fotó: Dávid Anna Júlia
Székelymuzsnába utazunk Lőrinc Dénes Levente gazdaságát megvizslatni. Eltévedünk párszor, de errefele érdemes eltévedni, gyönyörű vidék, csodaszép házakkal.
Dénes az utca alján, a felesége, Zsuzsanna a kapuban vár minket, hogy biztos jó helyre érkezzünk. Egy hosszú udvaron sétálunk végig, Zsuzsanna elmondja, hogy az anyósával naponta kétszer takarítják le, mert itt mennek és jönnek a tehenek.
Dénes tíz évig udvarolt a feleségének, aki akkoriban a helyi kocsmában dolgozott, egymásra találtak, mindketten szeretik az állatokat, mindketten belenőttek az állattartásba. Két gyerekük van, Hilda és Balázs, elhozzák őket a fotózásra az iskolából, legyen egy képük az apjukkal. Hilda kicsit ideges, mert magyar vizsgára kell majd visszamennie, s utoljára is úgy fájt a hasa az idegességtől, hogy le kellett öntse az osztálytársa vízzel, hogy nyugodjon meg kicsit.
Az asztalon friss sütemény, köztük zserbó, az a kicsi Balázs kedvence. Mindig kell sütni valamit, mert ezek a gyermekek nem esznek „recsegős papírból”, nem lehet őket egy nápolyszelettel lerendezni, a plikkes teát sem isszák meg, ismerik a gyógynövényeket, maguk gyűjtik a teához valót – meséli a büszke anyuka. Kevés dolgot vesznek az üzletből, megtermelnek mindent maguknak.
Hogyan kezdődött és hogy halad?
Dénes szülei, nagyszülei is tartottak állatot, de nem ilyen sokat, ő az első aki csak ezzel foglalkozik. ‘93-ban végzett a mezőgazdasági szakközépiskolában, mezőgépészként dolgozott a faluban, akkor is volt egy pár tehenük, de rendszerváltás után, a munkahelye megszűnése miatt kezdett teljes munkaidőben az állattartással foglalkozni.
Miután megszűnt a régi csarnok, a sok tejből ők maguk készítették a sajtot, hordták be a városba, de nagyon nehéz munka volt. Aztán elkezdték a Keresztúrinak hordani a tejet, még részvényeket is vásároltak. Zsuzsanna a csarnokban dolgozik, és ő rendeli az egész falunak a Keresztúri termékeket, ismerik mindegyiket, fel is sorol egy pár kedvencet: a 65%-os vaj, krémsajtok, a dália sajt, és a puliszkatúró a gyerekek kedvence.
Dénes minden évben meghagyott egy pár borjút, így nőtt az állomány, nem vásárolt máshonnan. Neki ez fontos, hogy egy család legyenek, ismerje mindegyiknek az anyját. Jelenleg 20 tehene van, amelyektől 200 liter tejet hord naponta a csarnokba, ezt a számot egyelőre nem szeretné növelni, egyedül rendezi őket a család segítségével, ennyit bír meg.
Két fejőgépe van, a harmadik ő maga. „Én el merem mondani, hogy a 15 évből 10 napot nem hiányoztam. 38 fokos lázzal is a tehenet meg kell fejni. Ha mulatságba hívnak is, esküvőre, mi vagyunk a legutolsók s mi jövünk el elsőnek.”
Kirándulásokat is csak úgy terveznek, hogy estére hazaérjenek. Egyszer próbálták meg másra bízni a teheneket egy napra, három embert fogadtak meg, hárman sem bírták a munkát, amit egyedül végez, végül haza kellett jöjjenek.
Állatorvost is csak ha muszáj, akkor hív. Egyébként már abból, ahogy az állat mozog meg tudja mondani, mi a baja, és általában orvosolják teával, paradicsomlével, vagy szilvalekvárral. Ha borjú születik is, ők húzzák ki a feleségével, néha a gyerekek is segítenek.
Elmesélik, hogy egy alkalommal Dénes csak egyik lábát érezte a borjúnak, „…én olyan rosszul lettem, hideg vízzel le kellett mossam magam, kérdeztem, hogy te Dénkó, hát hol a másik lába? Valahogy kitámolyogtam a friss levegőre. Aztán utánam kiáltott, hogy jobban vagy-e, mert ki kéne húzni. Időközben ő bent visszanyomta s egyedül megfordította az anyjában a borjút”– meséli Zsuzsanna, egy kicsit sápadtan a trauma felelevenítésétől.
Megéri mindez? Bólogatnak lelkesen. „Mi ehhez vagyunk szokva. Én szeretem az állatokat. Van, amikor az ember azt érzi, hogy feladja, sok nehézség van, s akkor születik egy kicsi állat, s szopik jó ügyesen, olyankor megjön az embernek a kedve”– mondja Dénes. A papírmunkát viszont nem szereti, ha a nehézségekről kérdezem csak ez jut eszébe, azt a felesége intézi. Nem is pályázott semmire, mindenre saját maga gyűjtötte össze a pénzt.
