, hogy ha éjszaka, vagy ünnepnapon, vagy szabadság alatt hívnak, akkor azt mondhassuk mosolyogva, hogy január 4. Kiengedem és megetetem a tyúkokat, felöltözöm vastagon, s irány Bögöz.

Első ránézésre húsvét másodnapja van Bögözben, nem karácsonyé: vederrel mászkáló embereket látni mindenfelé, mintha csak locsolkodásra készülnének. A legtöbb veder még fényes, új, nem úgy néznek ki a vizes vedrek, mint pár évtizeddel ezelőtt, amikor még nem volt vezetékes víz, s napi használatban voltak. Már-már el is szoktak ettől az emberek, csoda, hogy van még veder a háznál. Az emberek fel vannak háborodva. Hogy hagyhatják őket a két ünnepre víz nélkül? Hogy van az, hogy felhívják a Harvíz diszpécserét, s az leteszi nekik a telefont?

A faluban mindenki úgy tudja, január 4-ig nem fogják megjavítani a vizet. Többen is felhívták a számlán szereplő intervenciós számot, ott azt mondta nekik a hölgy, hogy nincs csapatuk az ünnep alatt, sajnálja, január 4. Az alpolgármester értesítette a csíki Harvíz-eseket, neki is azt mondták, január 4. Van, aki beszélt a helyi felelőssel, aki leolvassa az órákat, s ő is azt mondta, hogy január 4. Szóval akkor január 4. S mi van azokkal, akiknek nincs kinti vécéjük, kérdi egy hölgy? Január 4. Szerencse, hogy az iskolában nincs most tanítás január 4-ig.

A templom melletti utcai kút tájékán rég nem látott mozgás tapasztalható, becsületesen le van tapodva a hó. Van, akinek van kútja és hidroforja az udvarban, de mi lesz azokkal, akiknek nincs, kérdi egy vizet töltő néni? S mi lesz azokkal, akiknek állataik vannak, kérdi egy bácsi, akinek vannak állatai. S mi lesz azokkal, akiknek panziójuk van, s vendégeket várnak szilveszterezni? S mi lesz azokkal, akik disznót vágnak?

Egy udvaron épp disznót vágnak. A vizet bödönökben hozzák az utcai kútról. Jó, hogy van egyáltalán utcai kút. Arra, hogy nem gondolnak-e a disznóvágókra, a Harvíz munkatársa azt kérdezte: ki vág karácsony másodnapján disznót? Hát, január negyedikéig még sokan fognak disznót vágni, mondja Levente, a mészáros.

Felhívom én is a Harvíz diszpécserszolgálatát. A hölgy kedves, nekem nem rakja le a telefont, habár bizonyára elege van mára ebből a bögözi témából. Megerősíti, hogy január 4-ig nincs kit kiküldeniük, de úgy tudja, hogy fejlemény van az ügyben, mert ha a helyi fiatalok kiássák a gödröt, és ha a fővezeték nem sérült, akkor a Harvíz helyi embere megoldja a problémát. Talán már el is kezdtek ásni a fiatalok.

Odasietek a kivert közcsaphoz, hát még nem kezdtek el ásni, de már gyülekeznek az emberek. Az alpolgármester reménykedve kérdezi, a Harvíztől vagyok-e. Hát nem. Hamarosan érkezik egy traktor is, meghurkolják a csap betonalapját és odébbhúzzák.

Az emberek csendben, operatívan dolgoznak, kivéve egyiküket, aki hol kiszalad hisztisen a képből, hol vissza, végig rinyál, s nagy hangerővel vágja folyton a fejemhez, hogy így nincs jogom, úgy nincs jogom filmezni, mit kell ezzel foglalkozni, nincs jobb dolgom satöbbi. Egy ideig szépen magyarázom neki, hogy ez miért fontos, hogy mihez van jogom, aztán még egy ideig tűröm az agresszivitását, de mikor látom, hogy egész nap üvölteni fog nekem, felemelem én is a hangerőt az övé szintjére, s még egy szép szót is elengedek: „a fa*omba, akkor ordibáljunk”. Ezt a csúnya szót nem írtam volna le, de ő ragaszkodott hozzá, hogy bekerüljön az anyagba, hogy lássa mindenki, micsoda ordináré újságíró vagyok. Hatásos volt a szó, mert egyből arra kér, hogy beszéljünk emberségesen, amire én azt mondom, hogy én is erre gondoltam, és ettől kezdve órákon keresztül csend van, lehet dolgozni, sőt, a végére épphogy össze nem barátkozunk.

