Vasárnap nekivág a rájátszásnak a Vasas

Fotó: archívum/GÁL ELŐD

Nekivág a női labdarúgó elsőosztályos bajnokság rájátszásának a székelyudvarhelyi Vasas Femina. Az alapszakaszt a tabella negyedik helyén záró együttes vasárnap, március 6-án 11 órától a műgyepes pályán fogadja az ötödik helyen záró Temesvári Politechnicát, akikkel az alapszakasz során 3-3-at játszott az udvarhelyi csapat.

Ami a keretmozgást illeti, Vágó Attila edzőn kívül – a szakember a magyar bajnok Ferencváros másodedzője lett, de továbbra is szakmai igazgatóként erősíti a Vasast – a csapatkapitány, Kis Anita távozott – erről itt írtunk korábban –, érkező nem volt, ahogy azt az utóbbi két évben megszokhattuk. László Béla klubelnök szerint a város nagyobb mértékű segítsége nélkül ez nem megvalósítható, ezért az idénynek már teljesen más célkitűzésekkel vágtak neki: elsődlegesen a bennmaradást, és a fiatal játékosok beépítését célozták meg, így kimagasló eredménynek számít, hogy a felsőházi rájátszásba jutottak, sőt, sokáig vezették is a bajnokságot. Vágó Attila távozása után megbízott edzőként Székely János vezeti a csapatot a rájátszásba.

A játékosok beépítése is sikerült, hisz a jelenlegi keretet a kisebb korosztályokban országos bajnoki címig jutó fiatalok alkotják, míg több, akár a felnőtt román válogatottban is rendre szerepet kapó játékosuk kölcsönben a magyar elsőosztályban játszik, ami a klubelnök szerint azért is fontos, mert ugyan a Vasas kötelékében maradtak, lehetőségük van fejlődni, magasabb szinten is kipróbálni magukat.

„A legfontosabb, hogy az utóbbi időben is, a pandémia alatt több mint negyven 6 és 9 év közötti játékost igazoltunk le, nőtt a bázis, körülbelül 100 labdarúgót foglalkoztatunk, és folyamatosan kézen fogva kísérik a szülők az újabb érdeklődő kisgyerekeket, azt hiszem, ez ad erőt a folytatáshoz” – fogalmazott a klubelnök. Hozzátéve, hogy szükséges volt a klub szemléletváltása ilyen körülmények között – évek óta ugyanazokkal az anyagi és infrastrukturális gondokkal küszködnek, például továbbra is leszorulnak edzeni és játszani a műgyepes pályára, és az ígéretek az ellenére, a sportpályázatokon lehívható keretösszeg mértéke sem elegendő arra, hogy más célokat fogalmazzanak meg.