Várnak a Peronra

A kilencedik kiadásához érkezett a Székelyföldi Peron Music Tehetségkutató Fesztivál, erre várják a jelentkezőket a szervezők. Céljuk, hogy ne csupán a zenélésről, a zene szeretetéről szóljon a fesztivál, hanem egyéb, a zeneiparban fontos tudnivalókkal is segítse a benevezett erdélyi együtteseket, idén például a tehetségkutatót megelőző napon zenekari menedzsment témában beszélgetésekre hívják a zenekarokat.

A zsűri tagjai Bocsárdi Magor (zenész, zeneszerző, színész), Koszorús Krisztina (énekes, zenész, dalszerző), Péter Attila (rendezvénytechnikai szakember (Byron), zenész, hangtechnikus, Nightlosers), Székely Erika (zenész, énekes), Szabó Attila (MÁS rádió, kommunikációs szakember) lesznek. A zenekarok jelentkezését november 1-ig várják itt.

A legjobb csapat meghívást kap az Öröm a zene nevű tehetségkutató döntőjére, ezenkívül minden színpadra került zenekar egy-egy profi koncertvelvétellel, hangfelvétellel és vidóklipp forgatással gazdagodik.

A tehetségkutató november 21-én lesz a Siculus Ifjúsági Házban.

Kiemelet kép: Székelyföldi Peron Music Tehetségkutató Fesztivál Facebook-oldala