Kiderül, hogy a jóember a Harvíztől van, attól ilyen góré. Elmondja, alapjáraton ilyen nagyszájú, azzal védekezik, hogy mindig ilyen hangosan beszél. Azt is elmondja, hogy őt „annál jobban ez a vízprobléma nem érdekli”, ő agyagfalvi, és ma inkább otthon ünnepelne, mert névnapja van, János. Isten éltesse! „Hát hogyne kommentálnék, ember, én az én cégemet védem, nem a másét” „Helyben vagyok-e? Az este helyben voltam-e? Akcionáltunk-e?” „De ha nincs élet, nincs élet” – utal többször is arra, hogy nincs kit bevessenek január 4-ig. Az akcionálás alatt nem tudom, mit ért. Nem az ő dolga lenne ezzel foglalkozni, de mégis itt van, mondja. Szerintem pedig az ő dolga lenne ezzel foglalkozni, folytatjuk a beszélgetést, immár békésebben, a Harvíznek sokkal inkább az lenne a feladata, hogy elhárítsa a hibát szerződés alapján, és vizet adjon az embereknek, mintsem az, hogy megszabja, kinek milyen joga van utcán fotózni.

A fiatalok nekiállnak ásni, de annyira jön fel a víz, hogy lehetetlenség dolgozni. Kihoznak a szomszédból egy-két pumpát, de azok nem bírják szívni el a vizet. Pedig már tegnap estétől el van zárva a csap, s még mindig nyomja a rendszer. Kihívják a tűzoltókat egy komolyabb pumpával, jönnek is, üzenik, csak meg kell várni őket.

A javítás helyszínével szemben egy panzió van, pont jó alkalom megkérdezni egy panzióst is, hogyan érinti őket ez a vízhiány. Csilla, a panziós néni lánya, épp vedrekkel hordja a vizet a harmadik szomszédból, ahol kút is van. Arra nem is mernek gondolni, mondja, mi lesz, ha nem lesz víz szilveszterre. Vendégeket várnak, tizenkettőt. Nagy baj lesz, mondja az édesanyja is, az ablakból kihajolva. De remélik, hogy meg lesz oldva addig.

„Jöjjön, mutassak magának valamit” – mondja egy fiatalember, és előhozza a Hegyi utca témáját, ami még kegyetlenebb, mint ez a vízelvevős történet. Miről híres a Hegyi utca? Arról, hogy az ott lakóknak sokkal szebb karácsonyuk volt, mint a többi bögözinek. Közösségépítő tevékenységekkel foglalkoztak, például segítettek kiszedni egymás sárba ragadt autóját a dagonyából.

December hatodikán elkezdték vezetni a kanalizálást az utcában. Egész hónapban úsztak a sárban, karácsony estéjén három autót kellett kiszedniük csupasz kézzel a sárból.

Amint bemegyek az utcába, s szóbaállok egy-két emberrel, kezdenek megjelenni a többiek. Percek alatt tíz emberre szaporodik a beszélgetőtársaság, egy adott pillanatban talán még tizenöten is vannak. Mindenki elégedetlen. Nem tudok eleget jegyzetelni, egyszerre öten mondják a panaszukat, egy hónapnyi fájdalom ömlik ki belőlük percek alatt. December 6-án kezdte el a munkálatokat a cég, amelyik talán bukaresti, de talán Dâmboviţa megyei. Rá egy napra, 7-én, egy pénteki napon, emlékszik vissza az egyik ember, a megyei rendőrség átiratot küldött, hogy le kell állítani a munkálatokat. „Itt volt az a fehérnép, az igazgatónő, addig telefonált két kapu között, hogy fél óra múlva folytatták a munkálatokat.”

