Visszatérők, új belépők és lelépők is vannak Gálfi csapatában

fotók: Máté Emőke

Teljes, 24-es listával indul Gálfi Árpád és a Székelyudvarhelyért Párt a helyhatósági választásokon, jelentette be hétfőn délben a párt ötfős küldöttsége: Gálfi Árpád, polgármester, Marosi György sajtószóvivő, Bálint Csongor Attila ügyvezető, Biró Jolán és Réthi Enikő tanácsosjelöltek. A közönségben a jelöltek többsége is helyet foglalt. Egy kivételével. De arról alább.

Már mindenki tűkön ülve várja

Marosi György sajtószóvivő szerint „nem titok, hogy már mindenki nagyon várja, hogy a párt milyen jelöltlistával, milyen jelöltekkel indul az idei június 9-ei helyhatósági választásokon”.

– A mai délelőtt folyamán a székelyudvarhelyi párt benyújtotta a székelyudvarhelyi választási bizottsághoz a jelöltállítással kapcsolatos dokumentációt. Benyújtottuk a polgármesteri tisztségre a jelöltállítási dokumentációt, és ugyanakkor az önkormányzati testületre is. Mindkét jelöltállítást több mint 800 támogató aláírással együtt nyújtottuk be – oldotta fel a feszült várakozást az ügyvéd-szóvivő.

fotó: Máté Emőke

Mint kiderült, a párt polgármesterjelöltje továbbra is Gálfi Árpád jelenlegi polgármester, ahogy a listavezető is. A listán régi és új arcok is szerepelnek, a régiek közül Biró Jolán, Bíró Edith, Réthi Enikő Kinga, Kurtus István és Ölvedi Zsolt alpolgármester neve hangozhat ismerősen. Az öt, korábban is a polgármester körüli pártokban politizáló tanácstagot leszámítva a többi 19 önkormányzati képviselőjelölt semmilyenféle politikai szerepkört nem vállalt az elmúlt időszakban.

Gálfi elmondta, hogy próbáltak egy olyan csapatot összeállítani, amelyben a 2020-as választásokhoz hasonlóan minden városrésznek legyen jelöltje, aki az ott élő közösséget képviseli. Fontos szempont volt, hogy hiteles emberek legyenek, akik az elmúlt években, évtizedekben tettek a közösségért.

„Tehát a fő célunk, hogy ezek az önkormányzati képviselők, akik erre a listára felkerültek ez a 24 ember, én úgy gondolom, hogy önmagáért beszél” – jelentette ki Gálfi a párt céljáról a 2024-28-as mandátumban.

Leléptek, de már visszatérnének

Érdekesség, hogy az elmúlt időszakban lemondott POL-os tanácsosok közül újra a listán láthatjuk a tanácsból tavaly októberben távozott Réthi Enikő Kingát, aki nem indokolta meg akkor a lemondása okát, valamint dr. Kurtus Istvánt, aki ezúttal a lista végén található.

Dr. Kurtus István 2022 tavaszán, az alpolgármester és a városmenedzser lemondása után lépett ki a tanácsból. Akkor tisztázta, „nem is Gálfi Árpád miatt mondott fel, vagyis nem azért, mert nem tudna vele együtt működni, vagy lényegesen eltérnének a nézeteik a város működéséről. Épp ellenkezőleg, azt mondta, hogy számára a csapat együtt volt Gálfival, és az a véleménye, hogy vele együtt tovább lehetett volna menni. Kérdésünkre, hogy ez nem okozott-e törést közte és a csapat között (amely megvonta a bizalmat Gálfitól és a lemondását kérte), diplomatikusan annyit mondott, hogy nem is a csapat miatt mondott fel, jónak ítéli a viszonyukat és szeretné, ha úgy is maradna” – fogalmazott akkor portálunknak.

Mi a program?

