Vádat emelnek a nő ellen, aki kidobta a gyermekeit egy szálloda ablakán

Vádat emelt a Botoşani megyei törvényszéki ügyészség a nő ellen, aki augusztusban kidobta két gyermekét egy botoşani-i szálloda második emeletéről.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a 23 éves Albeşti községbeli nőnek családon belüli erőszak során elkövetett emberölés, illetve emberölési kísérlet vádjával kell bíróság elé állnia.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a fiatal nő idén augusztus 2-án kidobta két gyermekét egy botoşani-i szálloda második emeletéről. A 2 éves gyermek a helyszínen meghalt, a 3 évest súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Tette elkövetése után a nő azzal fenyegetőzött, hogy maga is leugrik. Rendőrségi tárgyaló segítségével két óra után sikerült elterelni a figyelmét, és az időközben a szállodaszoba ablakán át bejutott katonai tűzoltók lefogták. A nőt pszichiátriai osztályára vitték egészségi állapotának felmérésére, innen a fogdába kísérték, azóta előzetes letartóztatásban van.

Kiemelt kép: Spynews.ro