Egy hölgy nekem esik: „Hétfőn kellett volna jöjjön, nem ma, amikor meg van fagyva! Idáig érő víz volt, ni!” Mutatja a térdét, hogy addig ért a víz. Képeket is mutatnak. „Nem hogy járdát csináljanak nekünk, még azt is tönkreteszik, amit mi csináltunk a saját pénzünkön.” „Itt járható járda volt. Most nem tudunk munkába menni a sártól.” „EU-s pénzen szétrombolták, amit mi saját pénzünkön megcsináltunk”.

Habár a föld most keményre van fagyva, így is helyenként bele-bele lehet lépni egy-egy feltöredezett jégpáncélú tócsába. Az egész december erről szólt, mesélik, a gyerekeket nem lehetett elengedni iskolába, ki kellett vinni őket autóval az utcából, nem lehetett gumicsizmával elengedni a városba iskolába. Aki nem tudta autóztatni a gyerekét, az gumicsizmát adott rá, a gyerek félúton az iskola felé megállt egy padnál, lecserélte a csizmát cipőre, eldugta a csizmát és elment iskolába. Mikor jött haza, felhúzta a hideg gumicsizmát, s azzal jött be az utcába. Egy hölgy meséli, mikor beér a munkába, előbb el kell bújnia s megtakarítania a cipőjét, hogy ne tűnjön úgy, mintha esztenáról jönne.

Egy hölgy mutatja a Facebook-on: néhány bezacskózott láb a sáros úton, fölötte a felirat, „mi így járunk”. Az egész utcának lehetne ez a szlogenje, hogy „mi így jártunk”. Peches volt ez az utca, hogy ez lett az első, pont decemberben. Miért nem kezdték az alpolgármester utcájában a munkálatokat? Ezt a kérdést többen is felteszik, szemmel láthatóan nem az alpolgármester lesz ennek az utcának a hőse a következő években. Miért kellett decemberben elkezdeni a munkálatokat? S ha már elkezdték, miért nem lehetett szigorúbban felügyelni a céget, vagy megszabni neki, hogy mit hogyan csináljon? A lakosok ki-bejárása kellett volna, hogy legyen a legfontosabb szempont, vélik. Hogy lehet hagyni egy céget, hogy kénye-kedve szerint cselekedjen egy utcában, majd így hagyja a helyet maga után? „Azért a hivatal is jobban mellé állhatott volna” – vélik az emberek.

„Au venit, au săpat şi au plecat” – foglalja össze a helyzetet a bal oldalon látható úriember, aki Şchiopu néven mutatkozik be, az emberek Péter bácsinak szólítják. Péter bácsi, mesélik a falusiak, tavasszal megjavíttatta az utcát, saját pénzén hozatott több teherautónyi anyagot az útra, s elnyomatta. Neki volt köszönhető, hogy a Hegyi utca aránylag jó állapotban volt, nem a helyi tanácsnak. Fel is néznek rá az emberek, habár nem olyan rég költözött ide. Péter bácsi technikailag közelíti meg a kanalizásvezetés témáját: „Proiectare greşită. Organizare de şantier inexistentă. Totul fără logistică.” Az emberek közlekedési lehetőségét biztosítani kellett volna, mondja, nem kaotikusan nekiesni a munkának.

Hol lehet rácsatlakozni a rendszerre? Nincs egy T, nincs egy leágazás. Lerakták a csöveket, s kész. Ráadásul Levente bácsi szerint, aki harminc éve dolgozik a szakmában, fordítva fektették le a csöveket, az utca tetejéből kezdték, és lentről csúsztatták egymásba a csöveket, így az élük most felfele áll. Mikor mondta ezt a munkásoknak, azok vonták a vállukat. Péter bácsi szerint a helyi tanácsnak is kellett volna ellenőriznie a munkálatokat, mint megrendelő, és a Harvíztől is valakinek meg kellett volna tekintenie azokat, hisz ők fogják majd átvenni üzemeltetésre a rendszert.