Újságírói kérdésre, mely a párt üzenetéről érdeklődött legalább egy-két mondat erejéig, Gálfi a szórólapját mutatta fel:

– A legfőbb üzenet, gondolom, hogy az elmúlt időszakban vagy az elmúlt két napban kaptak önök is egy prospektust a postaládájukba. Ennek a fő üzenete, hogy tisztességgel Székelyudvarhelyért.

Tehát ez a fő üzenete, és ennek a csapatnak is ez lesz a legfontosabb üzenete, hogy tisztességgel a székelyudvarhelyi emberekért dolgozni, munkálkodni és eredményesen tevékenykedni a következő időszakban – fogalmazott az újrázni készülő polgármester.

Elveszíti-e mandátumát az alpolgármester és a tanácsosok?

Bár korábban jogilag nem lett volna lehetséges, a 2024-es helyhatósági és európai parlamenti választások összevonását szabályozó 21-es sürgősségi kormányrendelet alapján nem veszítik el jelenlegi mandátumukat azok, akik a júniusi választásokon más párt színeiben akarnak indulni, mint amiben 2020-ban tisztséget nyertek.

Így tehát Ölvedi Zsolt alpolgármester és Biró Jolán, valamint Bíró Edith jelenleg POL-os tanácsosok is maradhatnak tisztségükben, illetve az önkormányzati testületben, tudtuk meg az ügyvéd-sajtószóvivőtől.

Ezután a veterán Gálfi-párti Biró Jolán hosszasan ecsetelte, hogy miért állt át a Székelyudvarhelyért Pártba a Szabad Emberek közül, akik két év együttműködés után a polgármester lemondását kérték 2022-ben, és 2020-ban az akkor még újrázni kívánó polgármesterjelölt Gálfival aláírattak egy dokumentumot, amelyben az állt, hogy együttműködésük feltételeként ‘24-ben nem indul újra városvezetőnek.

Biró elmondta, hogy őt a párt jelképeként szolgáló szejkei székely kapu, a szíve csücske fogta meg, és az, hogy „a polgármester úr mellé felsorakozó csapat olyan emberekből áll, akik Székelyudvarhelyért tenni akarnak, és ezek az emberek a székelyudvarhelyi emberek közt élnek, és a székelyudvarhelyi emberek problémája érdekli. (…) Úgyhogy ez engem nagyon megragadott, de azt is el kell mondanom, hogy volt idő, amikor gondolkodtam, mit is tegyek, de úgy érzem, hogy helyesen döntöttem, és azzal fejeztem be, hogy hajrá Székelyudvarhely!”.

A szemünknek higgyünk, ne a polgármesternek

Megkérdeztük a polgármestert, mi a véleménye arról, hogy exkluzív információink szerint a volt kabinetfőnöke egy konkurens párt, az Erdélyi Magyar Szövetség polgármesterjelöltje. „– Nekem erről nincsen tudomásom” – válaszolta a polgármester. De mindenkinek szabad akarata van, saját döntése, ezt másképp nem tudom kommentálni.

Megragadta az alkalmat, hogy a kérdés kapcsán tovább beszéljen a Székelyudvarhelyért Pártról, mely szerinte „egy tisztességes kampánynak fog neki a 2024-es helyhatósági választásokon. Nem fog másképpen tenni, mint 2016-ban az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt keretén belül sem, vagy akár a 2020-ban a Szabad Emberek csapataként sem, úgyhogy 2024-ben is ezt szeretnénk elérni”.

Felemlegette, hogy 2016-ban 11 önkormányzati képviselőt juttattak be az önkormányzatba, 2020-ban 12-t, és szeretné, hogy a 2024-ben minimum 13-at juttassanak be. „Tehát nem árulunk zsákbamacskát, tehát én úgy gondolom, hogy határozott és korrekt célkitűzéseink vannak, és ezeket szeretnénk megvalósítani, és erre kérjük a székelyudvarhelyi emberek bizalmát, hogy ha majd a programunk is elnyeri a tetszésüket, vagy azok a megvalósítások, amik történtek az elmúlt években, azok mentén igen, higgyenek a szemüknek, ne a polgármesternek” – zárta le mondandóját a helyi RMDSZ polgármestert lejárató kampányának szlogenjével.

