Versenybe száll a kicsi gimi

fotó: Hodgyai-Lőrincz Eszter / archív

Sikeresen továbbjutott a „kicsi gimi” Románia legjelentősebb építészeti versenyének 2023-as előválogatási szakaszán, osztotta meg a jó hírt a tervezőiroda munkatársa, Várday Kinga.

A Tamási Áron Gimnázium általános iskolájának felújítási projektje ügyesen halad a Román Nemzeti Biennálé fele, ahová bármely, Románia területén az utóbbi két évben készült épülettel, belső térrel, publikációval lehet nevezni a legkiválóbb címért.

Az idei Biennáléra, melynek témája az Együtt (Împreunā – Together), a kicsi gimi örökségvédelmi, azaz műemlékes kategóriában indult. Október közepéig kell drukkolni, akkor lesz ugyanis végleges az eredmény.

Ilyen volt, ilyen lett a homlokzat. Fotók: 4ZET Architects

Hogy mit lehet nyerni? – Elsősorban szakmai elismerést, mert ez a hazai román építészeti körökben a legfontosabb megmérettetés, de természetesen pénzbeli jutalommal is szokták gazdagítani a dobogós versenyzőket– válaszolta kérdéseinkre Várday Kinga.

Még sosem összesítették a díjaikat, de a 4ZET Architects két éve már szerzett egy megosztott első díjat, 2021-ben a rugonfalvi református templom felújítását díjazta a Nemzeti Építészeti Biennálé szakmai zsűrije.

Iskola-város az iskolavárosban

A kicsi gimit 2021 februárjában kezdték el felújítani a 4ZET Architects tervezőiroda csapatának a tervei alapján és 2023. január 13-án adták azt át a kis haszonélvezőinek. Az épületben nem csak a vakolat, a falak, a padló, a bútorzat született újjá, hanem egy kicsit a szellemisége is megváltozott.

A tervezők szemmel láthatóan igyekeztek összehozni a központi műemléképület tekintélyét a gyerekkor játékosságával.

Három termet nyitottak egybe, hogy díszterem legyen fotó: 4ZET Architects

Így kerültek a kapu előtti járdára a nagy fehér betongömbök, amik akár labdát vagy golyót is imitálhatnak, és egyben vigyáznak arra, hogy a gyerekeket el ne gázolják az autók a szűk utcán.

Az udvaron lett célzott tér az együtt üldögélésnek, ugrálásnak az épület előtti lépcsőn és a kapusszoba falán elhelyezett padokon, az egykori garázs átalakításával pedig új funkciójú, kortárs épületrész is született. A játékosságot a padló kaleidoszkópot idéző végtelen mintái, a forgatható korlátelemek, a kapun látható fakockák biztosítják, az épületbe „lámpással” ellátott lift is került, hogy a mozgássérülteknek is megfeleljen.

Ha kíváncsi vagy, hogy néz ki belülről az épület, milyen kreatív ötleteket építettek be a díszterembe, itt nézheted meg az építészek „idegenvezetésével” készült videónkat:

Ha pedig nem emlékszel már, hogy hogy nézett ki eredetileg, és mi is az egykori római katolikus lányneveldének, majd zeneiskolának, egészségügyi szakközépiskolának otthont adó épületnek a története, hogy illeszkedik a városközpont szövetébe, akkor kattints erre a cikkre.

A 4ZET Architects ráncfelvarrja Udvarhelyszéket

A tervezőiroda nevéhez fűződik a Székelyudvarhely központjában található főbb műemléképületek felújítása, mint a belvárosi református templom, a Baczkamadarasi Kis Gergely református kollégium, és újabban az Európa Hotel átalakítása református diákotthonná, új óvoda-, kisiskola és sportpálya építése a református egyház megrendelésére. De az ő kezük munkáját dicséri a Schwarz bisztró felújítási terve, valamint a parajdi Lepkeház átalakulása és a szintén parajdi Altus Hotel is, hogy csak az ismertebbeket említsük.

AMI MÁR TÖRTÉNELEM

Az egykori Zárdát vagy Római Katolikus Leánynevelő Intézetet 1879-1880 (Leánynövelde – a főhomlokzat hajdani felirata szerint) között Fogarasi Mihály püspök emeltette, az 1860-ban, Csató József főesperes-plébános által alapított Leánynevelő Iskola számára. A gyulafehérvári római katolikus érsekségnek 2004-ben szolgáltatták vissza az épületet, amely ma elemi és általános iskolaként működik.