A hatóságok hozzáállását a jelenlévők közül mindenki egyöntetűen kifogásolja, vagy ezért, vagy azért. Az egyik fiatal autójának összetört alul a páncélja, a motorvédője. Panaszkodott, hogy anyagi kára keletkezett, erre az alpolgármester azt válaszolta, hogy be kell perelni a kivitelező céget. Mutatják Facebookon a beszélgetést.

Milyen hozzáállás ez, kérdik felháborodva az utca lakói? Miért van az, hogy a polgármesteri hivatal minden felelősséget a kivitelező cégre hárít, de nem tesz semmit azért, hogy a cég normálisan végezze a munkát? Mikor kérték az alpolgármestert, hogy legalább egy félméteres sávban hintsenek le valami kavicsot hosszan az utcában, hogy lehessen járni, azt válaszolta, hogy az a cég dolga lenne. Minden a cég dolga lenne, de ki kellene a céget a dolga elvégzésére kényszerítse, ha nem a megrendelő, kérdik az emberek.

Le is adtak egy kérést a polgármesteri hivatalhoz, teljesen feleslegesen. Többször kérték, csinálják meg a járdát, hogy tudjanak a gyerekek iskolába járni, s az emberek munkába. Semmi nem történt. István bácsi, aki mutatja, hogy a házalapja is megrepedt, meséli a munkálatokat: „Oda két csórót beleállítottak, azok aztán semmivel nem törődtek, eresztették a makarákkal.”

„Cigányságot csináltak” – mondja egy néni, aki nem itt lakik, csak látogatóba érkezik valakihez. Sajnálja az itt lakókat. „Reggel 5-kor mennek az emberek munkába sötétben, csak idő kérdése, hogy mikor történik valami baleset” – állítja, de szeretné, hogy se a képe, se a neve ne jelenjen meg. Nem akar vitát a hivatallal. „Én ha dolgoztatok egy céggel, akkor utánanézek. Életveszély!” – mondja búcsúzóul, miközben átlép egy magas földbarázdát, majd bemegy egy kapun. A helybéliek tovább mesélnek: karácsony előtt aztán a cég munkásai elbúcsúztak, hogy ők többet nem jönnek ide dolgozni, összecsomagoltak, s elmentek. Az utcát így hagyták, szétdúlt járdával, hatalmas gödrökkel, fedő nélküli aknákkal, tömörítetlen visszatömésekkel.

Lemegyek a kidöntött vízcsaphoz, ott éppen Jürgen, az egyik leghíresebb bögözi beszélget a várakozó emberekkel. Nevetve emlegetnek valami „részegfogó” nevű cuccot, amiről aztán kiderül, hogy ezek a tető nélkül hagyott két és fél méter mély aknák, amiből egy a képen is látszik. „Ha valaki beleesik fejjel, akár egy részeg, akár egy gyerek, csak tavasszal szedik ki” – jellemzi a részegfogó lényegét egy utcabeli néni.

A képen látható részegfogó mellett hosszan egy betömetlen sánc, a végén egy beszakadt résszel és egy belecsúszott mercivel. Sofőr nincs. Érdeklődöm, kié lehet az autó, és vajon ki akarja-e mostanság szedni, egy fiatalember azt mondja félig mérgesen, hogy Albert bácsié, de miért akarná kiszedni, jól van az ott, hadd lássa mindenki, hogy milyen az utca. Megkeresem Albert bácsit, kiderül, hogy otthagyta az autót, s elment ebédelni mérgében, amíg az unokája szerez valakiket, akikkel kihúzzák-tolják az autót.

