Vitába szállhatsz Nógrádi Györggyel

Mi legyen a menekültekkel és bevándorlókkal, a Brexittel és a kínaiakkal? Nem lőjük le a poént. Olvass tovább.
Fotó: MTI

A közismert magyarországi biztonságpolitikai szakértő, Nógrádi György egyetemi tanár lesz az első meghívottja az Udvarhely Akadémiának, amelyet az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET), az Udvarhelyszéki RMDSZ és a Székelyudvarhelyi RMDSZ szervez.

Közleményük szerint a vita, a véleményütköztetés volna az elsődleges célja az előadássorozatnak, a szervezők mégis egy olyan embert hívtak, aki a magyar kormánypártokhoz közeli médiában szerepel a legtöbbet, és rendszerint a magyar kormány álláspontját mondja vissza és legitimálja.

De ha valóban vitát akarnak, miért nem hívtak egy olyan előadót is, aki nem feltétlenül ért vele egyet, vagy hogyan szándékoznak ellensúlyozni az egyoldalúságot, és mennyibe került meghívni a sztárelőadót? – kérdeztük Derzsi László helyi RMDSZ-elnököt.

Azért hívták Nógrádit

az Udvarhely Akadémia első kiadására, mert idén lesznek az EP-választások, most van Európában és a világon olyan helyzet, amiről jó, ha tudnak az udvarhelyiek, mert kihat az életükre – mondta el Derzsi, konkrétan a migrációs válságra, a britek kilépésére az Unióból (Brexit) és “Kína kereskedelmi háborújára” utalva.

„A célok között van, hogy legyenek vitaestek, ez egy teszt, hogy mennyire fogékonyak, proaktívak az udvarhelyiek” – reagált kérdésünkre Derzsi, aki hozzátette: van elképzelés, hogy ne csak kormányközeliek legyenek meghívva, de korai még erről beszélni, nevet nem akart egyelőre mondani.

A gázsi? Nem világvége

Az előadásra ingyenes a belépő, de arról nem kívánt nyilatkozni Derzsi, hogy mennyit fizetnek Nógrádinak az előadásért, csak annyit mondott: nem volt világvége. Értesüléseink szerint euróban négyszámjegyű gázsi járhat a “Tanár úrnak” minden megtartott előadása után.

A cím nélküli, elvileg kötetlen előadásra a volt Stúdió Mozi épületében január 18-án, pénteken 18 órai kezdettel kerül sor és a közlemény szerint olyan témákról lesz szó, mint: világgazdaság, globalizáció, európai ügyek, Észak-Atlanti Szövetség (NATO) szerepe, migráció, éghajlatváltozás, globális átrendeződés.

Előadásain a sztárszakértő hangoztatni szokta személyes véleményét a menekült- és bevándorlási kérdésben is. Egyik előadásán például azt állította, hogy szerinte az európai megoldás a menekültválságra a tűzparancs, mert a bevándorlókat csak erővel lehet megállítani, szép szóval nem. Egy másik előadásán pedig ezt azzal egészítette ki, hogy:

csak azért nem lőhetnek a határokon, mert rossz lenne a sajtóvisszhang.

Továbbá rendszerint nyíltan bírálja Soros György magyar-zsidó származású, Amerikában élő üzletembert, akit a menekültválság fő felelősének állít be.

Érdekes meglátások ezek, kiváltképp annak fényében, hogy éppen ezen a héten söpört végig a magyar és nemzetközi médián a hír, miszerint a magyar kormány amerikai kampánytanácsadója egy svájci lapcsoportnak bevallotta: az egész „Stop Soros”-kampány egy jól kifundált politikai-marketing találmány volt, és a magyar kormánypártok pusztán szavazatszerzési célból csináltak ördögöt a magyar származású üzletemberből.

Nógrádi különben nem most jár először Udvarhelyen. Biztonságpolitikai kihívások a XXI. században címmel 2016 nyarán tartott előadást, akkor éppen az udvarhelyszéki Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Civil Kurázsi Egyesület meghívására.

Nógrádi György 1949-ben született Budapesten. 1972-ben kezdett el dolgozni a magyar felsőoktatásban, 1997-ben habilitált, és lett docensből egyetemi professzor. A közgazdász végzettségű Nógrádi a Budapesti Corvinus Egyetem, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára. Kutatási területe a biztonsági dilemmák a II. világháborútól napjainkig, a védelemgazdaság makrofolyamatai, politika- és hadtudományok. Egyéb társadalmi tisztségei mellett a magyar és az osztrák honvédelmi minisztériumok mellett működő tudományos tanácsok tagja, az UNESCO elnökségi tagja, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével 2005-ben tüntették ki.