Vass Orsolya lesz a Művelődési Ház új vezetője?

Fotó: archívum/GÁL ELŐD

Új vezetője lesz a székelyudvarhelyi művelődési háznak, tudtuk meg nem hivatalos forrásokból. A polgármesteri hivatal valamiért egyelőre nem számolt be a változásról, de utánanéztünk, és az udvarhely.ro-n közzétett dokumentumból, amely a pozícióra kiírt versenyvizsga eredményeit tartalmazza, kiderült, hogy valóban Vass Orsolya nyerte el a tisztséget.

Az állásra két jelentkező volt: Vass Orsolya, az Udvarhelyi Fiatal Fórum elnöke, és Elekes Gyula, az intézmény jelenlegi vezetője, zománcművész.

FRISSÍTÉS

A cikk megjelenése után tudtuk meg, az eredmény még nem végleges, április 20-ig, hétfőig lehet fellebbezni. Elekes Gyula keddre ígért bővebb tájékoztatást.

A húsz éve regnáló intézményvezetőnek 2019. november 30-án járt le a mandátuma, ezért volt szükség a versenyvizsga meghirdetésére 2020. március 2-án. Az állásra idén március 23-ig lehetett jelentkezni, március 26. és április 4. között a jelentkezéssel benyújtott menedzsment terv elemzése történt meg, majd ezt követően az április 7–17. közötti időszakban zajlott a vizsga, vagyis a terv megvédése. Az eredmények szerint Elekes Gyulának hiányos volt a leadott dokumentációja, így

Vass Orsolya lett a befutó.

A korábbi UFF-elnök megkeresésünkre elmondta, tudomása szerint, míg az egész országban tart a szükségállapot, addig intézményvezetői szerződéskötés nem történik. Ő egyelőre nem beszélt a jelenlegi igazgatóval, Elekes Gyulával, így nem tudja, pontosan mi hiányzott a leadott dokumentációjából, úgy tudja, nem volt megfelelő kategóriájú menedzseri végzettsége. Elekes Gyula későbbre ígért tájékoztatást, amint sikerül vele beszélnünk, erről is beszámolunk.

A menedzseri tervben arról kellett írniuk a jelentkezőknek, hogy milyen lehetőségei vannak a művelődési háznak, és az ő személye milyen jellegű tevékenységekkel tudna javítani az intézmény életén. Emellett az intézmény eddigi tevékenységét kellett vizsgálni, elemezni.

„12 éve dolgozom az UFF-nál, ebből hét éve vagyok a vezetője. 32 éves vagyok már, és egy ifjúsági szervezetben nagyon fontos a kor is, holott nagyon szeretem mai napig is az UFF-os munkát. Egyértelműen éreztem, hogy hosszú távon ebből valamerre váltani kell, ha még éppen nem is lett volna ennyire sürgős” – mondta el a váltás miértjéről Vass Orsolya portálunknak.

Nem tudta volna elképzelni, hogy ennyi év közösségépítő, rendezvényszervezéssel kapcsolatos munka után mással foglalkozzon és az is egyértelmű volt számára, hogy Székelyudvarhelyen szeretne maradni, ezért jelentkezett. Reméli, a tapasztalatai révén hasznosnak tud bizonyulni a Művelődési Ház élén.

„Ez az időszak nem a világraszóló rendezvényeknek lesz az időszaka”, de ettől még

kíváncsiak voltunk a jövendőbeli elnök terveire.

Először is szeretné átnézni az épületet, annak termeit, szeretné megérteni az eddigi működés részleteit. A hivatal által fenntartott intézményről lévén szó, a jelentős irányelvek egyértelműen kapcsolódnak a város kulturális stratégiájához.

Elsődleges és legfontosabb feladatként a épületben tevékenykedő intézmények vezetőivel való egyeztetéseket, a kapcsolatok és működési elvek újragondolását, az említett intézmények munkájának elősegítését határozta meg. Egy új épülethasználati-terv kialakítását, a színpad jó megosztását az intézmények között, mert nagyon sok a párhuzamos tevékenység, ami sok esetben nagyon tudja zavarni egymást.

„Ha a nagyteremben próbafolyamat van, a kis koncertteremben egy könyvbemutató, és lent a pincében megy a táncoktatás, az biztos, hogy zavaró tud lenni. Állítólag a kommunikációs hiányosságoknak volt az eredménye, hogy nem tudott haladni az egyik a másik miatt. Én úgy gondolom, hogy ezt össze fogjuk tudni hangolni. Azt is szeretném, hogy egymást munkáját segítsük, közösen találjuk ki az épület fejlesztésére, karbantartására, fenntartására szükséges alapgondolatokat, mert akik benne dolgoznak, egyértelműen azok ismerik a legjobban azt, hogy mire van szükség. Én közös dolgokban is gondolkozom, nem egymás mellett kéne élni, hanem együtt” – mondta.

Szeretné, ha a Művelődés Ház a városi kulturális rendezvények terén nagyobb szerepet tudna vállalni, „az Udvarhely érdekében történő programokban egy alapfigura legyen az intézmény”. Célja közelebb hozni a klasszikus művelődési házi eseményeket a fiatalokhoz, például kortárs művészek kiállításaival. Szeretné megszólaltatni ötletbörze formájában azokat az embereket, akik nyitottan gondolkoznak, hogy mit szeretnének az épületben látni, és mit kellene felvállaljon egy olyan közművelődési intézmény, ami nem feltétlenül specifikus, nem csak a néptáncra, nem csak a színházra fókuszál a tevékenysége.

Művészeket segítő szakmai képzéseket szeretne létrehozni. „Még, ha minden művész is a kreativitás szabad útján van, rengeteg olya támogató szakterület van, ami nélkül nem nagyon lehet boldogulni egy művésznek. Gondolok itt a kommunikációra, a marketingre, akár gazdasági alapokra, arra, hogyan add el a művészetedet, hogy maradj életben ezen a pályán” – magyarázta.

„Az UFF-ot nem kell félteni,

nagyon ügyes csapatunk van most is” – mondta Vass Orsolya, aki már bejelentette a szervezetnek jövőbeli lemondását.

Jó ugródeszka az UFF: Nagy Pál, a szervezet első elnöke jelenleg a Tomcsa Sándor Színház igazgatója, közéleti szerepet is vállalt: az EMNP színeiben megyei tanácsos, Jakab Attila, aki 2013-ig volt az ifjúsági szervezet elnöke, korábban a székelyudvarhelyi EMNP-ben vállalt vezetői tisztséget, jelenleg pedig városmenedzserként tevékenykedik. 

Ezt a decemberi közgyűlésen szeretné hivatalosan is megtenni, ahol a tagság új elnököt választhatna. Addig a tisztségben ő marad, de ez nem azt jelenti, hogy ugyanúgy veszi ki a részét a munkából, mint eddig. Már az utóbbi rendezvényeiknél is úgy segített be, hogy kialakuljon egy olyan csapat, ami nélküle is működik.

Potenciális jelölteket lát az UFF-elnöki pozíciójára, de neveket nem árult el egyelőre. „Az első olyan UFF-eseményen, amit az idén nyáron meg tudunk szervezni, a potenciális jelölt fog nyilatkozni a rendezvényről” – mondta.