Amíg várom Albert bácsit, tovább ömlenek az információk az utcában. Ez itt egy jó kerítés volt, mielőtt a kivitelező cég a munkálatokat elkezdte volna. De ide felhompolták a földet, az letörte, géppel széttörték több helyen. „Ez az Unió elég baj” – mondja egy idős néni, arra utalva, hogy uniós pénzekből építik a szennyvízrendszert. Az otthagyott földrakások és be nem tömött sáncok miatt sokaknak bajuk van. „Nem tudok kijönni az udvarról autóval, meséli az egyik utcavégi lakos, a múltkor megpróbáltam, beleestem a sáncba.” Látszik több helyen is, hogy az emberek kézi erővel földet lapátoltak a sáncokra.

Az utca vége felé egy újabb betömetlen gödör, mellette éppen csak egy akkora hely, amekkorán bátornak kell lenned, hogy megpróbálj ott autóval elmenni. Itt ér véget a kanalizálás. Pár tíz méterrel odébb egy ház. Csabának hívják a lakóját, aki azt állítja, hogy ő nem tartozik a faluhoz. A kanalizálás nem megy el az ő házáig, de más sem. Saját pénzén vezette ki a villanyt és a vizet, 110 métert, ami a “rendszer” tulajdona lett, a Harvízé. Ezt is felajánlották neki, hogy kiviszik, az ő számlájára. Mondja is, hogy hány ezer lejért.

A tervek 2010-esek, nem kellett volna azokat felújítani? Ezt már nem ő kérdi, hanem néhány összegyűlt utcabeli. Jó, hogy Csaba nem volt még itt 2010-ben, de a Temető utca sem volt itt? Kiderül, a szomszéd utcát is teljesen kifelejtették a tervből. Csaba rövidre zárja magában az ügyet: múlt héten hívta az adószedő a hivatalból, hogy menjen le. Ő nem megy le. Nem fizet adót és kész. „Hülyének néznek, s azt nem tudom tolerálni, nem vagyunk már gyermekek.”

Albert bácsi sem sajnálja a szép szavakat, amikor kijön kiszedni a mercijét a beszakadt gödörből. „Egy utolsó aljas disznó banda!” Egyre rosszabb lesz most a helyzet, magyarázza, mert mindenütt be fog szakadni a megfagyott föld. „Katasztrófa.”

Megkérdezem az alpolgármestert is, Szilágyi Ferencet, hogy mit szól a Hegyi utca témájához. Készségesen és kedvesen válaszol. „Az emberek panaszai félig-meddig jogosak, de ezt a munkálatot megnyerte egy bukaresti cég, a közbeszerzés lejárt, a szerződés meg lett kötve, a munkálatokat végezhetik -3 fokig. Pechesek voltak, mert sár lett. A cég rendbetette volna az utcát, mielőtt elment, csak nem érkeztek meg a megrendelt kanálistetők, s addig nem tudták befejezni. A hivatal addig nem fizeti ki a munkálatot, amíg nincs kész, január 7-én jönnek vissza a cég emberei. Persze, hogy gond, mert sár van, de ez áldozattal is jár. Hogy miért pont karácsonyra? Ez van, a szerződés meg van kötve, 27 hónap alatt a három falut és a derítőállomást el kell, hogy végezzék, -3 fokig dolgozhatnak. Kellemetlen, én tudom, hogy kellemetlen, de mit csináljunk? Volt gázvezetés is, akkor is feltúrták az utcákat, helyreszedődött, volt vízvezetés is, most én mit tudjak mondani? Mind mondhatom, hogy mikor nálunk gázvezetés volt, én az autómat egy hónapig kint tartottam a főúton, mert ez nem vigasztalódás.”

Most én mit tudjak mondani? Az alpolgármester úrnak is igaza van félig-meddig, de ez nem oldja meg a helyzetet. Sokszor előfordul, hogy mindkét félnek igaza van, de attól még egymásnak vannak feszülve. A kommunikáción mindig lehet még javítani. Az igazság az, hogy végignéztem az alpolgármester úr válaszait a panaszkodó Facebook-bejegyzések alatt, és én sem örülnék, ha nekem károm lenne egy ilyen kivitelező miatt, s a polgármesterem ilyen lepattintó válaszokat adna. Az is igaz, hogy nem voltam még polgármester, nem tudom, hogyan viszonyulnék egy ilyen ügyhöz, bizonyára nem lehet könnyű végigvinni egy fejlesztést a falun, mindig az emberek háromnegyede háborogni fog, hol ezért, hol azért. Aztán elfelejtik. Kérdés, hogy választás előtt, vagy választás után.

