A fogyatékkal élő gyerkőcökhöz nem is egy, kettő Mikulás érkezett, de ilyen egyesületi elnök mellett nem is csodáljuk.

Fotó: GÁL ELŐD

Hétfő este különleges Mikulás-váró eseményre érkezek a székelyudvarhelyi Kriza János Szeretetotthonba, ahol főként fogyatékkal élő kisgyerekek és rokonaik gyűltek össze. A Soha ne add fel Egyesület tagjai a Tamási Áron Egészségügyi Technikum elsőéves hallgatóival közösen a fogyatékkal élők világnapján elintézték, hogy a lurkóknak két nappal hamarabb érkezzen a télapó.

A gyerekek rajzokat szorongatnak, meg is kérdezem egyiküktől, mire szolgálnak, ő készségesen elárulja, ezen vannak az óhajtott ajándékok és ezek kerülnek a kosárba, így aztán a Mikulás is tudni fogja, mire vágynak igazán.

„Igeeeen”

– skandálják a gyerkőcök, amikor a fent említett Soha ne add fel Egyesület elnöke, Lőrincz Géza megkérdi, szeretnék-e, ha a Mikulás meglátogatná őket. Persze, ez nem megy csak úgy harmadikán, mondja az elnök, ezért az óvónénik segítenek.

A Csillagvár Napköziotthon pedagógusaiból: Ajvász Sárából, Gáll Annából, Bajcsi Kingából és Dávid Tildából álló Csörgő-Börgő Zenekar mikulásos dalokat énekel, aztán, hogy ne legyen olyan unalmas a várakozás A Mikulás kesztyűje című bábjátékot is előadják, amelyben még a napközi igazgatónője, Lukács Kinga is feltűnik a Mikulás szerepében.

A gonosz felnőttek még ezek után is azt állítják, nem fog ilyen könnyen menni, nem fog csak így betoppanni a télapó, a gyerekeknek és az egészségügyis hallgatóknak is kell énekelniük, úgyhogy még egy „Zsák, zsák, telizsák”-ra is rágyújt a Mikulást váró banda. A dal végére meg is érkeznek a piros ruhás, fehér szakállú fazonok. Úgy bizony, rögtön kettő és ki is egészítik egymást, nagyon úgy tűnik, egyikük a másik kárára szokott jól lakni.

Míg az édességekkel tele ajándékcsomagokat osztogatják

a gyerekeknek, akik persze, rögtön közös képet is akartak készíteni velük, addig én Boér Sándort, az egyesület alelnökét faggatom kicsit. A kerekesszékbe szorult Sándorral régi oldalunkon egy hosszabb interjút is olvashattok.

Tőle tudom meg, a Mikulás-várást első alkalommal szervezik meg, de rengeteg további programja van az egyesületnek. A tavaszváró és a farsangi bált minden évben megrendezik, de rengeteget kirándulnak is együtt.

Fáradhatatlan ember, mondja az alelnök Lőrincz Gézáról: „dolgozik, szervez, most építi a házát. Tudod, hogy van, ha gazdag vagy, építtetsz, ha nem, építesz. Most újabban megtanult vakolni és vakolja a saját házát. Képzeld el! Mindent megcsinál”.

Egy picit az egészségügyis lányoknál is faggatózom, hiszen ők is főkolomposok voltak az esemény megszervezésében. Minden évben részt szoktak venni hasonló megmozdulásokban, Kalapács Violától tudom meg, hogy az elején néhányan összebeszéltek, aztán kiterjesztették az ötletet az egész évfolyamra, majd megkeresték a Szent-Gellért Alapítványt, hogy hol tudnának a leginkább segítséget nyújtani. Ők meg a Soha ne add fel Egyesület rendezvényét ajánlották, mert az lényegében az ő udvarhelyi kirendeltségük.

„Ma már közös éneklés nem lesz, de énekelhetsz nyugodtan Csongi” – válaszol Lőrincz Géza először egy fiúcskának, majd én következem. Aközött szakít rám időt, hogy útbaigazítja a gyermekeket és szegfűt osztogat az egészségügyis lányoknak az egyesület hálája jeléül.

Van erő tovább menni

Az elnöknek a kislánya halmozottan sérült, de amiatt, hogy mindenhol ott van, mindenkihez van néhány jó szava, egyértelművé válik bennem, nem csak ezért ő a legalkalmasabb, hogy hátán vigye a szülők önsegítő csoportjának dolgait.

Vele beszélgetünk az ünnepség végén, hogy picit nehezményezi, hogy a sajtó elég kevés figyelmet szentel rájuk. Igazat adok neki és tanácsolom, hogy jobban figyeljenek a népszerűsítésre, mert ha nem tudunk az eseményekről, nem tudunk tudósítani sem.

Elmondja, egy, az egyesületükhöz tartozó óvónéni felajánlotta, hogy egy mesejátékkal és egy énekléssel még szebbé teszik a rendezvényt, így kerekedett ki a program, az édességekből álló ajándékcsomagokat pedig az egyesület megtakarított pénzéből vásárolták.

„Ha a bajban is megtaláljuk a jót, az összetartozást, akkor van erő tovább menni” – vallja, és elmondja, szervezetükkel megpróbálják minél több programmal feldobni a gyerekek napjait. A csoportban mindenféle: szellemi és fizikai fogyatékkal élők is vannak, mesél Lőrincz Géza, aztán már kínál is hirtelen, és rögtön csoportképet készít, úgyhogy nem zavarom tovább, de búcsúzásunkkor elmondom neki, mindenképpen megkeresem még valamikor.