Legutóbb két évvel ezelőtt, a 12. dráMA fesztivál első T.E.A. beszélgetésén találkozhattunk Udvarhelyen Visky András íróval. Egy csésze tea mellett hallgattuk a színház szerepéről, identitáskérdésről szóló elmélkedéseit.
Az akkor még készülőben lévő Kitelepítés című regényéről épp csak néhány gondolatot ejtett el: bebörtönzött apa, titkosszolgálati iratok, kitelepítés, lágerélmény, emberi sorsok. Visky András a tőle megszokott szerénységgel beszélt a munkafolyamatról, és ahogy arcunkra csapódott a tea gőze, megsejtettük: fontos kordokumentum van készülőben.
Idén, január utolsó hetén aztán visszatért Udvarhelyre Visky András, s az ősszel megjelent Kitelepítés regénye már ott lapult mindannyiunknál, arra várva, hogy dedikálja az író.
Ám még előtte otthontalanságról, börtönről, a kitelepítés és a lágerélet keserűségéről beszélgetett Katona Zoltánnal, aki arról is kérdezett, mi lehet a bosszú az író számára, akit édesanyjával és hat testvérével együtt a Duna-delta melletti sztyeppe egyik lágerébe telepítettek ki, édesapját bebörtönözték. Ám még előtte arra kérte az írót, idézze fel első gyermekkori emlékét.
– Vannak barátaim, akik az első emléküket nagyon pontosan meg tudják határozni. Néha egészen megdöbbent engem, hogy milyen korai eseményekre tudnak visszaemlékezni. Nekem az első emlékem az, hogy szomjas vagyok, nagyon szomjas, és hogy anyám sír, miközben bennünket őriznek és a testvéreim is ott vannak, de nem mindannyian. Ez a pánik tulajdonképpen az első személyes és tudatos emlékem. De ezt a pánikot nem a szituáció szüli, hanem a szülő viszonya a szituációhoz: előtte az anyámba tudtam kapaszkodni, most meg egy elveszett nőt érzékeltem magam körül. Arra is emlékezni vélek, hogy ez éjszaka történt, az álmosságra és az otthonnak a teljes hiányára, felel a szerző, akinek szavait igyekeztünk minél szöveghűbben közölni, mert megérdemli.
A 882 passzusból álló Kitelepítés vajon vers vagy próza? – merült fel Katona Zoltánban a kérdés.
– Én a vers és a dráma útján közelítettem ehhez a formához. A drámáimat is szabad versekben írom, ezekkel a lehetetlen szövegekkel nagyon jól be tudom biztosítani magam a siker ellen, eddig legalábbis így gondoltam. És most aztán beleléptem a saját gereblyémbe ezzel a könyvvel – hangzik a válasz.
A 2022 szeptemberében megjelent Kitelepítés Visky András drámaíró, költő, dramaturg, színházi teoretikus, egyetemi tanár első regénye, de korábban már több könyve is megjelent, így a Mire való a színház? (2020), Nevezd csak szeretetnek (2017), Ki innen. Hét színházi kísérlet (2016) és más művek.
Kitelepítés című regényének háttere, hogy az 1956-os forradalom után az író Visky András édesapját, a református lelkész Visky Ferencet huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Az írót, édesanyjával és hat testvérével együtt kitelepítették a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe. Egy szerencsés véletlen folytán náluk marad a családi Biblia, ebből az egyetlen könyvből az anya naponként felolvas, ezek a bibliai történetek adják az elbeszélés keretét. A regény viszont nem fejeződik be a szabadulással, a szülőket és a hét gyermeket a román titkosszolgálat továbbra is szemmel tartja.
Hosszú időn át dolgozott ezen a könyvön, csaknem két évtizeden át, meséli Visky András. Közben más-más munkái jelentek meg, teoretikus művek, darabok, a világot járta színházi bemutatók és tanítás miatt, verseket írt. A vers és a színház megtanította a „mondatok áradó szigorúságára”, és arra, hogy olykor nagy, üres terek maradnak a szövegben. Ezek arra hívják az olvasót, hogy önmagát beléjük helyezze.
– Egy korábbi könyvemnek a hátlapjára írtam azt, hogy tulajdonképpen egyetlen könyvet írok, és ez a Szentírásnak a továbbírása. Azért, mert egyetlen könyvet ismerek behatóan, a sejtjeimmel, ez pedig maga a Szentírás.
A Kitelepítés a Biblia formáját idézi a számozott passzusokkal, de a megváltozott olvasási szokások miatt is döntött emellett a forma mellett Visky. Másfajta dinamikával olvasnak ugyanis a fiatalok, és ez a digitális olvasási mód nagyon rövid passzusokat feltételez, magyarázza a szerző, aki egyetemi oktató is.
– Arra gondoltam, hogy lehessen ezt olvasni autóban, buszban is. Vezetés közben azért ne próbálják meg, és buszvezetők se a buszban – tréfálkozik. – Én ezt aluljáró-irodalomnak is nevezem. Ha valaki kinyitja a könyvet bárhol, bármikor, és elolvas egy passzust belőle, akkor érintse meg lehetőleg valami.
Mindig azt nehéz eldönteni, – és a Kitelepítés esetében is az volt az egyik legnagyobb nehézség –, hogy már a forma megvolt és még mindig nem tudtam azt, hogy ki beszél a könyvben. A hangot a legnehezebb eldönteni, ezt mondják általában a regényírók. Én meg elsőkönyves regényíró vagyok. A Kitelepítésben egy gyermek beszél meg egy felnőtt, és ez a hang váltakozik egymással, egyetlen mondaton belül is.
Udvarhelyre kellett jönnie, hogy kibukjon belőle
A Kitelepítés központi alakja a hét gyerek mellett Nényu, akit a Két hét pihenő rövidfilmben is láthatunk időskorában. Bár nem kellene, ő mégis úgy dönt, felmegy a teherkocsiba, a családdal tart a száműzetésbe – tér rá Nényu alakjára Katona Zoltán.
– A Nényuka – mi Nényukának hívtuk, de a regényben inkább mint Nényu szerepel, az egy székely szála a regénynek. Ezt most mondtam először, pedig sokadik beszélgetés ez. Udvarhelyre kellett jönnöm, hogy ez kibukjon belőlem. Nényu valóban székely volt.
Én Nényura úgy tudok gondolni, mint a huszadik század második fele egyik szentjére: a szentek mindig egy kicsit formátlanok, kezelhetetlenek, a közelségük egyszerre felszabadít és feldúl.
„Nényu egy kezelhetetlen angyalként jött közéjük”, a fiatal lány becsengetett Visky András anyjához és apjához, (az 1947-es székelyföldi éhínség idején sokan húzódtak a Partiumba), átnyújtott egy ajánlólevelet, amit Nagy László református lelkész írt, és kérte őket, hogy két hétre fogadják be őt. Megengedték neki, hogy maradjon a parókián, de hozzátették, nincs szükségük cselédre, akkor jár jól, ha családtagként viselkedik.
Két hét után aztán Nényu bejelentette, hogy az egész életét velük akarja leélni. Ezt is megengedték neki, de nem íratták a nevükre, hogy bármikor elmehessen és a saját életét élhesse.
Titkosszolgálati iratokból megismert valóság
Visky édesanyjának végrendelete máig fennmaradt, ahogy azok a titkosszolgálati iratok is, melyeket az író a rendszerváltás után megszerzett. Hogyan érintette mindaz, amit végül ezekből az iratokból tudott meg? – tette fel a kérdést Katona Zoltán.