Térjünk vissza inkább a ledöntött kút témájához, mert ebben nagyobb az egyetértés, itt mindenki egyetért abban, hogy a Harvíz dolga lett volna a hibát elhárítani. Mindenki egyetért, kivéve a névnap-ünneplő alkalmazottat. Ő nem érti, hogy miért várják el az emberek, hogy ügyelet legyen ünnepek alatt. „Ha nincs élet, nincs élet.” A bögöziek csak hallgatnak és ásnak. A kutat kidöntő fiatal is itt van, ás, de nem érzem úgy, hogy vele erősen kellene foglalkoznom, vagy meg kellene neveznem. Mindnyájan követtünk el hibát az életünkben, de ettől lettünk emberebb emberek. Nem őt érzem hibásnak azért, hogy víz nélkül maradt a falu. A rendszert úgy kellene kitalálni, hogy a hibákat ki tudja küszöbölni. Ahogy a tűzoltók, mentősök vagy a sürgősségi orvosok, vagy a gázosok vagy a villanyosok, vagy akár az újságírók és a polgármesterek is riaszthatók kell legyenek bármikor, a vizesek sem mehetnek el úgy két hét szabadságra, hogy ne legyen egy tervük arra, mi történik, ha valahol baj lesz a rendszerben.

Már-már közelednek az aljához. A tűzoltók nagy teljesítményű pumpáját lecserélik egy kisebb villanypumpára, amit az ünnepelt hoz valahonnan. Ez sokkal gyorsabban és szinte folyamatosan vetteti ki a vizet, jobban lehet haladni. Csak az a kellemetlen, hogy már kicsi a hely a gödörben, lassabban megy a meló. A fiatalok is fáradnak, nem lehet túl kellemes csupasz kézzel, nedves szerszámmal, kívül-belül sáros ruhában, mínusz fokokban vizes gödröt ásni úgy, hogy közben tizenvalahány ember téged néz. Előkerül a cső vége, úgy tűnik, hogy nincs nagy baj, nem a fővezeték sérült, hanem egy leágazás van róla, s abból szakadt ki a pumpa csöve.

Az a furcsa, hogy a cső nem a fővezeték irányából jön, hanem a másik oldalról, az emberek valószínűnek tartják, hogy félkörben rakták le a leágazást a földbe, vagy hurokszerűen. „Buklukot csináltak” – magyarázza a jelenséget a vizes szakemberünk. Valószínűsíthetjük, hogy inkább a „bucla” román szóból eredezteti ezt az újszékely szavát, ami azt jelenti, hogy hurok. Mert a „bucluc” szó, amit használ, az azt jelenti, hogy baj, kellemetlenség, veszekedés, ami nem áll távol a mai eseménytől, csak a hálózat építői nehezen csinálhatták ezt szánt szándékkal évekkel ezelőtt, mikor behelyezték ezt a csövet.

Kezd esteledni. A tűzoltók megoldják a világítás kérdését. Becsületükre legyen mondva, a tűzoltók szó nélkül kitartanak az akció végéig, még akkor is, ha nem lenne muszáj maradniuk, a pumpájukra már nincs szükség, és a többiek boldogulnának nélkülük is. De látszik rajtuk, nem olyan fából faragták őket, hogy üljenek otthon és szürcsölgessék a forralt borukat, mikor valahol akció van.

