Van is, meg nincs is pénz a tanári fizetések megemelésére

Amennyiben a kormány nem növeli szeptember elsejétől a pedagógusok fizetését, az iskolakezdés kérdésessé válhat – áll a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) pénteken kiadott közleményében.

A FSLI szerint a hatóságok azon bejelentése, hogy nem emelik a tanári fizetéseket a törvénybe foglaltak szerint, meglepő, figyelembe véve, hogy a kormány tagjai azt nyilatkozták, hogy a 2020-as állami büdzsében elkülönítették az ehhez szükséges összeget.

A tanévkezdés előtt két héttel a kormány a költségvetés-kiigazításról szóló sürgősségi rendeletben azt javasolja, hogy a tanárok ne kapják meg a szeptember elsejétől esedékes 14%-os fizetésemelést, amely megközelítőleg plusz 300 lejt biztosítana nekik, amely még mindig nem méltányos jövedelem a pedagógusok munkájához viszonyítva, mutat rá a közlemény.

A FSLI felháborodását fejezi ki a beütemezett fizetésemelés tervezett elhalasztása miatt, annál is inkább, mivel eddig nem esett szó arról, hogy nem lehet megvalósítani, sőt, illetékes személyek bejelentették, hogy a büdzsében létezik erre elkülönítve pénz.

A szakszervezetek szerint ez a tisztelet hiányát jelzi a pedagógusok munkájával szemben, akik a koronavírus-járvány előidézte helyzetben nagy erőfeszítéseket tettek, hogy biztosítsák a gyerekeknek az oktatáshoz való jogot, és az új tanévben szintén nagy megpróbáltatások elé néznek a megváltozott körülmények miatt, és a fertőzés kockázatának is ki lesznek téve.

A tanügyi alkalmazottak elégedetlenségét az is tetézi, hogy más kategóriákhoz tartozó alkalmazottak fizetését emelte a kormány.

„Felkérjük a kormányt, tegyen le erről a tervről, mivel a kollégáktól kapott jelzések arra mutatnak, hogy kérdésessé válhat a tanévkezdés, ha a beütemezett fizetésemelést nem kapják meg” – állítják a szakszervezetek képviselői.

Simion Hăncescu, a FSLI elnöke nyomatékosította, a kormány elfelejti, hogy amikor a megváltozott körölmények között szükség volt a pedagógusok erőfeszítéseire, azok mindent megtettek, hogy a tanulókat ne érintse hátrányosan a helyzet, lezárták az iskolai évet, megszervezték az országos vizsgákat.

„Az Orban-kabinetnek meg kell találnia a megoldást, hogy 2020. szeptember elsejétől emelje a tanügyi fizetéseket!” – nyomatékosította Hăncescu.

Agerpres