Fiatalok próbálnak szólni a fiatalokhoz, és harcolni az iskolai bullying ellen – LélekNaplóm elnevezésű projektet indít az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET), mellyel az iskolai zaklatásra próbálják meg felhívni a figyelmet. Céljuk az, hogy motiválják a középiskolásokat: merjenek segítséget kérni, ha a jelenséggel találkoznak.
Mind az offline, mind az online zaklatás formáit érintik majd, elsősorban a diákok közti bullyingra fókuszálnak, de akár a tanulók és az iskolai dolgozók közti konfliktusokat is feldolgoznák, fejtette ki Tornai Szilárd UIET elnök a csütörtöki sajtótájékoztatójukon.
Várják a te sztoridat is!
A program már el is indult, közzétették az első videójukat az UIET Facebook-oldalán, de tervek szerint a következőkben még több videót osztanak majd meg, amik iskolai bántalmazások történeteit dolgozzák fel, mondta el a projekt egyik menedzsere, Kedei Csenge, hozzátéve, így hívnák fel a figyelmet arra, hogy a zaklatás létezik, és nem szégyen segítséget kérni.
A történetek eljátszására színészeket, jó előadóképességű embereket kérnek majd meg, a videók végén pedig megpróbálják megtalálni a megoldást az adott problémára, ebben iskolai tanácsadók szaktudása segíti majd a munkájukat. Őket kérik meg arra is, hogy gyűjtsenek történeteket, de ha neked is van, akkor elküldheted nekik (akár névtelenül is) az office@uiet.eu ímélcímre, osztotta meg velünk a projekt másik menedzsere, Szabó Bence.
A videók forgatókönyveit egyébként a fiatalok írják, és a videókat is ők forgatják, míg a projekt második felében, a csoportfoglalkozásokon az iskolai tanácsadóké lesz a főszerep. Nagyjából tíz, udvarhelyszéki tanácsadó fog velük együttműködni, tudtuk meg Tornaitól, az ők képviseletében Varga Andrea volt jelen a sajtótájékoztatón, ő ismertette a csoportfoglalkozások terveit.
A csoportfoglalkozások célja,
hogy a diákok megértsék, mit jelent zaklatónak vagy áldozatnak lenni, és megtanulják, hogy nemcsak áldozatként és zaklatóként, hanem szemlélőként is tehetnek a jelenség ellen.
A másfélórás interaktív foglalkozások május 2-6. között lesznek a Bocskai István Közösségi Házban reggel 9-től délután 15 óráig, és tizenöt osztályt tudnak majd fogadni. Jelentkezni osztályonkent lehet szintén ímélben vagy az UIET Facebook-oldalán.
Ha lesz rá érdeklődés, a projekt a későbbiekben is folytatódna: akár az 5-8. osztályosokra is kibővítenék, de vidékre is elvinnék a projektet, hisz egyelőre a vidékiek kell a városba jöjjenek miatta, és nyílt előadások szervezését sem zárják ki, sorolta a terveket Tornai.