Amint tisztává válik a cső, leeresztik a gödörbe Jóska bácsit, a második vagy harmadik szomszédot, ő fogja bedugni a csövet. Meglepődve kérdem, nem az ünnepelt vízszakértőnk fogja elvégezni ezt a fontos műveletet? „Annak csak a szája nagy” – jön a rövid válasz. Jóska bácsi megállapítja, hogy a cső deformálódott, le kell vágni belőle egy darabot. Kihúzzák, elég nehezen, elmegy célszerszámért. Visszafele jövet egy létrát is hoz magával. A dolgoknak megvan a rendje és az üteme, nem kell elsietni őket. Jóska bácsi ismét lemászik a gödörbe, lassú, de határozott mozdulatokkal felhelyezi az idomot, majd nyugodtan kimászik. A munka el lett végezve. János, mehet megengedni a vizet. János elmegy. Megengedi. Visszajön. Nem csorog. A falunak vize van.

A munka véget ért, a következő felkiáltással: „Hallá, kapjátok ki a pompát!”. Az emberek szétszélednek, a fiatalok boldogan, megkönnyebbülten elhúznak, a tűzoltók szedelőzködnek. Az alpolgármester kiírhatja Facebookra, hogy „Aki esetleg nem vette észre, helyre állt a vízszolgáltatás, úgy Felszegben, mint Alszegben!”

Már csak vagy hárman maradunk, János szemmel láthatóan nem siet haza névnapozni, inkább engem leckéztet. Hogy ki mondta nekem, hogy január 4., mert az nem igaz, soha nem volt szó arról, hogy nem tudják ők megjavítani a hibát és víz nélkül marad a falu. Mondjam, hogy kik mondták! Hát, csak a diszpécserük, az alpolgármester, és az egész falu. Hogy ki az a diszpécser, mert ő ilyenről nem tud. Felrakom neki a hangfelvételt, hátha felismeri a nő hangját. Hogy ő azt a nőt nem ismeri. Én mit tehetek? Mondjam meg, hogy ki az a nő! Hát honnan mondjam meg, mikor nem mutatkozott be, csak én mutatkoztam be. Én ismerjem a cégük alkalmazottait, ha ő nem tudja, hogy az általa kihordott számlákon feltüntetett telefonszám kinél cseng? Át vagyok fagyva, beteg vagyok, mennék már haza, de hiába búcsúzkodom, ő újabb és újabb témákat vesz elő. Hogy nekem nem kellett volna kimondanom azt a csúnya szót, mert nem vagyok úriember, s milyen az az újságíró, aki nem úriember. Hogy ezek az újságírók olyanok, hogy alig várják már, hogy kibe haraphatnak bele.

Érzem, ha sokat folytatja, megírom a „Ka*ja be a Harvíz” című írásomat, amiben elmesélem, hogyan hagyták a falunkat három hétig víz nélkül, és hazudtak minden nap valamit, hogy megoldották a problémát, de vizünk csak nem volt. És azt is, hogyan jutottunk perre, miután a fogyasztóvédelem megbüntette őket, mert rendszeresen olyan későn hozták ki a számlákat, hogy már a büntetés is rajtuk volt, hogy nem fizettük ki idejében őket. Vagy hogyan jött nekem a Harvíz-alkalmazott felhányni, hogy feljelentettem őket. Vagy hogyan támadtak le most a nyáron az udvarhelyi Harvíz-es gödörgyártók János-módra, miután tavaly tettem nekik egy szívességet, és nem jelentettem meg a róluk készült képeket, mert féltek, hogy a munkaügy megbünteti őket. Satöbbi. Egy könyvet írhatnék ezzel a csodálatos helyi céggel kapcsolatos kalandjaimról, melyet egyik kollégám csak úgy hív, szimbolikusan, hogy Xarvíz Rt. Bocsánatot kérek az ő nevében is. Elbúcsúzom Jánostól, nagy nehezen. Az a fontos, hogy a bögözieknek van vizük, a többi nem számít. Hátha nagy tél lesz, s jól megfagy a kanalizálás sara. Z nélkül, mert egy úriemberhez így illik.

Kattints a hozzászólások megjelenítéséhez

Korábbi képriportok