Visszalépés a független sajtó javára

Gagiu Cristian Zsolt, az uh.ro-t is tulajdonló Eko Papir Kft. ügyvezetője, kisebbségi résztulajdonosa a 12. helyen szerepel jelenleg a tanácsosi listán, ám jelezte visszalépési szándékát.

Gagiu indoklása az volt, hogy amikor megkereste egy régi focista barátja, hogy jelöltesse magát önkormányzati képviselőnek, az illető azzal győzte meg, hogy végre változtathatna városban elérhető mostoha sportkörülményeken, azóta viszont arra jutott, hogy a székelyudvarhelyi szabad sajtót nem érdemes ilyen politikai szerepvállalással veszélyeztetni.

– Én a cégben az ügyvitelért felelek, és tartalmi ügyekben nem befolyásolhatom az újságírókat, de elfogadom, hogy a sajtószabadságnak ez az ára –  fogalmazott, amikor hétfő délelőtt a főrészvényes Petroczki Ágota és a város főjegyzője jelenlétében közölte a polgármesterrel, hogy visszalép a jelöltségtől és a politikától független területen fog a székelyudvarhelyi sportért tevékenykedni.

A sajtótájékoztató után kíváncsiak voltunk rá, hogy fogják pótolni Gagiut a listán, de Gálfi megpróbált kitérni a válasz elől és azt nyomatékosította többször is, hogy pártja, teljes, 24 fős listát „tett le” a választásokra. Előbb arról beszélt, hogy Gagiu „Nem jelezte jelen pillanatban nekem személyesen még, hogy vissza fog lépni, vagy vissza akar lépni” majd miután többször is visszakérdeztünk, arra utalt, hogy még nem kapott hivatalos papírt a visszalépésről, a szóbeli jelzésre pedig nem sokat ad. „Én a szójelzésekből már rengeteget hallottam, és rengeteg mindent tudtam, és rengeteg mindent megtapasztaltam (…) amikor egy papírt kapok a kezembe, akkor tudok hivatalosan azt mondani, hogy igen”.

Gagiu Zsolt közlése szerint mivel már a párt beadta a dokumentációt, megzavarná az ügymenetet, ha azelőtt lépne vissza, hogy a városi választási bizottság hitelesítené a párt jelentkezését, ezért kedden, a választási bizottság visszajelzése után fogja iktatni a jelöltségi szándékától való visszalépését és a pártból való kilépését.

Gálfi Árpád 24-es listáját, amit „letett a választási bizottsághoz”, itt találják:

  1. Gálfi Árpád a Székelyudvarhelyért Párt elnöke,
  2. Bálint Csongor Attila vállalkozó, a Székelyudvarhelyi Párt ügyvezető elnöke
  3. Bíró Jolán vállalkozó
  4. Élthes Előd Etele sebészorvos
  5. Réthi Enikő Kinga ügyvéd
  6. Ölvedi Zsolt Székelyudvarhely jelenlegi alpolgármestere, gyógyszerész
  7. Györgydeák Laura Etelka vállalkozó
  8. Sándor Béla kántor
  9. Biró Edith nyugalmazott könyvelő
  10. László Előd Emil vállalkozó
  11. Csürös Róbert projektmenedzser
  12. Gagiu Cristian Zsolt vállalkozó
  13. Buzás Georgeta tanár
  14. Kristof Béla zenész
  15. Por Előd fodrász
  16. Orbán Ildikó orvos
  17. Birtalan Csaba vállalkozó
  18. Győri István a helyi kézilabdaklub vezetője
  19. Szente Attila adminisztrátor
  20. Tamás Albert Bernád adminisztrátor
  21. Márton Mihail vállalkozó
  22. Zongor János vállalkozó
  23. Kiss János vállalkozó
  24. Kurtus István orvos