A birodalom
Feltérképezzük a birodalmat, közel 50 ár földön gazdálkodnak. Jobb oldalon a csirkék, gyöngytyúkok, kacsák. Kacsát csak azért vettek, mert nem akarták, hogy a gyerekek csak rajzfilmben lássák őket. Így végignézhették, ahogy felnőnek, most épp az az izgalmas, hogy elkezdtek hápogni. Utána a nyúlketrecek és a fürjek. Fürjet a tojása miatt tartanak, Balázs asztmáján segít, immunerősítő. A fürjkakasból levest főznek, nagyon szeretik a gyerekek.
Két traktor áll az udvaron, az új és a régi, már csak az újat használja, de a régit semmiképp nem adná el Dénes, olyan nehezen vette meg. Egyébként még működik, Balázsnak ez a kedvenc játszóhelye. Utána a disznópajta, még egy nyúlketrec, és a kert végében a „gyengélkedő“, ha a tehénnek valami baja van, és gyógyulnia kell, ide zárják el, amíg talpra nem áll.
Itt találkozunk egy borjúval is végre, most csak ő van itthon, Piroska a neve – tudjuk meg Hildától. Piroska nem hagyja a gazdáját kettőt lépni egyedül, ott sétál a nyomában. „Jámbor állatok ezek, én így, a kezemből nevelem mindegyiket” – mondja Dénes, miközben a keze eltűnik valahol a boci szájában.
Középen az istálló, és a csűr alatt a kutyák. Juhokat is tartanak, azok most kint vannak a legelőn.
Három veteményes van a bal oldalon, egy csak a fuszulykának, mert a fuszulykaleves a gyerekek kedvence, a másik „kicsi” veteményesben –, aminek a végét nem látom be – mindenféle finomság: hagyma, paradicsom, saláta, borsó, uborka, eper, fokhagyma, retek, karfiol, karalábé, vineta, murok, spenót – sorolja Zsuzsanna.
A harmadik pici vetemény gondosan körbekerítve csak a Hildáé – ez a második év, hogy saját veteménye van, büszkén mutogatja, mit ültetett bele.
„ …de Hapsit már megsütöttük”
A gyerekek örökölték szüleik állatszeretetét, minden este várják a teheneket a kapuban, és minden állatnak nevet adnak, amit fejben is tartanak. Akármelyik állatról kérdezzük, Hilda mondja a nevét. Meséli, hogy született egy nyuszi ikerpár nemrég, őket Tapsinak és Hapsinak nevezte el, „…de Hapsit már megsütöttük” – teszi hozzá.
Hapsi nyuszi sorsa azért engem megérintett, de a szülők szerint a gyerekek nem sajnálják mikor levágnak egy állatot, mert ez az élet rendje, viszont ha megbetegedik valamelyik, akkor ott imádkoznak mellettük. Balázs azért ehhez hozzáfűzi, hogy ő bizony szinte elbőgte magát, mikor a báránykát vágták le legutóbb.
Hilda szeretne majd állatmenhelyet vezetni, vagy állatkertben dolgozni. Balázs is az állatok között érzi magát a legjobban. A falubéli gyerekek gyakran járnak át ide a „játszótérre”, szeretik itt, mert nem sokan tartanak a faluban ennyiféle állatot. A hétvégente látogatóba érkező falubéli unokákat is kihozzák ide a nagyszülők állatokat simogatni.
Egyszer elhajtottam a medvét, utána fogtam neki fejni
Dénes hajnali fél 5-kor kel minden reggel – „én a csillagokkal kezdem és a csillagokkal fejezem be a munkát” –, a kedvenc napszaka a hajnal, mikor ébredeznek a madarak és elkezdi a fejést. „Olyan is volt, hogy reggel mentem ki, s egyszer elhajtottam a medvét, utána fogtam neki fejni” – meséli. Olyan része a munkának viszont nincs, amit nem szívesen végez el.
„Kitartás és szorgalom kell ehhez a munkához, aki nem szereti ezt, az nem tudná csinálni. Szeretni kell az állatokat.” Nem tudja megfogalmazni mi volt a leghasznosabb tapasztalata amit tovább adhatna, szerinte ezeket a dolgokat mindenkinek a saját bőrén kell megtapasztalnia, csak úgy lehet előre haladni.
„Még annyit akarok mondani, hogy nekem nincs telefonom, az én számomat senki nem tudja, még a feleségem se. A televíziót sem nézem, én reggel felkelek, felnézek az égre s megmondom milyen időjárás lesz ma” – fűzi hozzá Dénes.
Megkérdezem félve, hogy de mégis, ha nem lennének állatok, mivel foglalkozna? Egy kicsit elgondolkodik, megvakarja a fejét, majd elmosolyodik, nem tud választ adni, számára elképzelhetetlen az élet az állatok nélkül. Egy biztos, hogy városra nem menne semmiképp, legfennebb az erdőbe, mindenképp természethez közel.
A birtokra visszapillantok indulás előtt még a kapuból. Egész másképp néz ki most már. Ebben az 50 ár területben benne van egy család élete, személyisége. Hilda kis veteménye, a hápogó kacsák, a kutyák és a tehenek, a Balázs asztmájáért tartott fürjek, az utolsó fűszálig kihasznált és megmunkált terület egy kis család alázatos munkáját és teljes életét tükrözi. Zsuzsanna szerint az a legszebb ebben az életmódban, hogy itt mindig csend van, mégis valami mindig születik, megnő és mozog.