Varság bicikliért kiált

Az embereknek az erdő és a medve jut eszébe, ha Varságról kérdezik őket. S az, hogy Bukarest nagyságú területen fekszik. A Fedezd fel Székelyvarságot kétkeréken! Facebook esemény működtetői azt szeretnék, hogy ezentúl a biciklivel is összekössük a hegyvidéki település nevét.

A turizmusban tevékenykedő, varsági vállalkozók által létrehozott Székelyvarsági Turisztikai Egyesület május 12-én 11 órától várja az érdeklődőket a központban, hogy részesei lehessenek a varsági közbirtokosság és polgármesteri hivatal támogatásával megvalósult két bicikliút felavatásának. Nem szükséges ollót és szalagot vinni, elég, ha a bringád nálad van.

Mit rejteget Varság?

Nagy Attila, az egyesület alapító tagja megnyugtat mindenkit: nem kell félni a medvétől, nem az erdőben fogunk kerekezni, nyitott útszakasz van kijelölve, ami teljesen biztonságos.

Családi programra invitálnak.

Hétvégén két szakaszt mutatnak be és adnak át a természetjáróknak, érdeklődőknek. Minden út a központból, a falumúzeumtól indul. Az itt kihelyezett térképen matricák mutatják a különböző színekkel megjelölt utakat, vasárnap a sárgával és a zölddel ismerkedhetünk meg.

A hozzávetőleg 7 kilométeres (5,1 km aszfalt, 1,96 km kavicsos) sárga úton kecskegidákat lehet simogatni, barátkozhatunk a helyi gyógynövények világával, gyönyörködhetünk a Bagzos kilátó tetejéről elénk terülő pazar látványban. Egyedülállónak számít a helyi méhészet apiterápiás szolgáltatása, a kaptárlevegő és méhzümmögés jótékony hatásairól is meggyőződhet a Varságra látogató.

A megközelítőleg 4,5 km-es zöld utat járva pedig a hegyi patakok vizének közkedvelt lakójával, a pisztránggal találkozhatunk.

Nem csak biciklivel lehet jönni.

Lehetőség van sétálva, futva, görkorcsolyával, vagy akár babakocsival is végigjárni az útvonalak bizonyos részeit. Ha kedvet kapott a természetközeli élményeket nyújtó bicikliutak felfedezésére, akkor tartsa észben a dátumot: május 12, 11 óra.